Bár a lengyelek viszonylag hamar kénytelenek voltak búcsúzni az Eb-től, a varsói lakosok lelkesedése nem tört meg: a lengyel főváros utcáin szinte menetrendszerűen hangzik fel különböző irányokból a „Polska bialo czerwoni” kezdetű szurkolói rigmus.
Egy ilyen expedíció persze gondos felkészülést igényel, amit nyilván interneten lehet első körben a legkényelmesebben véghezvinni – így már előre eldöntött volt, hogy a helyi sportmúzeumot (lengyel nevén Sport és Turisztika Múzeum) nem lehet kihagyni. Ahogy az is világos volt, hogy a sörmámorban úszó szurkolói zónába is be kell majd hatolni, hiszen az a város jelképének számító Kultúra és Tudomány Palotája előtt terpeszkedik, a híres toronyépület pedig kiállításokkal kecsegtetett. De a véletlen szerepe sem hanyagolható el: így például a varsói Német Nagykövetség előtt sétálva hirtelen egy kiállítás plakátjaira lettem figyelmes, és utólag kiderült, megérte átesni a szigorú ellenőrzésen azért, hogy bejussak, mert az egyik legérdekesebb kiállítás tárult a szemem elé.
Fehér és fekete sasok – a barátságos mérkőzésektől a Wehrmachtig
A lengyel focitörténelemről, és a magyarok ebben játszott szerepéről már írtunk korábban- Érdekesség, hogy az első lengyel futballcsapat Lwów városában, vagyis Lembergben alakult, ami ma Ukrajnában található. A lengyel futball hősei között nem egyet találni, akinek az életútja a történelem szorításában zajlott. Az 1903-as születésű Emil Görlitz például Sziléziában született, lengyelországi németként, és ő volt az első sziléziai, aki bekerült a lengyel válogatottba. A nála nem sokkal idősebb Stanislaw Kobierski viszont lengyelként vált a német foci erősségévé. És ez azóta is így megy: a kiállításon sem feledkeztek meg például Lukas Podolskiról vagy Miroslav Klose-ról, akik a Németországba kivándorolt milliónyi lengyel egyikeként csináltak futballkarriert.
A legsötétebb éveket természetesen a második világháború hozta el. Nemcsak azért, mert a lengyel futball is a föld alá kényszerült – illegális bajnokságon mérték össze erejüket a csapatok azokban az években –, hanem mert a háború előtti lengyel válogatottból nem egy német származású játékos áll be a Wehrmacht kötelékébe. Például Fryderyk Scherfke, aki ugyan a német birodalomban született 1909-ben, de szülővárosa, Poznan egy időre a függetlenné vált Lengyelországhoz került, életét pedig a mai Németországban fejezte be 1983-ban. Képviselte Lengyelországot a ’36-os berlini (!) Olimpián és a ’38-as világbajnokságon is. A harmadik birodalomban a futballadminisztrációban dolgozott, majd az új poznani német focicsapat vezetőjének tették meg, és ebben a minőségben több egykori lengyel játékostársát sikerült megvédenie, ezzel a Gestapo figyelmét is sikerült magára vonnia. A frontra is kivezényelték, majd szerencsésen túlélve a háborút Nyugat-Németországban telepedett le, ahol bútorboltot nyitott.
Régi idők focija, avagy foci hadiállapot idején
Varsó belvárosában járva több helyen is állítottak fel paravánokat, a rögtönzött kiállítások legfőbb témája természetesen a lengyel futball. A Lengyel Tudományos Akadémia előtti paravánsor sajnos nem sok izgalmat kínált, ellenben a varsói egyetem előtti kiállítás – amit a lengyel Szolidaritással fémjelzett korszak futballeseményeinek szenteltek – annál inkább. Érdekes adalék például, hogy miközben 1981-től hadiállapot volt érvényben az országban, a kommunista hatalom a külföldi futballgyőzelmen görcsölt azt remélve, hogy ettől majd javul a hangulat az országban. Útnak is indult több ezer lengyel futballszurkoló az 1982-es, Spanyolországban rendezett világbajnokságra, de csak százak érkeztek meg – a többség disszidált.
Szintén Varsó turisztikai szívében, az óvárosban látható egy utcai kiállítás, ami a város futballtörténelmére koncentrál. A foci hőskorába kalauzoló kiállításon számos olyan csapatról olvashatnak és tekinthetnek meg képeket az arra sétálók, akiket már elmosott az idő és a várost messze nem kímélő történelem. Több kisebbségi, elsősorban zsidó csapat is rúgta itt a bőrt a háború előtt, de szép emlék csupán a siketnémák labdarúgócsapata is.
Cselezés a festővásznon, no meg Puskás
A minden tekintetben felhevült utcákhoz hasonlóan a múzeumok hűs terei is kínálnak időszaki kiállításokat a nagy esemény alkalmából. A Sport és Turisztika Múzeum kissé felemás eredménnyel oldotta ezt meg. Az intézmény képzőművészeti kiállítást szervezett, ahol fotóhűséggel megfestett futballjeleneteket láthat a néző – egy-két kép kimondottan érdekes, de tömegével szemlélve őket már kevésbé érzi a lelkesedést az ember. De hogy a művészet és a futball között a távolság egyáltalán nem nagy, jól mutatja, hogy a témának a szintén Eb-helyszín Poznan városa külön honlapot is szentelt, bár a külföldi olvasókra sajnos nem gondoltak.
A Tudomány és Technika Palotájában található technikatörténeti múzeum viszont az átgondolatlan eklektikával hívja fel magára a figyelmet. Van itt minden, mint a falusi búcsúban: mezek és labdák különféle korokból, futballrelikviák, még a tévéközvetítés technikai eszközeit is felvonultatták. A koncepció annyira széles, hogy számítógépes futballjátékok is futnak a kihelyezett készülékeken, csak az nem derül ki, hogy összességében miről akarna szólni az egész. Igaz, magyarként nem panaszkodhatunk: egy régi bőrlabda mellett valamiért egy Puskás-karikatúra van elhelyezve, az egyik tárlóban pedig régi magyar futballzászlók pihennek.
Képi humor és mozgókép
A Karikatúra Múzeum kiállításáról sajnos csak utólag értesültem, de a nemzetközi pályázattal egybekötött kiállítás nyertes alkotásai online is megtekinthetők. Aki ezek után esetleg kedvet kapott ahhoz, hogy újraélje a régi meccsek hangulatát, barangolhat ezen az oldalon, ahogy némi kattintgatás után már le is peregnek az egykorvolt mérkőzések.
Varsói barangolásom közben nagy szerencsémre egy művészmoziba is elvetődtem, ahol – talán nem véletlenül – egy szerb futballfilmet vetítettek. A Montevideo című mozi az első, 1930-as uruguay-i futball világbajnokság idejére repíti a nézőt, és arról a mesébe illő küzdelemről szól, amivel a Jugoszláv (valójában szerb) válogatottat sikerült nagy nehezen összeállítani. Számunkra szomorú bája a filmnek, hogy abban az akkori magyar labdarúgás világa olyan elképesztő magaslatként jelenik meg, amiről egy fiatal szerb tehetség akkoriban nem is álmodhatott.
