Egy átlagos háttérrel rendelkező kamasz, és egy kis átlagtól eltérő furcsaság – Tore Renberg szerint ezért kapták fel annyira a Szerettem másképp is című regényét, amellyel saját bevallása szerint alkotói határait is feszegette a norvég szerző: meddig lehet elmenni a járatlan úton egy olyan történetben, amelyet ő maga soha nem élt át?
A regényben egy átlagos kamaszt emel ki a társai közül az író. Nem is a világmegváltó gondolatok, az alternatív utak keresése a feltűnő benne, hanem hogy milyen szélsőséges érzelmi kilengései vannak – még a többi kamasz társához képest is. A regény vezérfonalát az adja, hogy Jarle beleszeret egy Yngve nevű fiúba, pedig nem homoszexuális. Ezt a rajongást nehéz elhelyezni a megszokott fiókokban, de kicsit hasonlít az egész helyzet arra, ahogy Tonio Kröger rajong a nála sokkal egyszerűbb, szelídebb és polgáribb Hans Hansenért. Még a szőkeség is stimmel, Tore Renberg mégis azt mondja, nem gondolt erre a történetre, de arra sem, hogy sikerkönyvet, esetleg igazi kamaszregényt írjon.
– Csak egy energiával teli, igazi könyvet akartam írni a szerelemről. Egy tizenhét éves annyira mélyen éli meg a dolgokat, annyira energikus és annyira teremteni akar, hogy érdemes megtenni egy ilyen történet főszereplőjének. Íróként sokkal könnyebb olyan hőssel dolgozni, aki nem tudja leállítani magát – mondja Tore Renberg. Azt is elárulja: a személyesnek tűnő történetben gyakorlatilag nincs önéletrajzi ihletés, sőt; próbálta magától eltávolítani a főhőst, akit ennek ellenére – vagy talán éppen emiatt – sikerült nagyon megkedvelnie.
Elkezdte érdekelni Jarle figurája, és úgy látta, egy regénynél több van benne. Így született a folytatás – pontosabban a Szerettem másképpben is csak mellékszálként szereplő alkoholista apa figurájának és a széthulló család tragédiájának kibontása a második részben, a Mégis van apámban. (Magyarul mindekettő a L'Harmattan Kiadó gondozásában, Ambrus Orsolya fordításában jelent meg.) A második rész, ahogy Tore Renberg elmondja, sokkal kevésbé volt fikció, és ezért jóval több fájdalomba került megírni a történetet. – Lehet, hogy folytatni fogom, és életírás lesz ez a sorozat, egy irodalmi kísérlet: követem Jarle életútját, amíg egy szép napon mindketten meg nem halunk – mondja a szerző. A regény sikere is motiválhatta a folytatásra, a Szerettem másképp ugyanis hamar bevonult a szélesebb köztudatba. Tore Renberg szerint azért, mert a középosztálybeli családból, megszokott körülmények közül érkező Jarléban sokan önmagukra találtak, de a hős mégis van annyira átlagtól eltérő és furcsa, hogy érdekes is legyen.
Az azonosulási lehetőségek miatt a regény legtöbb olvasója tizenéves, és sok köztük a lány. Ez meglepte Tore Renberget, pedig ő is tudja, hogy a nők többet olvasnak. De korábban inkább férfias könyvnek tartotta a regényét, és azt gondolta, a férfi olvasók lesznek a törzsközönség, a kötet mégis inkább a nőket érintette meg: – A lányok vigyázni akarnak a törékeny Yngvére, beleszeretnek a főszereplő legjobb barátjába, Helgébe, és azt hiszem, tetszik nekik Jarle. Remélem, azért ők is tudják, hogy nem szabad beleszeretni egy olyan fiúba, aki ennyire szétszórt. Túl intenzív életük lenne mellette – magyaráz mosolyogva Renberg.
Az író egyelőre nem folytatja Jarle történetét, egy másik regényen, egy drámán és egy gyerekkönyvön dolgozik egyszerre, de nála ez teljesen megszokott. – Elég magas szintű munkamorállal rendelkezem, sokat dolgozom azért, hogy jól sikerüljenek a dolgok, de nem gondolom, hogy különösebb tehetségem lenne. Ha egy író zseninek tartja magát, abból különben sem származhat semmi jó. Ezen a pályán kilencvennyolc százalékban a munka számít, a tehetség legfeljebb két százalékban. Ha hosszú évekig minden egyes nap dolgozol, akkor megjelenik az eredmény. Egyszerűen kidolgozod magadból – véli Tore Renberg.
