A magyar zongorista, aki az Eb-n Chopint játszott

A futball-Európa-bajnokság megnyitóján fellépő zongoraművész életműve irigylésre méltó, pedig még csak harmincéves.

– Az Eb-megnyitón az egész világ láthatta-hallhatta. Volt egyáltalán korábban magyar fellépője ilyen jelentőségű eseménynek?

– Világverseny megnyitóján, úgy tudom, nem.

– Hogyan esett Önre a választás?

– Az UEFA vezetői a Carnegie Hallban hallottak Chopint játszani, ez alapján ért engem a megtiszteltetés.

– A közönség nagyon jól fogadta, pedig nyilván többségük nem váltana Chopin-koncertre jegyet.

– Kockázatos volt az elképzelés, de még most is libabőrös vagyok, ha a 60 ezres közönség reakciójára gondolok. A megnyitón a Chopin-etüd külön tapsot kapott, amire, bevallom, nem számítottam.

Fotók: Kocsis Zoltán

– Maga a körítés sem könnyítette meg a zongorajátékot…

– Nem gondoltam arra, hogy hány száz millióan néznek, így emiatt nem izgultam. Az viszont szokatlan volt, hogy a stadion közepén elhelyezett fél labdában vártam a pillanatra, hogy előjöhessek. Valamint az is, hogy játék közben fülhallgatón kaptam az utasításokat. Az úgynevezett vezérhang is a fülembe érkezett, hogy ne azt halljam, ami a stadionból verődik vissza, hanem azt, amit játszom. Fontos volt az összhang a 800 táncos miatt. De mesélhetnék még a kék szőnyegről, amit a megnyitóra terítettek le a pályára, hogy többcentis süllyedéssel védje a gyepet a táncosoktól. Hiába készültem jóval több labdatrükkel, csak néhányat tudtam bemutatni, mert ezen a szőnyegen annyira másként működtek a mozdulatok. Ebből a nézők valószínűleg nem sokat érzékeltek.

– A futball-Eb azért sokat dob a karrieren…

– Azért volt ez csodálatos, mert a klasszikus zene olyanokhoz is eljutott, akik Chopint talán nem is nagyon ismerik, ugyanakkor rengeteg gratulációt és felkérést kaptam klasszikus körökből is.

– Chopin mellett július 23-án Lisztet hallunk öntől. A 19. századon túl mi az, amit különösen kedvel?

– Nagyon szeretem Bachot. Az új lemezemen is hallható egy Bach-partita, a G-dúr partita. De Bach, Chopin és Liszt mellett Mozart is rákerült a lemezre egy szonátájával. Mindemellett szeretem a kortársakat is hallgatni. Keith Jarrett játéka lenyűgöz.

– Ilyen fontos önnek a darabválasztás?

– Igen. Majdnem olyan, mint egy párkapcsolat. Találkozunk a darabbal, kölcsönösen megtetszünk egymásnak, elkezdünk randevúzni, megismerjük egymást, tanulunk egymástól, fejlődünk a találkozásokban, és tulajdonképpen ezt a kapcsolatot a színpadon jelentjük be. Fontos, hogy amit játszom, azt nagyon szeretem és azzal harmóniában vagyok. Számomra fontosabb ez, mint hogy akár egy stílusnál leragadjak, vagy hogy egy olyan repertoárt játsszak pusztán a tematika miatt, ami esetleg nem áll olyan közel a szívemhez.

– A fontosabb fellépései külföldhöz kötődnek. Említhetném a New York-i Carnegie Hallt, ahol már háromszor lépett fel, vagy a szingapúri Esplanade-et. Ilyenkor a magyar zenei hagyomány is szerepet kap a műsorválasztásban?

– Amellett, hogy Liszt-művekkel képviselem a magyar kultúrát, sokat improvizálok. Az improvizációkban saját dallamok mellett magyar népzenei motívumok is megjelennek. Ezeket ötvözöm a helyi hangzásvilággal.

– Külföldön ez az egész improvizációs gyakorlat a koncertélet természetes része, nálunk pedig ritka, és csak mostanában kezd megjelenni. Hogy fogadja a magyar közönség?

– Nagyon jól. És nemcsak a közönség, hanem az itthoni szakma is. A Zeneakadémián végeztem, és számomra különleges jelentőséggel bír, hogy akik zeneileg felneveltek, feltétel nélkül támogatnak mindabban, amit csinálok. Mátyás Éva nénivel, Halmágyi Kati nénivel, dr. Réti Balázzsal és Nádor György tanár úrral a mai napig nagyon közeli kapcsolatban vagyok.

– A Kastélyakadémián is, ahol egykori mesterei, Nádor György és Réti Balázs immár kollégaként segítik az oktatást.

– Harmóniában dolgoztunk együtt már növendékkoromban is. Ez azóta csak fejlődött: folyamatosan figyelemmel kísérték pályám alakulását, a szakmai fejlődésemet, én pedig a mai napig visszajárok hozzájuk éppúgy, mint Halmágyi Kati nénihez, aki a Bartók Béla Konzervatóriumban volt a zongoratanárnőm. Egy művész sosincs készen. Azokat az alapokat, amelyeket tőlük kaptam, velük együtt folyamatosan fejlesztem. Ez a csodálatos a mi életünkben.

– Mi adta az ötletet a Kastélyakadémiához?

– Mesterkurzusokat tartottam Ázsiában, ahol kihívásokkal teli körülmények között Liszt Erdőzsongását játszotta egy 13 éves kislány Jakartában. Meggyőződésem, hogy ha ez a Liszt-versenyen hangzott volna el, ez a kislány bejutott volna a verseny döntőjébe. Ekkor határoztam el, hogy létrehozok egy alkotóközösséget itthon, Európában, a klasszikus zene bölcsőjében, ahol ezek a fiatalok lehetőséget kaphatnak arra, hogy a klasszikus zenéről és a mi kultúránkról még többet tanulhassanak. Többévnyi kemény munka, álmodozás, támogatók keresése és nem kevés befektetés után sikerült a Kastélyakadémiát megalapítani. Négy éve minden nyáron itt vagyunk Pomázon a Teleki–Wattay-kastélyban két hétig, 15 országból érkeznek ide a legjobb zongoristapalánták.

– Nagy dolog, hogy a Kastélyakadémia létrejöhetett, mostanában ugyanis a támogatások csökkenésével egyre kevesebb rendezvény tud talpon maradni.

– Optimista vagyok. Ez az akadémia az adásról szól. Akár a szakmai képzésről, akár az élményekről, akár az ösztöndíjakról beszélünk. Mivel ide mindenki úgy érkezik, hogy adni akar és adni fog, egy óriási energia-körforgás alakul ki. Az alkotóközösség és a támogatói közösség is adni szeretne, és ez lehet a mozgatórugója annak, hogy ez a kezdeményezés nemcsak megszületett, hanem évről évre egyre többen érkeznek hozzánk. Idén egy hazai szoftverháznak – Magyarország meghatározó vállalati üzleti alkalmazásokat fejlesztő cégének – köszönhetően egy tehetséges magyar növendék is csatlakozik az alkotóközösséghez.

– Alkotóközösséget mondott. Ez egy kicsit több, mint egy mesterkurzus.

– Így is van. Alkotóközösség és támogatóközösség. Ez egy igazi család.

– Ezek szerint a résztvevők visszajárnak?

– A résztvevők visszajárnak és bővül a körük. Idén 15 aktív hallgatóval dolgozunk majd, de a passzív résztvevőkkel együtt 50-en leszünk. A mottónk: inspiráció, zene és technika. Ebben a sorrendben. Minden az inspirációval kezdődik, ami a zenében ölt alakot, majd a technikánk segítségével fejezzük ki érzéseinket, gondolatainkat.

– Nyilván összetettek a résztvevők kiválasztásának szempontjai is.

– A megfelelő szakmai tudás mellett óriási alázat is szükséges ahhoz, hogy egy művész fejlődni tudjon. Így ezt is mérlegeljük.

Fotó: Kocsis Zoltán

– Egy Önről elnevezett alapítvány adja az ösztöndíjakat.

– Az alapítványt a Kastélyakadémia baráti köre hozta létre a Kastélyakadémia támogatására New Yorkban. Így szervezett keretek között gyűjtünk adományokat és hivatalosan tudunk ösztöndíjat biztosítani. Az alapítvány küldetése az európai és ezen belül különösen a magyar zongoraiskola és zongorakultúra népszerűsítése és az ehhez való hozzáférés segítése. Ebből fakadóan nagy a dél-kelet ázsiai növendékek aránya, de Amerikából is nagyon sokan érkeznek.

– Ki dönt a pályázatokról?

– Utazásaim során különböző mesterkurzusokat tartok a nagy egyetemeken, a legtehetségesebbekkel dolgozhatok együtt, ők küldik el a pályázataikat. Ezeket Nádor György és Réti Balázs tanár urakkal bíráljuk el. Megtiszteltetés velük együtt tanítani a Kastélyakadémián. A György Ádám Alapítvány New York-i kuratóriuma dönt a végleges támogatásokról.

– Mivel tölti az év hátralévő részét?

– Világ körüli turnéra indulok, a kedvenc repertoáromat viszem magammal.

– Ennyi utazás mellett mennyi időt tölt Magyarországon?

– Négy hónapot töltök itthon, négy hónapot New Yorkban, és négy hónapot „úton”. A hosszú turnék után mindig hazajövök. Most itt élek Pomázon. Ha úgy vesszük, kétlaki életet élek. Szeretném ebből a legjobbat kihozni: külföldön próbálok a magyar kultúrának új rajongókat nyerni, az ott szerzett szemléletet, szakmai hozzáállást pedig igyekszem hazahozni magammal.

Két nyilvános hangverseny is kíséri a György Ádám Kastélyakadémiát: az elsőn, július 23-án a fiatal zongoraművész elsősorban improvizál majd, de megszólaltat egy-két virtuóz Liszt-művet, illetve saját átiratot is. György Ádám az augusztus 1-i záróhangversenyen is fellép, ekkor azonban a növendékek is bemutatkoznak, akik a hozott repertoár mellett Liszt- és Bartók-műveket adnak elő. Mindkét hangversenyt az akadémiának is helyet adó pomázi Teleki–Wattay-kastélyban (Pomáz, Templom tér 3.) este hét órától hallhatjuk.