Francisco Goya – Goya kísértetei
A legendás cseh rendező, Milos Forman talán utolsó nemzetközi koprodukcióját készítette el 2006-ban Francisco Goyáról. Ha lehet hinni a zuhanyhíradónak, akkor ez a film pályafutása kezdete óta dédelgetett terve volt. A nemzetközi sztárparádéban Stellan Skarsgard játssza Goyát, a film pedig a spanyol inkvizíció korának végére koncentrál (1792-ben játszódik), s a művészet mellett inkább az kap hangsúlyt, hogy Goya múzsáját eretnekséggel vádolják meg, s hogy mit tesz ebben a helyzetben a kor leghíresebb portréfestője. Forman tehetsége nem kopott el a Goya kísérteteiben, a közeg autentikus, és Goya jelleméről és festészetéről is sokat tudunk meg amellett, hogy kiemelt szerepet kap az inkvizícióval való hadakozása. Skarsgard mellett Javier Bardem és Natalie Portman jelenti a nagyobb neveket a moziban.
Salvador Dalí – Lorca és Dalí
A magyar fordítás némiképp igazságtalanul szűkíti le a film cselekményét Federíco Garcia Lorca és Salvador Dalí kapcsolatára, pedig a történetben nem elhanyagolható szerepet kap Luis Buñuel is. A film hármójuk barátságából indul ki, majd jut el a költő és festő bonyolult viszonyához. Az 1922-ben játszódó Lorca és Dalí mégis megpróbál közel vinni minket a festő alkotói kibontakozásához, s ez meglepően érzékletesen sikerült, még akkor is, ha eláruljuk, hogy Dalít az Alkonyat-kedvenc Robert Pattison játssza. Bár az alkotás egy idő után a bombasztikus szerelmi viszony létének-nem létének, a kapcsolat mélységének több teret szán a kelleténél, Dalíról mégis többet tudunk meg az olyan sztereotip ábrázolásoknál, mint amilyet például Woody Allen könnyed Éjfélkor Párizsbanja mutat a XX. század első felének legnagyobb szürrealista spanyol alkotóművészéről.
Jackson Pollock – Pollock
Ha már szürrealizmusról és a XX. század első feléről beszélünk, akkor kézenfekvő a tengerentúlra is tekintetnünk, s felidézni, hogy az absztrakt festészet legnagyobb amerikai alakjáról, Jackson Pollockról is készült egy remek mozi, a még nagyszerűbb Ed Harris tolmácsolásában. A Pollock klasszikus portréfilm, amely a festő hölgy kapcsolatán keresztül ismerteti a tragikus életutat. Az ezúttal a rendezést is (első alkalommal) magára vállaló, többszörös Oscar-jelölt Harris jó játszótársat választott maga mellé: Marcia Gay Harden hitelesen játssza Lee Krasnert, a karrierjét és tehetségét a férfiért feláldozó múzsát. A Pollockban szemtanúi lehetünk a rendkívüli alkotói módszernek, az önpusztító életnek és az alkoholizmus fájdalmas folyamatának, valamint a tragikus végkifejletnek is. A Pollock leplezetlen, de kifejező életrajzi film.
Rembrandt van Rijn – Éjjeli őrjárat
A katalogizálás mestere, a nagy enciklopédista Peter Greenaway 2007-ben futott neki, hogy a nagy németalföldi mester, Rembrandtnak emléket állítson, s ahogy a cím is sejteti, mindezt egyik leghíresebb képe születésének közegében. Greenaway képzőművészeti indíttatása teljes pályafutása és életműve során ismert volt, így érthető, hogy munkássága alkonyára azért legalább egy életrajzi filmmel előrukkoljon. Az Éjjeli őrjárat – minden igyekezet ellenére – nem a legsikeresebb portréfilm, s a Greenaway-életműben sem a legemlékezetesebb darab. Greenaway kicsit túlbeszélteti a filmet (és Rembrandtot), de az mindenképpen érdekes, ahogy a festmény alapján egy összeesküvés-elméletet és egy gyilkosságot kreál, ráadásul arra választ is talál a híres remekműben. A szerzőiség és a korábbi filmekből ismert beállítások, valamint vizualitás természetesen itt is elmaradhatatlanul jelen van a vásznon.
Frida Kahlo – Frida
Frida Kahlo mára pop-ikonná vált: nemcsak összetéveszthetetlenül egyedi festészete, hanem tragikus életútja is magára vonja a figyelmet. A szép mexikói lány gyerekkorára és fiatalságára tragikus árnyék vetült: gyermekbénulást kapott, majd egy időre szörnyű buszbaleset szegezte az ágyhoz. Ezek az élmények is szerepet játszottak abban, hogy az orvosnak készülő Kahlo elkötelezetté vált a művészet és a maga korában különcnek számító viselkedés felé. Élete legmeghatározóbb momentumának azonban nem ezek, hanem Diego Riverával kötött házassága bizonyult. Rivera erősen elkötelezett kommunista festő volt, aki nem túl előnyös külseje ellenére is szakmányban fogyasztotta a nőket – Frida húgával is kikezdett –, és igazi intellektuális celebnek számított. A Frida című film egyik erénye a gondosan megkomponált képi világ, és annak ellenére, hogy nem minden kritika érezte Salma Hayeket meggyőzőnek a tragikus sorsú festőnő szerepében, tisztességesen elkészített életrajzi filmről van szó.
Pablo Picasso – Picasso kalandjai
Svédország kapcsán nem a humor ugrik be rögtön az embernek, ám hogy az északiak sem sótlan népek, azt ez a film meggyőzően cáfolja. Pablo Picasso neve még ma is a modern festőzseni szinonimájának számít, de aki csak életrajzi filmet vár, csalódni fog. Igaz, Picasso életének minden fontos epizódja előkerül Tage Danielsson filmjében, de a tálalás igencsak szokatlan. A Monty Python legjobb pillanatait idéző frenetikus agymenés zajlik a vásznon, szinte minden képkockába annyi humort, vérbő mókázást és finom intellektuális utalást sűrítettek az alkotók, amiből tíz másik film is megélne. Elég csak annyit említeni, hogy a film egyik mára már kultikussá vált dalbetétjének szövege nem más, mint egy finn nyelvű ételrecept. Kalakukko!
Jan Vermeer van Delft – Leány gyöngyfülbevalóval
Egy festőről szóló életrajzi film egyik fontos erénye, ha felidéz valamit az adott művész képeinek hangulatából is. A németalföldi festészet nagy alkotói úgy alkottak remekműveket, hogy a hétköznapok világát vitték vászonra, Peter Webber filmje szintén sikerrel idézi meg a Jan Vermeer van Delft korát, vagyis Hollandia XVII. századi aranykorát. Vermeer igazi sztárfestőnek számított, ami nem jelentett sokkal többet, minthogy családja jólétéért szakadatlanul robotolt a festővászon előtt. A film az egyik leghíresebb Vermeer-kép születésének máig nem tisztázott körülményei mögé kerekít egy érzelmekkel teli, elégikus történetet a szolgálólányról, aki több szempontból is felkelti a fásult mester érdeklődését. A film finom hangsúlyokkal és visszafogottan mesél az alkotás és az ihletkeresés gyötrelmeiről és szépségeiről Colin Firth meggyőző és Scarlett Johansson elfogadható alakítása segítségével.
Jean-Michel Basquiat – A graffiti királya (Basquiat)
Változnak az idők, ma már sokakban nyilván Bansky neve merülne fel, ha a graffiti királyát emlegetnénk, de a nyolcvanas évek pezsgő amerikai – vagy inkább New York-i – művészeti közegében ezt a címkét Jean-Michel Basquiat, a gettóból kiemelkedő fekete festőcsillag érdemelte ki. Legalábbis ő volt az, aki a falfirkák keresetlenségét és a külvárosok koszlott esztétikáját a művészeti galériák világába emelte, és aki még a gyorséttermi kajával is képes volt remekműveket összedobni – hogy a film egyik emlékezetesebb jelenetét említsük. Meg persze nem hagyható szó nélkül a nem mindig önzetlen, mindig új szenzációra leső tehetségvadászok szerepe, valamint a sok drog és a rengeteg szex – ezek aztán elintézték Basquiatot is éppúgy, mint a másik firkász zsenit, Keith Haringet. Egyenetlen színvonalú, de azért nézhető életrajzi film A graffiti királya, viszont a rendezőjéről, Julian Schnabelről elmondható, művészként belülről ismerte a közeget. És persze kötelező megemlíteni, hogy a művészek különc keresztapjának, Andy Warholnak a szerepében magát Bowie mestert láthatjuk.
Ha szereti a filmcsokrokat, itt talál belőlük bőven!
