Aleksy Krysztofiak egy Varsó melletti kisvárosban él. Gyerekkönyveket mutat be rövid cikkek és videórecenziók segítségével. Blogját hetente ezrek látogatják. A szakma rangos díjakkal, a kiadók könyvekkel halmozzák el. És még csak tizenkét éves.
Gyakran találkozni a híres alkotókról és gondolkodókról szóló életrajzokban azzal a fordulattal, amikor a későbbi nagy ember gyerekként, a betegágyban tétlenkedve jut el a később meghatározónak bizonyuló felismerésig. Aleksy esetében is valami hasonló történt. Két évvel ezelőtt a karácsony előtti hónapot az ágyban töltötte és a gyereknek szánt hírdetéseket böngészte.
A hihetetlenül bőséges kínálat láttán pattant ki a fejéből az ötlet: olyan tesztvásárlói oldalt kellene létrehozni, ami egy gyerek szemével méricskéli a különféle termékeket – filmeket, számítógépes játékokat és a könyveket. Aleksy szülei nem támasztottak akadályt a születőben lévő blog elé, egyetlen kikötésük volt csupán: válassza ki azt az egy témakört, amiről írni fog. Azt választotta, ami a leginkább kitölti az életét.
Azóta eltelt két év, és ez alatt sok minden történt a bloggal és a gazdájával is. Aleksy oldalát, ami a Książki na czacie nevet viseli (ez magyarul nagyjából azt jelenti, hogy „könyvek a cseten”) saját elmondása szerint hetente több ezren keresik fel. Az olvasók összetételére csak a levelek alapján tud következtetni, e szerint több lány ír neki, mint fiú, és több felnőtt, mint gyerek.
Hogy az alapötlet nem volt elhibázott, jól mutatja, hogy Aleksy a legtöbb levelet olyan szülőktől kapja, akik könyvet keresnek a gyerekeiknek vagy kifejezzék örömüket, amiért rátaláltak a blogra, és így már tudják mi felé tereljék csemetéiket. Kérdésemre, hogy médiaattrakciónak számít-e a hazájában, Aleksy egyértelműen nemmel válaszol, és szerinte ez így is van jól: semmi botránykeltő vagy vitára ingerlő nincs abban, amit csinál.
A hirtelen támadt ismertség érzését sokkal inkább megtapasztalta tavaly, amikor megnyerte a lengyelországi matematikai olimpiát. Akkoriban többször előfordult, hogy ismeretlen is megállították az utcán, míg saját bevallása szerint még a környezetében is kevesen követik a blog körüli történéseket, aminek szerinte nem véletlen, hiszen mindössze három olyan ismerőse akad – egyébként lányok – akik sokat és örömmel olvasnak.
Viszont szakmai körökben mégiscsak sikerült ismertté válnia. A többek között a lengyel nyelvű irodalom külföldi népszerűsítésére létrehozott Könyvintézet (Instytut Książki) például – mely az egyik legfontosabb szereplője az ország kulturális életének – elismerő oklevéllel és egy díjjal jutalmazta a fiú munkásságát. Nem olyan régen pedig megválasztották egy rendkívül fontos országos verseny – melyre a kisebbek saját könyvötleteikkel jelentkezhetnek – zsűrielnökének is.
Saját ötlettől vezérelve Aleksy a blogján versenyt is hirdetett „Fekszem, tehát olvasok” címmel – a könyvismertetői után feltett kérdésekre adott legérdekesebbek válaszokat jutalmazza – ennek egyik támogatója az „ABC – Egész Lengyelország Olvas A Gyerekeknek” alapítvány, a nyereményeket pedig szponzor biztosítja. Amikor Aleksy két éve ezer jelentkező közül harmadik helyezést ért el egy gyereknek kiírt bútordizájn-tervező pályázaton, a pénzjutalom mellé egy hatalmas babzsák is járt.
A terméket gyártó cég tulajdonosa később levélben kereste meg azzal, hogy követi a blogot és szeretné támogatni a fiút valamilyen könyves akcióban. Aleksy fejében megszületett a verseny ötlete, a tulajdonos pedig állta a szavát, így a nyertesek azóta egy-egy menő babzsákfotellel lesznek gazdagabbak. A romlottabb felnőtti elmében persze rögtön kisarjad az anyagias indíttatású kérdés: hoz-e zsebpénz kiegészítést Aleksy számára a lelkes kultúrmisszió? A válasz nemleges, a kétség kívül nemes hobbi a szülők anyagi támogatását is igényli, hiszen csak a különféle nyeremények kipostázásának komoly költségvonzata van.
Íme Aleksy egyik videója (sajnos csak lengyelül). A film elején látható animáció is az ő munkája. Ebben a filmecskében Percy Jackson Villámtolvaj c. könyvét mutatja be:
Könyvekre viszont egy ideje már nem kell költenie. Rögtön a blog létrehozása után elkezdte levelekkel bombázni a gyerekkönyvkiadókat, mivel szeretett volna újdonságokról írni, ámde a kisvárosban, ahol él, még könyvesbolt sincsen. Néhányan rögtön válaszoltak is, ma pedig már a kiadók, különösen a frissen alakultak, maguktól küldik el a kiadványaikat a tizenkét éves véleményformálónak.
Sőt, az is megtörtént, hogy a nyomdagépről frissen legördült oldalakat kapta meg azzal, hogy írjon a kiadványról gyorsjelentést. Persze némelyik kiadó élni próbált már a finom nyomásgyakorlás eszközével is, különféle kütyüket ajánlva fel a recenzió megírásáért cserébe, de ezeket az ajánlatokat Aleksy eddig udvariasan elhárította.
Netes naplóját olvasgatva úgy tűnik, a kiskorú irodalmár mindenevő, ha könyvekről van szó – többféle korosztálynak szóló és a legváltozatosabb témákban megjelenő kiadványokról ír –, de azért vannak műfaj, amit előnyben részesít: leginkább a fantasy-könyveket kedveli. A műfaj egyébként Lengyelországban elképesztően népszerű, a nagyobb könyváruházakban csak a hazai nyelven írt köteteknek falnyi polca van, és akkor a számtalan szakmai rendezvényről és fesztiválról még nem is beszéltünk.
Mint egyre inkább jegyzett „szakértőt”, Aleksyt arról is faggattam, hogy a lengyeleknél is felmerül-e a kötelező olvasmányok újragondolása, vagyis léteznek-e náluk is olyan hangok, akik a klasszikusok helyett, de legalábbis mellett inkább Harry Pottert netán valamelyik Twilight zsengét olvastatnák a könyvektől elhidegült ifjúsággal? Aleksy szerint a lengyel kötelezők között számos jó könyvet találni, de tény, hogy némelyik olvasása nem több időpocsékolásnál, mivel csak az ő otthoni könyvespolcán akadnak jobbak az adott témában.
Személy szerint szereti azokat a kicsit kommerszebb olvasmányokat, amik képesek komolyabb témákat is közelebb hozni a fiatalabb olvasókhoz. Percy Jackson Villámtolvaj című könyvét például jó szívvel tudná ajánlani, mivel az közelebb viszi a fiatalabb olvasókat az ókori mitológia világához, ugyanakkor izgalmas és vicces is. Az idősebbeket pedig Suzanne Collins – nálunk is jól ismert – könyvének, Az éhezők viadalának elolvasására bíztatná, mivel abban, az izgalmas akcióleírásokon túl, komoly médiakritikának is a politika árnyoldalainak bemutatására is jutott hely. Aleksy ezen felül már az első osztálytól kezdve lehetővé tenné, hogy a diákok olyan klasszikus képregényeket is a kezükbe vegyenek, mint amilyen például René Goscinny és Jean-Jacques Sempé A kis Nicolas-sorozata.
Aleksy blogjának egyik különlegessége, hogy a lengyel kiskamasz nemcsak ír a könyvekről, hanem profinak mondható, rövid klipekben összegzi is a véleményét azokról. Persze az ilyen videóblogok – röviden vlogok – már igencsak népszerűnek számítanak a fiatalabb felhasználók körében, bár jobbára számítógépes játékokról, és nem az olvasmányélményeikről számolnak be a házi készítésű filmecskéken. A felvételek egyébként szintén családi összefogással készülnek: Aleksy édesapja felel a hangosításért, az ő egyik barátja barátja bajlódik a vágással és a keveréssel egy kis stúdióban a munkaidő után, édesanyja pedig amolyan rendezőasszisztensként felel azért, hogy minden a helyén legyen.
A felvételek elején látható animációkat és a klipek forgatókönyvét pedig maga Aleksy készíti, és ebben az iskolai filmes foglalkozások során szerzett tapasztalatira támaszkodik. A jövőben szeretné teljesen önállóan készíteni majd a videórecenziókat, ezért is döntött a filmes órák mellett, ezért gyűjt a megfelelő felszerelésre, sőt logopédushoz is elkezdett járni, hogy beszédhibája se legyen akadály. Eltököltségének a kortárs közeg ismeretéből fakad: szerinte ugyanis ez a járható út, ha a barátai figyelmét fel akarja hívni a könyvekre, hiszen ha amúgy se vesznek gyakran könyvet a kezükbe, miért szakítanának időt recenziók olvasgatására?
