Tényleg kár, hogy nem sok olyan kulturális esemény van, aminek a hatását egész Budapesten érezni lehet. A Múzeumok éjszakája viszont ilyen. Tömött múzeumi buszok, és tömött sorok, főleg az olyan múzeumi csomópontokon, mint a Hősök tere és a budai Vár. A megnyitón a Budapesti Fesztiválzenekar adott minikoncertet, valóban mini volt, nyolc perc mindössze, részletek az Egy kiállítás képeiből.
Olyan volt ez is, mint az egész múzeumok éjszakája: tíz perc itt, tíz perc ott. Talán nem is feltétlenül a program az, ami vonzó ilyenkor, hanem az a rövidke látogatások ellenére is erős benyomás, hogy ma megkülönböztetett szeretettel fogadnak minket, sokkal nagyobb nyitottsággal, és hogy van végre egy apropó, hogy együtt legyen Budapest népe. Meg persze sok más városé is. Erre, úgy látszik, igény is van, mert rengetegen kihasználják a lehetőséget: Baán Lászlótól, a Szépművészeti Múzeum igazgatójától hallhattuk azt a megdöbbentő adatot, hogy van olyan múzeum, aki az éves látogatottsága felét ezen a napon bonyolítja le. Az Európa Bajnokság ránézésre nem jelentett komoly konkurenciát a Múzeumok éjszakájának, de ha mégis, a Szépművészeti Múzeum egyszerűen integrálta az EB-t, férfimegőrzőt üzemeltetett a meccs ideje alatt, természetesen nagy kivetítővel.
Itt az új nemzeti intézmény
Nemcsak a Hősök teréhez való közelség miatt választottuk a Fővárosi Nagycirkuszt, hanem azért is, mert először vettek részt a Múzeumok éjszakáján. Ez jó példa arra, hogy a rendezvény tíz év alatt túlterjeszkedett a múzeumokon, és már rég valami másról is szól. Leginkább arról, ami a mottója: hogy ez az este más, mint a többi. A cirkuszban például azért, mert a művészek az aulában adták elő a tűznyelő- és a zsonglőrszámaikat, a porond pedig a közönségé volt. Nagy bánatunkra a backstage-nek csak egy kis szeletébe nyertünk bebocsátást, ahonnan a vadállatokat is ki szokták ereszteni, a lóistállóból viszont semmi nem jutott nekünk a szagon kívül.
A gyerekesek boldogok lehettek, mert a kicsiknek elég volt az is, hogy szabadon birtokba vehették a nézőteret meg a porondot. Miközben ők tomboltak, mi a programfüzetben szereplő Pataki Ferenc fejszámoló művész műsora után érdeklődtünk. A kilencvenhárom éves legenda fellépése nemcsak különleges képessége, de magas kora miatt is kész csoda lett volna. A színpad háta mögött ennek megfelelően semmit nem tudtak a műsorszámról, ezért végül a Group Fantasy magyar–román csapatát és az artistaképző szakközépiskola végzőseit néztük meg a nagycirkusz szocreál díszletei között, amelyek kedves gyerekkori élményeket juttathatnak a húszas-harmincas generáció eszébe, de nem biztos, hogy ez a stabil változatlanság az ott dolgozóknak is jó. Nem meglepő, hogy nagy ovációval jelentették be a hírt, miszerint nemzeti előadóművészeti szervezet lettek, így mostantól kiemelt helyük lesz a kulturális intézmények között.
Édességet a vadaknak
Tízpontos kérdés, hogy ehet-e a róka fagylaltot. A Vajdahunyad várában erre is megvolt a válasz, a kertjükbe ugyanis sok más mellett kitelepült a Noé Állatotthon is, akik a közhiedelemmel ellentétben nem csak kutyákat és macskákat gondoznak. Van gazdasági udvaruk is – innen hozták el egy kis állatsimogatásra Bibit, a bárányt –, és vadállatokat is tartanak. Azi, a róka a gondozója vállán érkezett, és fagylaltozott.
Bár semmi köze a múzeumokhoz, nem állhattuk meg, hogy ne érdeklődjünk a róka háziasításával kapcsolatban. Megnyugtattak minket, hogy Azi nem fél, és nem érzi rosszul magát, megszokta már a szereplést. Viszont – bár sok mindent el lehet nála érni, és egy gazdát ő is elfogad – soha nem lesz annyira kezes, mint egy kutya. Parancsokra például nem hallgat, és elereszteni sem lehet, mert valószínűleg soha nem jönne vissza. A fagyit ettől függetlenül kulturáltan fogyasztotta, bár néha megpróbálta egyben bekapni az egész tölcsért.
Néha a kevés is elég
Idén a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum bizonyította, hogy néha egy gyorsan megvalósítható ötlet is elég a figyelemfelkeltéshez. Az első plakátjaikkal már napokkal ezelőtt lehetett találkozni a 49-es villamoson. Először egy 1952-es hirdetmény köszönt vissza ránk a villamosablakról, amelyben a Fővárosi Villamosvasút arra kéri az utasokat, hogy tartózkodjanak a kötéstől és a horgolástól, mert a tűk balesetet okozhatnak. Ez a rapid plakátkampány valószínűleg már önmagában is előcsalt egy-két mosolyt, de a régi plakátokat nem csak ezért celluxozták a villamosok ablakára: azt a retro plakátkiállítást reklámozták vele, amely végül szombaton, a Múzeumok éjszakáján nyílt meg a 20. század közepének balesetvédelmi és utazással kapcsolatos hirdetményeiből. A Földalatti Vasúti Múzeum már tavaly is nagyon ügyes időszaki kiállítást állított össze a legfurcsább talált tárgyakból, és a retro plakátkiállításért – meg a kreatív reklámjáért – most is megilleti őket a dicséret.
Séta a föld alatt
A retro plakátok után továbbra is maradtunk a föld alatt, de nem a Deák téren, hanem Budán, a Sziklakórházban, ahol a rövidesen megnyíló, egyelőre félkész, új kiállítást is megnézhették azok, akik hajlandóak voltak kivárni az utcahosszat álló sort. Fényképek egyelőre nem készülhettek a tárlaton, és elárulni is elég annyit, hogy a középpontban a különleges alakulatok állnak majd, és már meg is érkezett a múzeumba a kiállítás legmonumentálisabb darabja, egy MiG2-es helikopter, ami a gyerekek körében biztosan felveheti a versenyt a Terror Háza tankjával. A legérdekesebb mégis talán az volt, hogy a Múzeumok éjszakáján a nagy tömegre tekintettel megnyitottak olyan folyosókat is, amelyek nem a múzeumhoz, hanem a Duna–Ipoly Nemzeti Park kezelésében lévő barlangrendszerhez tartoznak, és egyébként nem látogathatók.
Az ilyen apró attrakciók miatt is érdekes a Múzeumok éjszakája, de az utcányi sorokat valószínűleg nem ezek generálják, hanem a közös megmozdulás varázsa.
