Kasza Márta meséinek világa leginkább a magyar népmesékéhez hasonló: a szerző egy kis tiszai községből származik, hatott rá a vidék Magyarországának lényeglátó bölcsessége. Meséiben hű marad a magyar népmesék ismerős mesefordulataihoz, olyan népmesei mintákhoz, mint a három fiú, a vándorút, az elátkozott királyfi, a küzdelem a sárkánnyal vagy az óriással, vagy mint a jótevőjüknek hálás, csodatévő állatok, akik a kellő pillanatban megjelennek, ha hívja őket a főhős. Ő általában a legkisebb, a legszegényebb vagy a legokosabb, de mindenképpen hordozza a szintén népmesei tulajdonságokat: jóságot, becsületet, szorgalmat, szerénységet. Ami talán feltűnhet az olvasónak, az a könyvben gyakran előforduló megjavulás, a rossz tulajdonságok és cselekedetek jóra fordulása. Sok szereplő esik olyan tipikus, a gyerekek számára is ismerős és könnyen értelmezhető hibákba, mint a lustaság, a rátartiság, a kapzsiság.
A valódi érték persze végül egészen más lesz, mint amit ezek a főhősök kezdetben annak tartanak. A legdrágább kincs című mesében például a gyermek ez az érték, és csak a népmesei logikának köszönhető, hogy a király sorsa nem fordul tragédiába egy elhamarkodott ígéret miatt. Szerencse, hogy a mese végül mindent helyrehoz. Kasza Márta nem bünteti meg egy hősét sem, mindannyiukat megajándékozza a mese végén a belátás és a javulás lehetőségével. Végső soron a gyermeki logika ez, amiből anyaként talán Kasza Márta is inspirálódott: egy gyermek számára nincs igazi tétje a legtöbb hibának, hiszen az ő kis világukban majdnem mindent képes helyrehozni a szerető szülő. De azért arra is felhívják a figyelmet a mesék, hogy nem árt levonni a ballépések, rossz választások tanulságait.