Szombaton nyílik a szegedi Munkácsy-kiállítás + Képek

Munkácsy Mihály valamennyi alkotói korszakát megismerhetik az érdeklődők azon a kiállításon, amely szombaton nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban – közölte Bakó Zsuzsanna, a tárlat kurátora kedden a helyszínen.

Grund
2012. 06. 19. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az október közepéig látható kiállításon Munkácsy Mihály 35 festményét és 15 grafikáját mutatják be – mondta a művészettörténész a tárlat keddi sajtóbejárásán. A Tisza-parti városban első ízben látható a festő egyik fő művének tartott Golgota, emellett a látogatók két olyan képet is megcsodálhatnak – az 1882-ben festett Olvasó nőt és a 1888–89-ben készített Hímző leányt –, amelyeket még soha nem mutattak be Magyarországon.



A tárlaton szerepel a festő egyik első realista népi életképe, az Ásító inas, de ehhez a korszakhoz tartozik A konyhában című alkotása is. Több mű – A két alak az erdőben, Az elveszett gyermek, A cigányok az erdő szélén – a barbizoni korszakból származik.

A kiállításon a Munkácsy egész életművét végigkísérő portrékból is többet láthatnak az érdeklődők. A szegedi Kultúrpalota dísztermében a közgyűjtemény saját Munkácsy-alkotásai – a Honfoglalás színvázlatát és szénvázlatát, valamint a Tálcás lány – mellett a festő szalonképeit mutatják be.

A tárlaton a Pákh-gyűjteményből származó képek mellett látható lesz öt, a Magyar Nemzeti Galériából kölcsönözött festmény, valamint néhány – a békéscsabai múzeumból származó – fotográfia, amelyek Munkácsy Mihály párizsi műtermét, baráti körét idézik meg.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.