Néhány könyvről a mai napig sem lehet tudni, miért is szúrta vajon a hivatalos kultúrpolitika szemét, másoknál ez egyszerűbben kikövetkeztethető, de tény, hogy a döntéshozók gyakran még a saját szempontjukból nézve is ész nélkül selejteztek. Az általános indoklás szerint azoknak a műveknek kellett veszniük, amelyek „érzelgős vagy öntelt nacionalizmusra, vallás-erkölcsi nevelés ürügyén a valóságtól elforduló, azt meghamisító, úgynevezett idealista szemléletre, az előző rendszert politikailag alátámasztó klerikalizmusra vagy polgári gondolkodásra (vagyonszerzés, karrierizmus, a kapitalista rendszer és a polgári társadalmi élet dicsérete vagy népszerűsítése) nevelnek”. Sipos Anna Magdolna, a Pécsi Tudományegyetem docense régóta kutatja a könyvtárselejtezéseket, a hét végéig tartó Tokaji Írótáborban ő tartott előadást a témáról. Kutatási eredményeit felhasználva sorra vettünk pár mesefigurát, akik rákerültek az iskolai ifjúsági könyvtárakra vonatkozó 1949. és 1950. évi indexekre.
Micimackó, a polgári csökevény
Túl azon, hogy eleve gyanús volt minden, ami a kapitalista nyugatról érkezett, Micimackóval kapcsolatban konkrétabb ideológiai kifogások is felmerültek. A lánynevű medvefiú története egyébként is az egyik legtöbbet értelmezett mese a világirodalomban, a karakterekben egyesek pszichológiai kórképeket, mások filozófiai irányzatokat vélnek felfedezni (lásd John Tyerman Williams Micimackó és a filozófusok című könyvét), a kommunista ideológusok pedig egész egyszerűen polgári csökevénynek tartották szegény Micit, aki becsületes internacionalizmus helyett csak a Százholdas Pagonyban gondolkodik, és semmi nem fontos neki legközelebbi barátain és a mézkészletek gyarapításán kívül.
Az állatok nem dohányoznak
Nem először érte atrocitás Lewis Carroll történetét, az Alice Csodaországbant sem: 1931-ben, Kína Hunan tartományában már betiltották, mert az állatokat emberi tulajdonságokkal ruházta fel a szerző. A magyarországi döntéshozóknak nagyon hasonló kifogásai merültek fel Carroll művével kapcsolatban. „Az állatok nem tudnak dohányozni és emberi hangon beszélni” – hangzott az ítélet a szocialista realizmus szellemében. Alice szürreális, sokféleképpen értelmezhető utazása egyébként is olyasmi volt, amit illett hivatalból gyanúsnak tartani, ráadásul félúton kisült róla, hogy tulajdonképpen felnőttregényként is értelmezhető. Nem beszélve persze arról, hogy ez is nyugatról érkezett.
Grimmék brutálisak
A klasszikusnak számító mesék közül többet is lendületből száműztek a könyvtárakból, ezek aztán viszonylag hamar átszivárogtak a tűrt kategóriába. Így kerülhetett vissza a háztartásokba sok kedves mesénk. A háború utáni eltiltás indoka az erőszak és a brutalitás elvetése volt, ami elég sovány magyarázatnak tűnik, ha arra gondolunk, hogy évtizedek óta jól bevált klasszikus mesék estek áldozatul ennek a jelszónak, amelyeken minden baj és kár nélkül nőttek fel nemzedékek. Ilyen volt a Piroska és a farkas, a Hófehérke és a hét törpe és a Grimm-mesék úgy általában.
Képregény, kóla, rágó
Pinokkiót is selejtezésre ítélték, az indoklás szerint szintén az erőszak, a brutalitás és a történet antiszociális hatása miatt, de nem csak önmagában, hanem mint Disney-történet is szigorúan tiltott volt. A pénztengerben úszkáló Dagobert kacsát nyilván nem volt nehéz összefüggésbe hozni a fent említett vagyonszerzéssel, de nagy ellenségnek tartották az ős-Disney-figurát, Miki egeret is, mint minden olyan művet, ami az „imperialista álkultúrát” terjesztette. Az ekkor még főleg képregény formájában terjedő Disney-mesék a hatalom szemében a rágógumival és a kólával estek egy kategóriába, maga a képregényműfaj is gyanúsnak számított, ha nem a gondosan ellenőrzött hazai forrásból származtak az alkotások, amelyeknek persze más utat kellett járniuk, mint az erőszakos-erotikus tartalmakat is hordozó amerikai képregényeknek.
Dörmögő Dömötört egyszerűen lenyúlták
Sokaknak a boldog gyerekkor juthat eszébe a Dörmögő Dömötörről, de most nem az újságról van szó, hanem az eredetiről, Sebők Zsigmond művéről: a szerző századfordulótól az 1910-es évekig írta meseregény-sorozatát, ezekben a könyvekben teremtette meg sok más mellett a mackófigurát, aki aztán a betiltott mesék közé került 1949–50-ben. Ehhez képest meglepő fordulat, hogy 1957-ben a hivatalos kultúrpolitika gyakorlatilag ellopta ugyanezt a Dörmögő Dömötört (a nevet és a medvét legalábbis biztosan), és megalapította a kezdetben a Magyar Úttörők Szövetsége kiadásában megjelenő, máig ismert újságot. Mivel a magyar meseiparban sok perifériára szorított író és költő tevékenykedett (Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Lázár Ervin, Csukás István mind dolgoztak a gyereklapba), ezért nem csoda, hogy a lap népszerű lett, és elérte a célját: legalább egy generáció fejében biztosan kiütötte az eredeti Dörmögő Dömötört a nyeregből.
Máglyára került a százéves klasszikus is
Flóri könyve már a gyermekirodalom, a tankönyv és az ismeretterjesztő könyv hármas határmezsgyéjén egyensúlyozik: van benne földrajz és ábécéskönyv, játékok és versek is. Sokáig az egyetlen mai értelemben vett magyar gyerekkönyv volt, Benedek Elek például így ír róla: „Az én első könyvem nem az ábécé volt, hanem az első igazi magyar gyermekkönyv, a Flóri könyve. Ez maradt jó sok esztendeig legkedvesebb könyvem, az én gyermekkoromnak egyetlenegy gyermekkönyve. Ennek a könyvecskének lelkéből sarjadzott ki az én gyermek–ifjúsági könyveimnek terebélyes fája.” A reformkorban tevékenykedő, polgárosodást és művelődést sürgető nemesasszony szerző, Bezerédj Amália eleve kiverhette a biztosítékot az új kánonok kigondolóinál. Nem beszélve az Oskola előtt és után elmondható imádságok című fejezetről, amely nyilván azonnal bezúzásra ítéltette szegény Flóri könyvét. A felsorolt mesék közül egyébként ez az egyetlen olyan kötet, amely talán különösebb noszogatás nélkül is kiment volna a divatból, hiszen már a betiltásakor sem volt fiatal. 1839-ben jelent meg először, csaknem száz évig vezette a gyerekkönyv-sikerlistákat Magyarországon.
