Az elmúlt, lassan tíz év a képregény műfajának nagykorúsítását is elhozta Magyarországon. Ez nem csak azt jelenti, hogy fiatal hazai szerzők-grafikusok léptek színre, hanem azt is, hogy a korábban csak szűk körben rajongott nemzetközi alkotók híre és művei nálunk is kezdenek szélesebb körben ismertté válni. A kortárs képregényírók legszűkebb elitjébe tartozó angol Alan Moore ismertségének ráadásul sokat használt, hogy egyik legismertebb művéből, a Watchmen sorozatból pár éve mozifilm készült, amely a kritikusok és a közönség körében is viszonylag szép sikert aratott.
Nem ez volt az első eset, hogy Moore munkái mozifilmet ihlettek: korábban csapnivalóan rossz film készült 2003-ban az egyik leghíresebb szériájából (eredeti címe: The league of extraordinary gentlemen) Sean Connery dicstelen alakításával (a mozi magyarul A szövetség címet viselte), kiválóan sikerült viszont a Hasfelmetsző Jack alakja köré megírt grandiózus képregényének filmes adaptációja 2001-ben Johnny Depp főszereplésével.
Annak érzékeltetésére, hogy Moore munkássága milyen nagy hatást gyakorol a kortárs popkultúrára, sőt még a közéletre is, elég megemlíteni a V mint vérbosszú című munkáját: az ebben feltűnő – és a négyszáz éve kivégzett lázadó, Guy Fawkes arcát idéző – maszk ma a globalizációellenes és mindenféle más tüntetések egyik közkedvelt viselete, amihez nyilván a 2005-ös filmfeldolgozás is hozzájárult. Most pedig szép példáját láthatjuk annak, amikor a populáris kultúra univerzumai összesúrlódnak: Moore híres sorozata legújabb részében a Harry Potter-jelenségbe csíp bele.
Az újvilág meghódítása
Alan Moore azon képregényírók egyike, akinek a nevét ma már a legnagyobb angol írókéval együtt szokás emlegetni – a Time magazin „A 100 legjobb angol nyelvű irodalmi mű 1923-tól napjainkig” listájára két műve is felkerült 2005-ben. Az 1953-ban született alkotó életútjának részletes ismertetése lehetetlen vállalkozni. Moore zenei lapokban kezdte a pályafutását, eleinte maga is rajzolta alternatív képregényeit, majd kizárólag az írásra koncentrált. Amerikában is felfigyeltek a tehetségére, ennek köszönhetően a legnagyobb ottani kiadókkal kezdett együtt dolgozni. Több döglődő amerikai képregénysorozatba sikerült életet lehelnie, sőt, saját íze szerint formálhatta át rövid időre Batman és Superman közismert figuráit is. Szinte kínálja magát a párhuzam: ahogy a hatvanas években brit zenekarok áradata forgatta fel az USA könnyűzenei életét, úgy Moore is utat nyitott egyfajta inváziónak, hiszen az egyik legnagyobb amerikai kiadó, a DC hasonló stílusú brit szerzőkre kezdett vadászni, ennek köszönheti ottani karrierjét például a mára regényíróként is hírnevet szerző Neil Gaiman is.
Sötét tónusok, viktoriánus borzongás
Moore egyik legfontosabb műve – ha nem éppen főműve – a Watchmen-sorozat. Az időbeli ugrásokkal teli, sajátos elbeszélői stílusban megírt és képileg is formabontó Watchmen világában valóban léteznek a szuperhősök, akik korántsem rendelkeznek csodás képességgel, inkább keserű gyilkológépek, teli a múltban szerzett érzelmi sérülésekkel. A fő történetszál a nyolcvanas évek Amerikájában játszódik, egy párhuzamosnak mondható történelmi síkon, hiszen Morre-nál a hidegháborús paranoia cseppet sem enyhül, sőt küszöbön a nukleáris háború, ráadásul Nixon sem bukott meg.
Az angol szerző vonzódása a sötét tónusokhoz még inkább egyértelművé válik, ha a From Hell (A pokolból) című alkotását olvassuk. A fantasztikus fekete-fehér tollrajzokkal megelevenített történet a viktoriánus korszak sötét oldalát tárja elénk, a történet középpontjában pedig minden idők egyik legrejtélyesebb gyilkosságsorozata áll. Hasfelmetsző Jack alakjával kapcsolatban mai napig találgatások folynak – Moore-nak határozott elképzelése van arról, kik álltak a bűntények mögött, és milyen cél vezérelte őket. Kötete szinte a nagyrealista regényekhez hasonló keresztmetszetet ad a korról, a prostituáltak világától a királyi udvarig számos mikrovilág tárul fel a lapokon, és hihetetlen történeti forrásanyagot sűrített a történetbe.
Egy visszahúzódó angol ikon
Maga Moore is inkább tűnik különös képregényfigurának, mint komoly szerzőnek. Külsejével egyszerre emlékeztet korosodó hippire és okkultista mesterre. Zárkózott figura, aki ritkán ad interjút. Annak ellenére, hogy szinte már popsztár státuszba emelkedett – ami őt nem kicsit bosszantja – egyáltalán nem rajongója napjaink világának, többek között a technikai újdonságok iránt sem mutat nagy érdeklődést. Az iskolából drogügyek miatt tanácsolták el annak idején, és bőven kivette a részét a hatvanas évek nagy művészeti pezsgéséből – egy időben költőként lépett fel különféle performanszokban.
Ahogy egy interjúban nyilatkozta: tradicionális angolnak tartja magát, elsősorban pedig northamptoninak, akik szerinte az 1200-as évek óta az angol történelem kevésbé fényes oldalán élnek, még a Cromwell hadserege számára itt készült csizmák árát sem fizette ki senki a helyieknek. Saját életstílusát ugyanebben a beszélgetésben az amishokéhoz hasonlította, és bár szerinte az internet hasznos lehet másoknak, ő nem él vele (bár Facebook-oldala azért van ).
Potter színre lép
A viktoriánusok kora tartósan fogva tarja Moore képzeletét. A The League of Extraordinary Gentlemen című sorozatában olyan „szuperhősök” tűnnek fel, akiket ekkortájt teremtettek meg: többek között Nemo kapitány, Dracula, Sherlock Holmes, és dr. Jekyll is, aki időnként persze Mr. Hyde lesz. De Don Quijote felbukkanása sem számít meglepőnek. Ebben a sorozatban jelenik meg most egy új szereplő, aki kísértetiesen hasonlít Harry Potterre. Mi több, a cselekmény is egy, a roxforti miliőt idéző varázslóiskolában játszódik. Ám a rajongók nagy bánatára ez a szereplő korántsem a jó ügyért harcol: Moore víziójában a legsötétebb erő válik belőle, aki az előzetes hírek szerint a gyilkosságtól sem riad vissza. Kérdés, hogy csak a hírverés miatt volt erre szüksége Moore-nak, vagy a Harry Potter-sorozatban nagyon is hangsúlyos sötétebb vonulatot emelte ki a szinte mindenki által ismert történetből.
A választ nyilván a kész mű fogja megadni, addig viszont érdemes a korábbi Moore-köteteket – amelyek közül több is olvasható magyarul, sőt –, ha hinni lehet a híreszteléseknek, már A pokolból magyarítása is zajlik.
