A Kairosz Kiadó Magyarnak lenni sorozata szinte észrevétlenül hagyta el a bűvös századik részét. Nehéz úgy mozogni a hazai könyves életben, hogy valaki ne találkozzon legalább véletlenül egy ilyen kabátzsebben is elférő kis kötettel. Legutóbb Lezsák Sándoré került a kezembe – nemcsak mint politikust, hanem mint pedagógust, kultúraszervezőt és magánembert is faggatják –, aki egy helyen azt mondja a könyvben, hogy a hazát nem kibeszélni kell, hanem élni. Manapság, amikor sokak hazaszeretete tényleg a beszédben – vagy inkább sablonok hangoztatásában – merül ki, van némi létjogosultsága egy olyan sorozatnak, amely egyéni véleményeken, egyedi emberi sorsokon keresztül próbál meg közelebb jutni a magyarság és a transzcendencia kérdéséhez.
Mondhatjuk, hogy tabuk nélkül, mert a legújabb, százegyedik kötetben, amelyet kedden mutattak be a Hadik Kávéházban, előkerül például egy kényesnek számító kérdés is: magyar és zsidó identitás viszonya. Karinthy Mártonnal az interjúkat készítő újságíró, Dutka Judit és a Magyar Nemzet munkatársa, Ludwig Emil beszélgetett a bemutatón, nyilván nem véletlenül éppen a Hadikban, hiszen a kávéház és a Karinthy-család kötődése közismert. Karinthy Frigyesnek, Böhm Arankának és köreiknek gyakorlatilag „itt történt az életük”, ahogy Karinthy Márton mondja. S bár ő akkor nem lehetett itt, valamilyen értelemben mégis itt született, génjeiben hordozza a kávéház történetét.
A családi kötődésekkel persze meg is kellett küzdeni, „szembesülni a Karinthysággal”, ezt írta ki magából az Ördöggörcs című regényében. A most megjelent kis könyv elmondása szerint jól jött neki: mialatt ezeken az identitáskérdéseken gondolkodott, összegzett is, lezárta az Ördöggörcs problematikáját. – Először meg is ijedtem ettől a könyvtől. Aztán úgy döntöttem: itt az ideje felelősségteljesen megszólalni, a zsidóság és magyarság kérdésében is, és apró lépésekkel elindulni az árkok betemetése és a békesség megteremtése felé. Érdemes volt, mert született valami. Sokféleképpen lehet értékelni, de hazugság és önáltatás biztosan nincs benne – mondta Karinthy Márton, aki a hit és identitás kérdésében is hajlamos visszanyúlni a két Karinthyhoz, apjához és nagyapjához. – Hiszek az emberi szóban, a gondolkodásban, a humorban – arról a bölcs, mély humorról beszélek, amiből ma kevés van, és amellyel a magyar és európai ügyeket meg kellene közelítenünk: öniróniával és mégis komolyan. A próféták soha nem tudtak nevetni, de ők meghaltak az ügyükért. A többieknek viszont szüksége volna rá – vélte Karinthy Márton.
