A cirkusz
A némafilm nem csak a színházzal, de a varieté és a cirkusz világával is szoros rokonságot ápolt. Nem véletlen, hogy a film hőskorának számos nagy nevettetője ilyen közegből csetlett-botlott át a gyöngyvászonra. Köztük a legnagyobb, Charles Chaplin is, akit családi háttere is a kabaré, a szórakoztatás világához kötött. A közeg alapos ismerete meghálálta magát: Chaplinnek élete első Academy Awardját hozta meg 1928-as Cirkusz című filmje. Természetesen ebben is komikusi tehetségét kamatoztatta: az általa „szabadalmaztatott” csavargó figurája a rendőrség elől véletlenül egy cirkuszba menekül, ahol akkora tetszést arat azzal, ahogy megzavarja az éppen folyó előadást, hogy a direktor leszerződteti. A gond csak az, hogy direkt nem tudja megnevettetni a közönséget, ráadásul a kötelező szerelmi kalamajka sem maradhat ki a filmből. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia nem csupán az alakítását, hanem a film létrehozásában nyújtott összteljesítményét jutalmazta.
Országúton
Nem véletlen, ha az olasz rendezőóriás, Federico Fellini kapcsán a cirkusz kerül szóba: még kisgyerek volt, amikor megfertőzte ez a vándorvilág; olyannyira, hogy el is akart szökni egy vándortársulattal. Szenvedélyes vonzódása többször is visszaköszön munkásságában, például az 1970-es Bohócokban, de természetesen az Országúton felkavaró és melankolikus képsorai azok, amiket itt mindenekelőtt felidézni érdemes. A vándorló mutatványospár történetéből hiányzik a szórakoztatóipar csillogása, ehelyett mintha a Picasso-képekről ismert számkivetett artisták elevenednének meg az érzelmes és csupaszív Gelsomina és az erőszakos, az érzelmeket megvető Zampano szívfacsaró történetében.
Szörnyszülöttek
Tod Browning filmje olyannyira rendhagyó horror volt 1932-ben, hogy még a stúdióvezetés is rémülten tagadta meg elkészülte után. A Lugosi-féle Drakulával híressé váló rendező ugyanis mindenkit meghökkentve cirkuszos rémmozijához igazi „szörnyszülötteket” castingolt: törpék mellett különböző szellemi és fizikai hendikeppel rendelkező emberek játszották a szerepeket, nem pedig elmaszkírozott egészséges emberek, ahogy a producerek jónak látták volna. Így a Szörnyszülöttek azzal vált elsődlegesen ijesztővé, hogy a valóságot mutatta meg, amit az emberek nem szívesen láttak, vagy fogadtak el. A történet egy vándorcirkuszban játszódik, ahol egy törpe szerelmes lesz a műlovarnőbe, ám ő csak kihasználja őt, s helyette az egyik sármos cirkuszért epekedik. Az átvert és cserbenhagyott törpe bosszúja minden képzeletet felülmúló lesz. Browning karrierje viszont örökre kisiklott, a Szörnyszülötteket saját költségén vetítgette – a briteknél például 30 évig tiltólistán volt, az USA-ban pedig több városban és államban betiltották, amit a mai napig nem oldottak fel hivatalosan, így a film vetítése jogi értelemben még napjainkban is tilos.
A tökéletes trükk
A cirkusz harsogó felszíne mögött nem csak a professzionalizmust és a kőkemény lemondást találjuk, hanem a gyilkos rivalizálást is, hiszen hosszú távon csak annak van esélye, akik valami olyasmit tud, amit az adott területen – legyen szó nevettetésről, akrobatikáról vagy éppen „varázslatról” – amit más nem. Christopher Nolan filmje, A tökéletes trükk például két rivális bűvész harcát mutatja be. A film alapsztorija szerint két barátból ellenség válik, s ezt követően mindkettő azon igyekszik, hogy a másik varázslatait leleplezze, szabotálja, de legalábbis kiismerje. Aztán egyikük végül mintha tényleg rálelne a tökéletes, kikezdhetetlen trükkre. Az A tökéletes trükkben az a szép, hogy nem egyszerű hókuszpókusz látható a vásznon, így a néző nyugodtan hátradőlhet, magától úgysem találja ki a trükkök hátterét.
Uramisten
Az érvényesülés kínjairól mesél a magyar Uramisten című film is. Itt is egy párharcról van szó, bár Nolen filmjével ellentétben kevésbé látványos a környezet, és a szereplők is eléggé lepattantak. Az epikussá duzzadó párharc egy tökéletes trükk – a „jégbe zárt ember” látványos mutatványa – körül zajlik, ennek titkát akarja ugyanis kiszedni a makacs öregúrból, Binder Lipótból (Feleki Kamil) Sajek Oszkár, a fiatal, sikertelen, törött lábú artista (Eperjes Károly). A történet a két remek karakter felejthetetlen viadalán túl az érvényesülés érdekében folytatott kétségbeesett küzdelemről és a megszállottságról is szól, miközben látványos tablót is fest a huszadik század végéhez közeledő Magyarország valóságáról is.
A vándorcirkusz
Rendhagyó módon a végén nem egy filmet, hanem egy gigantikus tévésorozat-vállalkozást hozunk szóba. A Carnivàle – A vándorcirkusz azon tévészériák szűk csapatába tartozik, amelyek nem csak a történet, hanem a valóság megteremtése terén is szinte a televíziózás kereteit feszegetik. A nagy gazdasági világválság idején játszódó sorozat olyannyira hiteles, hogy a képernyőről szinte lepereg a kétségbeejtő vidékek száraz pora, melyeken a különös vándorcirkusz halad titkos célja felé, amely egyébként a jó és a gonosz bibliai méretű összecsapásával van összefüggésben. A misztikában bővelkedő széria a cirkusz világának minden fonákságát megmutatja: önző, torz alakot bőven találni a szereplők között, bár mély emberi érzelmekre és összefogásra is akad példa A szokatlan hangulatú sorozatok kedvelőin kívül sokak számára túlbonyolítottnak bizonyult az A vándorcirkusz, de magát a közeget, a mutatványosok felemelő és torz világát remekül bemutatja.
További filmcsokrokért klikk ide sebesen!
