– Az operafesztivál nyitányával egy időben, június 8-án megkezdődött a Miskolci Nemzeti Színház új évadja. Milyen volt a fogadtatás?
– Bár a fesztiválokra általában is jellemző, hogy megmozgatják a várost, „felfordulást” okoznak, kitelepülnek árusok, ismert emberek jönnek-mennek a főutcán, Miskolc most igazán felpezsdült. Nagy nyitottsággal fogadtak minket, a társaimmal mi is kíváncsian érkeztünk a városba. Tizenhat bemutatóval készült el az évadterv, az évad előadása az Úri muri lesz Keszég László rendezésében. Leszerződtettünk egy izgalmas, sokszínű társulatot: olyan színészeket, akik harminc-negyven éve miskolciak, vagy az elmúlt években eresztettek itt gyökeret, olyanokat is, akik országosan bizonyítottak, de igazából ez a hely lesz az első, ahol vezető színészek lesznek, és egyetemi hallgatókat is. Szerettük volna emlékezetessé tenni a megérkezésünket, kifejezni, hogy a város felé nyitott színház vagyunk, szeretnénk megmutatni magunkat a falakon túl is, hogy aztán minél többen jöjjenek be. Ezért nyolc olyan középiskolával közösen, ahol képzőművészeti tagozat működik, becsomagoltuk a színházat az új évad képeibe. Egyszerű ötletnek tűnik, de olyan csodálatos dolgokat festettek a diákok, hogy a város közepére egy 1800 négyzetméteres képzőművészeti értékű óriásplakát került. A színház zenekara Kesselyák Gergely vezényletével eljátszotta a Nabucco a nyitányát, énekkarunk elénekelte a Szabadság-kórust, a színház zenészei eljátszották az évadhimnuszt, amit a bemutatandó darabok címeiből született, Kovács Márk, egy fiatal miskolci vizuális művész fénnyel festette be a színház épületét, miközben a villamossági vállalat sötétségbe borította a városközpontot. Egy helyi vállalkozótól három hordó sört kaptunk, azt csapra vertük. Igazi világmegváltó hangulat kerekedett Miskolc közepén. Mindeközben az egri Esterházy Károly Főiskola vizuális karával közösen csináltunk kiállítást is az évad előadásainak plakátterveiből, valamint a színház logóterveiből egy hatvanas évekbeli papírbolt díszletei között. A miskolci társadalmi zsűri, amelynek a polgármester, a gyerekkórház igazgatója, a helyi képzőművészeti élet notabilitásai voltak tagjai, végül Jánosi Nikolett plakáttervét és Gurka Lili logótervét díjazták, a közönségdíjas Kónya Réka lett. Szeretem az ilyen nagy gesztusokat. Kesselyák Gergellyel, aki pilóta is, az egész helyszínt körberepültük, amikor ez létre jött. Jó értelemben véve elszálltunk. Akartunk szórólapozni is, de közölték velünk: azt szigorúan tilos!
– Hat ötödéves egyetemi hallgató lett a társulat új tagja. Sok vagy kevés?
– Nyugdíjasokkal együtt negyvennégy tagú a társulat, ebből hat ember elég meghatározó. Olyan „gyerekekről” van szó, akik három-négy bemutatón vesznek részt, az egész évadot itt töltik. Nekem különösen fontos, hogy az ő színészi pályájuk Miskolchoz kötődjön. Ha beválik az évad, akkor ide fognak szerződni. Ehhez kapcsolódik, hogy június 6-án tizenketten elindultak Budapestről Miskolcra egy tíznapos gyalogtúrára. Egy nap gyaloglás, egy nap próba: ebből állt össze a Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé című előadás, amelyet 17-én, az operafesztivál zárónapján kezdtek próbálni.
– Van színház, ahol most zárul a szezon. Nem volt túl korai évadot kezdeni?
– Muszáj volt kipróbálnunk, hogy amit gondolunk, a koncepció, amivel megérkeztünk, igaz-e: az ember hatalmasat tud félreálmodni. A bemutatkozásunkat nagyon-nagyon jól fogadták a miskolciak. Van fogadóközönség, rengeteg új bérletesünk is van, a város kíváncsi és nyitott arra, milyen az új színház, bennünk meg nagyfokú együttműködési vágy van, és nagyon szeretnénk tudni, milyen Miskolc valójában, miért alakult úgy a történelme, ahogy alakult. Móricz Zsigmondnak van egy fantasztikus írása Miskolcról, arról, hogy micsoda energia van ebben a városban és ehhez képes milyen kevés a lehetősége. Nagyon szép környezetben épült, olyan helyekkel, mint Lillafüred, Tapolca, Diósgyőr, itt van a fenséges Bükk, miközben a várost a kohászat csődje maga alá temette, a romok alól most mászunk ki. Heroikus, igazi kortárs magyar történelmi dráma ez.
– Több új színházi fesztivált is tervez Miskolcon, az európai színiakadémiák fesztiválját és a határon túli magyar színházak fesztiválját. Előbbire Békéscsabán akadt hasonló példa, utóbbira Budapesten, többek között a Thália Színházban. Mitől lesznek ezek a fesztiválok sajátosan miskolciak?
– Miskolcon van egy négy-ötezres kultúrára nagyon fogékony közönség, amely egy ekkora városban nagy szám, itt minden sokkal koncentráltabban jelenhet meg. Békéscsabán színiiskolák találkoztak, itt februárban hét-nyolc európai főváros színiakadémiáinak végzős hallgatói fogják bemutatni a vizsgaelőadásaikat, budapesti és kaposvári egyetemistákkal együtt. Száz fiatal, a jövő lehetséges sztárjai, akiket magyar színészmesterség-tanárok oktatnak, találkozni fog a strasbourgi színinövendék a szentpétervárival, londonival, látják egymás előadását, felejthetetlen élmény lesz mindenkinek. Az Európai Színházi Egyetemek Uniójának Glasgow-i ülésén beszámoltunk a SZEM (Színi Egyetemek – Miskolc) megalakulásáról, a résztvevő akadémiák nagyon örültek az új fesztivál hírének. Európa kulturális téren is válságba került, mondták, végre nálunk valami elkezdődik. Mivel hét éve vagyok a debreceni Deszka Fesztivál egyik főszervezője, tudom, előadásokat meghívni sokkal egyszerűbb, mint egy színházi szemléletet, szellemiséget megjeleníteni. Áprilisban három-négy napon át a határon túli magyar színházak fesztiválját úgy tartanánk meg, hogy a társulatokat végig itt marasztalnánk, láthassák, beszélhessék meg egymás előadásait: azaz nem csak seregszemlét, hanem valódi fesztivált szeretnénk. Börzét is rendeznénk: elhívnánk ide a magyarországi befogadóhelyek vezetőit, nézzék meg az előadásokat, és lehetőleg minél többet hívjanak meg. A Határtalan fesztivált követné júniusban az operafesztivál, ami a kortárs, népszerű operák világa felé nyit, szeptemberben pedig a Cinefest, ami az egyetlen talpon maradt, és egyre izgalmasabb filmfesztiválja az országnak. Jelen pillanatban egy olyan koncepció kidolgozása zajlik, ami Miskolcot kulturális fesztiválvárossá tenné.
– Gyakorlatilag hat rendező határozza meg a miskolci teátrum irányát. Hányfelé tartanak?
– Egyelőre az együttműködésé a főszerep, a szerződtetés, évadtervezés igen jól alakult. Ezt a hangulatot először a társulat érezte meg, a város is kezd megérezni valamit abból, hogy valami új szellemiség készülődik. A legizgalmasabb, ugyanakkor a legképlékenyebb, hogy hat rendező alakít egy színházat. Ez minket is nagyon doppingol a saját munkáinkban, és formálódó rendezéseinket átalakítja. Az első félévünk tapasztalata kifejezetten lelkesítő. Ha három éven keresztül így megmarad ez a csapat, még az is lehet, innen Miskolcról fog kinőni egy új színházi, rendezői szemlélet.
