Egyedülálló: a fürdőben nyílt meg a kiállítás

Eddig egyedülálló "házasításként" a zalakarosi fürdőben nyílt meg a Zelnik István magángyűjteményéből válogatott Ca Mau.

WA
2012. 06. 23. 18:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szombati megnyitón Novák Ferenc, a város polgármestere úgy fogalmazott, hogy 27 millió látogatójával Zalakaros már rákerült a fürdővárosok térképére, de a település eddigi legjelentősebb kiállítása révén szeretnének a kultúra térképére is felkerülni.

Az 1723 és 1735 között Dél-Vietnamban elsüllyedt hajó rakománya csaknem 300 év után került a felszínre, s ebből a kollekcióból érkezett több száz darab Zalakarosra, Zelnik István jóvoltából. A polgármester mindezt azzal vonta párhuzamba, hogy a porcelántárgyak elkészültekor Zalakaros már túl volt a törökök dúlásán, s harmadszor néptelenedett el, de 51 házhellyel akkor indult el a fejlődése.

Burján Richárd, a tárlatnak otthont adó Gránit Gyógyfürdő vezérigazgatója ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy hiánypótló kiállítás a kínai porcelánok bemutatója, bár kétségkívül sajátos a helyszín mindehhez. Ilyen környezetben hasonlóval még nem próbálkoztak, de reményét fejezte ki, hogy a fürdő és a kiállítás kölcsönös lehetőséget kínál a látogatóknak.

Kuszinger Róbert, a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum főigazgatója arra utalt, hogy a magángyűjtemény tulajdonosának a birtokában lévő több tízezer műtárgy – többségében arany- és ezüstkincsek – nyilvános bemutatása alig öt éve indult el, s az első utazó kiállítás a hullámsírból felhozott kínai porcelánok tárlata. Utalt rá: a gyógyfürdő vezetőjével történt véletlen találkozásnak köszönhető, hogy a kiállítás második állomása Budapest után éppen Zalakaros lett, ahol szeptember közepéig lehet megtekinteni a több száz darabos kollekciót.

1998-ig háborítatlanul hevert a rakomány

Azt már a kiállítás kurátora, Renner Zsuzsanna idézte fel, hogy a 18. században elsüllyedt kínai dzsunkáról származó kínai porcelánok Batáviába, a mai Dzsakartába tartottak, amikor a hajó fedélzetén tűz ütött ki, majd elsüllyedt. Mintegy 130 ezer darabból álló rakománya 1998-ig háborítatlanul hevert 36 méter mélyen. A felszínre hozott tárgyak jó része vietnami múzeumokba került, a többit európai aukciósházak értékesítették, Zelnik István pedig mára a legteljesebb és legnagyobb magánkollekcióval rendelkezik belőle.

A páratlan gyűjtemény darabjai nemcsak a tárlókban láthatók, hanem egy imitált tengeri ásatás „helyszínén”, valamint a falra és az esetleg megkopott felületű porcelánokra vetített mintákkal kiegészítve. Az európai megrendelésre készült tárgyak is megtekinthetők, többek között söröskorsók, kakaós- és kávéscsészék, tányérok, de ember- és állatfigurás szobrok is szerepelnek a bemutatón.

Zalakaros után a tervek szerint nemzetközi útra indul a tárlat, várhatóan Krakkóban, Zágrábban, Monacóban, Párizsban és Dubajban is bemutatkozik a Ca Mau-tárgyak kollekciója.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.