Kék overallban rohant fel-alá a fiatal férfi a Pécsi Nemzeti Színház előtt. Dallos Andor kaszkadőrnek hatalmas lánggal égett a háta, a füst és a forróság ereje forgolódása közben a közönséget is megcsapta. Ez volt talán a leglátványosabb produkciója a Pintér Tamás „Oroszlán” emlékére rendezett Cirkuszmisszió – Cirkuszi Játszóház című bemutatónak. Az idén tavasszal elhunyt kaszkadőr, öttusaedző Oroszlán színészgenerációk mozgás- és kaszkadőrmestere volt. Négyszáz film elkészítésében vett részt, hosszú időn át tanított a főiskolán.
Pintér Tamáshoz és tiszteletre méltó társaihoz hasonló veszélyes vállalkozás a mindenkori Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) a legjobbakról való ítélkezés. A zsűri most is kérdőjelekkel kísért döntése szombaton hajnalban született meg, ám szokás szerint az esti záró gáláig szigorúan titkolták a nagyközönség elől.
A POSZT legjobb idei előadása a marosvásárhelyi Yorick Stúdiótól Székely Csaba drámatrilógiájának első darabja, a Bányavirág lett, Sebestyén Aba rendezésében. Helyszíne folyamatosan pusztuló, anyagi és szellemi nyomorba zuhanó székelyföldi bányatelep; a történet lassan kiteljesedő tragédiasorozat fekete humorba oltva. A székelységhez kapcsolódó romantikus idillnek legfeljebb az irónia szintjén van lenyomata: „őrizzük a hagyományokat” – mondja a zárójelenetben a magyar tévé érdeklődésére félig népviseletben az egyik hős.
Mohácsi János szombathelyi Szentivánéji álma a Mohácsi testvérek átdolgozásában, amelyet egyik hozzászólásában Egressy Zoltán drámaíró bátor színháznak nevezett, a legjobb előadások egyike volt, meg is kapta nemcsak a legjobb rendezés díját, de a közönség zsűri elismerését is.
A nem egy közepes bemutatót felvonultató idei mustrán a zsűri kifejezetten méltatlanul bánt a mezőnyből messze kiemelkedő másik darabbal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hedda Gablerével. Andrei Serban rendezése nagy meglepetésre egyetlen díjat sem kapott.
A szakmai zsűri díjai
Legjobb előadás: Székely Csaba: Bányavirág. (Rendező: Sebestyén Aba, Yorick Stúdió, Marosvásárhely – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat.)
Legjobb rendezés: Mohácsi János. ( William Shakespeare műve alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János: Szentivánéji álom, Weöres Sándor Színház, Szombathely.)
Legjobb női főszereplő: Kováts Adél. (Tennesee Williams: Vágyvillamos, Radnóti Miklós Színház, Budapest.)
Legjobb férfi főszereplő: Kuna Károly. (Israela Margalit: Trió, Vörösmarty Színház, Székesfehérvár.)
Legjobb női mellékszereplő: Csonka Szilvia. (William Shakespeare műve alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János: Szentivánéji álom, Weöres Sándor Színház, Szombathely.)
Legjobb férfi mellékszereplő: Mészáros Tibor. (Moliére: Scapin, a szemfényvesztő, Csokonai Színház, Debrecen.)
Legjobb díszlet: Helmut Stürmer. (Moliére: Scapin, a szemfényvesztő, Csokonai Színház, Debrecen.)
Legjobb jelmez: Remete Krisztina. (William Shakespeare műve alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János: Szentivánéji álom, Weöres Sándor Színház, Szombathely.)
Legjobb dramaturgiai munka: Szabó Borbála. (Katona József: Bánk bán, Katona József Színház, Kecskemét.)
A színész zsűri díjai
Legjobb harminc év alatti színésznő: Pálmai Anna. (Bessenyei György: A filozófus valamint Torsten Buchsteiner: Nordost, Katona József Színház, Budapest.)
Legjobb harminc év alatt férfi színész: Pál András. ( Israela Margalit: Trió, Vörösmarty Színház, Székesfehérvár.)
A MASZK Országos Színészegyesület színészzsűri díjai
Legjobb férfi alakítás: megosztva Viola Gábor és Bányai Kelemen Barna. (Székely Csaba: Bányavirág, Yorick Stúdió, Marosvásárhely – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat.)
Legjobb női alakítás: Tóth Auguszta. (Israela Margalit: Trió, Vörösmarty Színház, Székesfehérvár.)