– Ausztráliában örökké tart a fesztiválszezon, egy utcazenésznek paradicsom. Miért mentél mégis világgá?
– Ott nőttem fel, és hiába jó hely, meg lehet unni. Ausztrália egy kontinensnyi ország, mégis kicsi, a szakma, a közönség adta lehetőségeket gyorsan kinőttem. Másrészt hiába nyitottak az emberek, a kultúrát nem értékelik úgy, mint Európában. Itt a közönségnek határozott ízlése van, tudják, mi a jó, és ki is mutatják, ha értékelnek valamit.
– A stílusodon is ilyen tudatosan dolgoztál?
– Nem, ez csak azért alakult így, mert a zenét, amit a fejemben hallottam, loop és sampler vasakkal tudtam megcsinálni. Az persze időről időre szóba került, hogy összeálljak egy bandával, de a végeredmény nem lett az igazi. Jó, ha az ember maga pakolja össze a zenéjét.
– Azért általában vannak kísérőid, az EFOTT-on is együtt léptél fel Flower Fairyvel, de elkísért két korábbi utcazenész társad, Mr. Woodnote és MC Cade is. Amíg nem volt mögöttetek profi szervező brigád, hogyan készültetek a turnékra?
– Sehogy. A barátnőmmel vettünk egy kisbuszt, berendeztük, és mentünk városról városra. Az egész arról szólt, hogy legyen pénzünk utazni, nem gondoltuk volna, hogy visszük is valamire. Woodnote később csatlakozott, Cade-et pedig gyerekkoromból ismerem. Ő egyébként nagy szervezőmester, akkor hívtam fel, amikor elkezdtünk befutni. Mondtam neki, hogy ez nekem sok, jöjjön ide és segítsen. Azóta is hasznos tag, szervez, ő csinálja a dizájnt és nem mellesleg, amikor a színpadon elkezd rapelni, hát az nagyon állat…
– Utcazenész, világsztár – összefér ez a kettő?
– Eredeti formájában persze, hiszen nem nyomhatom ugyanazt a zenét egy tomboló tömegnek, mint amit egy utcasarkon. Bár a stílus változott, a hangzás maradt a régi. Az, amit a bulikon csinálunk, keményebb, pörgősebb, igazi talpalávaló, de ettől szerintem nem kevésbé értékes. Persze az sem mindegy, hogy pár eurót dobálnak a kalapba, vagy pár ezer eurót keresünk egyetlen albumon.
– Vannak, akik profetikus jelentőséget tulajdonítanak a szövegeidnek.
– Nem, nincsen semmi direkt üzenet, nem akarok meggyőzni senkit semmiről. A felelősség viszont valós, ezért arról beszélek, ami szerintem fontos, ami összefér az értékrendemmel. Nem is értem az amerikai rap kultúrát, kurvákról és drogokról szól az egész.
– Barátnőd, Flower Fairy évek óta mindenhová elkísér. Együtt utaztok, együtt próbáltok, együtt léptek fel. Nem őrli fel a kapcsolatotokat?
– Dehogynem, elviselhetetlen! Komolyra fordítva a szót, ez egy óriási szerencse, nem hinném, hogy lenne még egy nő, akivel ezt végig tudnám csinálni. A kulcs egyébként a tolerancia. Én alapvetően egy elég nagy barom vagyok, reggelente különösen. Ezt Flower tudja, ezért megértő velem, hagyja, hogy lecsengjen az öt perc. Ez persze nem egyoldalú, amikor ő hisztizik, én is elviselem.
– A titok tehát a tolerancia?
– Igen, de nemcsak a párkapcsolatban, hanem úgy egyáltalán, az élet minden területén.
