Budapest a legtöbb európai városhoz képest fiatal település: mai belvárosának nagy része alig száz-kétszáz éves, benne megbújó régebbi emlékekkel – de annál sűrűbb volt ez a kétszáz év a magyar történelemben, amelynek vitathatatlanul Budapest volt a csomópontja. Van miről mesélni, de ki gyűjti össze, és hol tudja a nagyközönség megismerni a történeteket? Budapest épített és szellemi örökségének virtuális térképe most készült el, a neve Urbface, a lehetőségei pedig végtelenek.
Az Urbface egy kitartó ötletgazda, kutató és szerkesztő, Jamrik Levente újságíró projektje, amelyet barátai is segítenek. Jamrikot leginkább a Falanszter blogon keresztül ismerheti a nagyközönség: a 20. századi totalitárius rendszerek és más rezsimek izgalmas avagy elborzasztó (város)építészeti terveit rendkívüli alapossággal bemutató szakblogról van szó.
A Falanszter a magyar blogoszféra egyik legérdekesebb tartalmát állítja elő, feldolgozandó téma pedig akad bőven. Jamrik – akinek a várostörténet a hobbija – a maga szórakoztatására írja blogját: itthon, külföldön és az interneten végzi a kutatómunkáját. Vannak olyan történetek, amelyeket a Falanszter dolgozott fel először, ilyen például az Osztrák–Magyar Monarchia egykori kínai gyarmatának, a tiencsini belváros 108 hektáros területének sztorija, vagy a dél-budai, rég eltűnt vigalmi negyed története.
Jamrik Levente a Falanszterhez folytatott kutatások során számos olyan történettel vagy sztorimozaikkal találkozott, amelyek nem értek meg egy nagy cikket, de úgy vélte, jó lenne valahogy feldolgozni és publikálni őket. Amikor a Travel Channel utazási tévéadón megnézett egy Máltáról szóló, felületes úti filmet, úgy felbosszantotta magát, hogy elhatározta, készít egy alapos és teljes adatbázist az évek során összegyűlt információkból. Mivel a legtöbb kutatást Budapest kapcsán végezte, kézenfekvő volt, hogy fővárosunkra koncentrál; közel háromezer (!) budapesti ingatlanról gyűjtött történelmi információkat.
A kutató-szerkesztő három szempont alapján építette fel az adatbázist: vagy egy műemlékről vagy építészetileg fontos épületről legyen szó, más esetben az épülethez kötődjön egy érdekes történet vagy személy, az adatbázis pedig legyen elérhető internetről, akár okostelefonok segítségével is. – Három évvel ezelőtt kezdtem el a munkát, több ezer budapesti házat kutattam fel – meséli Jamrik Levente.
Az Urbface atyja azóta is naponta több órát foglalkozik a projekttel, könyvekből, levéltárakból, tanulmányokból, a helyszínek bejárásából tájékozódik. Az egyes házak történeteit 2860 darab dokumentumban tárolja a számítógépén, ezeket a szövegeket tölti fel folyamatosan az Urbface-re. – Mostani tempóval jövő nyárra készülünk el teljesen Budapesttel – mondja Jamrik, aki azután rögtön rá is térne egy másik nagyvárosra: a következő lépés Berlin feldolgozása lenne.
Az Urbface végső változata tíz nyelven lesz majd elérhető, a hasonló témák pedig túrákká állíthatók össze, a kommunista túrától az egykori bordélyokig és szerelmi fészkek bejárásáig. És egy nagy előny: a felhasználók ingyen juthatnak az információkhoz, szemben a versenytársak alkalmazásaival. Jamrik szerint az Urbface olyan nagyágyúkkal akarja majd felvenni a versenyt, mint a Lonely Planet és a Baedeker.
Ahogy az Urbface-ről mesél, folyamatosan anekdoták felé terelődik a beszélgetés, hiszen sztorik százai járnak a szerkesztő fejében. Szóba kerül a várbeli Laszlovszky–Cartier ház, amely középkori alapokon áll, később a 18. század végi Buda egyik leggazdagabb embere, Laszlovszky József bíró és polgármester lakta, majd az Almásy-lányt feleségül vevő Louis Cartier óramágnás tulajdonába került 1928-ban. A műkincsekkel zsúfolt épület a háború idején az Imrédy-kormány vette birtokba, miközben francia ellenálló Cartier-rokonok és a Gestapo „színezték” az összképet. Aztán megérkezett a szovjet hadsereg, melynek katonái szétlopták a kincseket, a kódexet lapjait pedig vécépapírként használták.
Egy teljesen másik orosz vonatkozású történet a Budapesten alakult, Döbrentei utcában működő Orosz Fehér Légió sztorija: a budapesti lakásban cárista katonatisztek tervezgették a Szovjetunió megtámadását 1920-ban, és ennek előmozdítására heti politikai ankétokat szerveztek, amíg Kánya Kálmán külügyminiszter végül ki nem tiltotta őket. Egy Romanov-hercegnő viszont ebben a házban élt 1945-ös haláláig, a cári család lemészárlását elkerülő távoli nemes rokon a szovjet katonáktól elkapott vírusban hunyt el. A háború utáni évekről pedig a vízivárosi titkos ávós negyed árulkodik, amelyben ávós óvodától ávós irodákon keresztül hivatalosan ipari varrodának nevezett kézifegyvergyárig terjedt a funkciók köre. A varroda-fegyvergyárat egyébként az Andrássyak volt palotájában rendezték be, miután a grófot száműzték.
Az ilyen, és ehhez hasonló történetek és az Urbface-en már most is százával sorakozó tragikus-komikus sztorik is mutatják: a fiatal Budapest gyorsan megöregedett a vészterhes 20. században. A lényeg azonban maga az emlékezés, szemben az emlékezést és a múltat eltörölni akaró totalitárius törekvésekkel. – Amit 45 év eltüntetni igyekezett, azt most újra fel kell eleveníteni! – vallja Jamrik Levente, s ebben segíthet minden érdeklődőnek, kutatóktól a turistákig az Urbface.
