– Van olyan mértékadó vélekedés, hogy a huszadik század második felének legnagyobb magyar művészi teljesítményét animációs filmeseink nyújtották. Mi késztette arra, hogy ezt most felidézze?
– Fiatal dokumentumfilmes voltam, mikor 2002-ben egy fesztiválon találkoztam animációs alkotókkal, többek között Gyulai Líviusszal, Orosz Istvánnal, Kiss Ivánnal. Ez a találkozás irányította a figyelmemet arra, hogy a rendszerváltás előtt milyen gyönyörűséges aranykort élt meg a magyar animáció, az érdeklődésem idővel egyre mélyült. Ezen a filmen effektív 2009 óta dolgozom, nagy segítséget jelentett, hogy a Pannónia Filmstúdió egykori vezetője, Matolcsy György (a pénzügyminiszter édesapja – a szerk.) bizalmát is sikerült elnyerni. Szinte lehetetlen a stúdió hatalmas történelmét összefoglalni, ám megpróbáltam. Első lendülettel elkészült Macskássy Gyula – aki éppen idén százéves lenne –, a magyar animáció atyja munkásságának, korszakának bemutatása, de az ötvenperces filmben – amelyet egy kétrészes mű első fejezetének szánok − megmutatjuk a kezdetektől a stúdió kiteljesedését, az ötvenes-hatvanas és hetvenes éveket, azt a fajta aranykort, amikor a Pannónia Filmstúdió valóban a világ első öt stúdiója közé tartozott. Ez a film reményeim szerint mintegy százperces egésszé fog válni, ami televíziós sugárzásra szétbontható 25 perces epizódokra is. Talán egy DVD-kiadványt is megérne, a moziról pedig álmodunk...
Szalay Péter filmrendező
Fotó: Székelyhidi Balázs
– Ma szinte hihetetlennek hangzik, hogy ott voltunk az élvonalban.
– A Walt Disney, az oroszok és a japánok után az első ötben biztos, hogy ott volt a Pannónia: a kapacitása, a forgalmazott filmek száma, a fesztiválon elért díjak mind ezt bizonyítják. Igaz, akkoriban a jugoszláv stúdiók is nagyon erősek voltak, de mi talán eredményesebbek voltunk náluk. Mert a hollywoodi iskola, a Walt Disney mellett volt egy saját utunk: kicsit a szocreál valóságból, kicsit a magyar népmesék világából építkezve, illetve ironikus és parabolisztikus történeteket ábrázolva. Önálló látásmód, sajátos nyelvezet: ezt akkor nagyon díjazták a fesztiválokon. Óriási siker volt többek között Gémes József Koncertisszimója, Vajda Béla Perpetuum Mobiléje, Jankovics Marcell Oscarra jelölt Sisyphusa és Arany Pálma-díjas Küzdőkje vagy A légy, amiért Rófusz Ferenc meg is kapta az Oscar-díjat. S akkor még nem is említettem az egész estés filmek közönségsikerét.
A titokzatos amerikai, avagy hogyan lesz a bajból csoda?
– Mindez annak tükrében is hatalmas teljesítmény, hogy a világháború, a filmgyár államosítása után úgy tűnt, a magyar animációnak befellegzett.
– Valóban, az államosítás után szinte mindenkit elküldtek a rajzfilmstúdióból, úgy tűnt, az animációs filmesek továbbra is csak reklámfilmeket fognak készíteni, a hőskorban ugyanis animációs reklámfilmek készültek a moziba. Ezeket Macskássy csapata gyártotta az ötvenes években, olykor egy filmnek a szocialista költséghatékony elv alapján két befejezést adva. Az okos lány című film például elmesélte, hogy az eszes lány végül takarékkönyvbe fektet be, miközben elmesélt egy modern mesét, amelynek a művészibb befejezése is elkészült. Aztán az ötvenes évek közepén egy titokzatos amerikai érkezett Magyarországra azzal, hogy egy hosszú sorozatfilmet szeretne itt gyártani. Az akkori Hungarofilm úgy gondolta: ez óriási üzlet lesz. Matolcsy Györgyöt akkor kérték fel, hogy az egészet koordinálja. Elindult a háttérgyártás, miközben az amerikai meglépett, és itt hagyta az egész stábot a pácban, a gyártási már folyt. Ettől kezdve önállósult a magyar rajzfilm, s ami a nagy titok: hogyan tudott lépni a magyar rajzfilm akkorát, hogy el tudta magát látni munkával, a televízióval tudott kötni szerződést populáris rajzfilmek készítésére, miközben azok az ambíciók is megmaradtak, hogy művészi filmek szülessenek. Ezzel párhuzamosan volt bábfilmműtermünk: elsősorban Foky Ottó volt az, aki nagy sikereket hozott a bábfilmjeivel. S amikor mindez kiteljesedik a hetvenes években, jön az ambíció, hogy egész estés animációs filmek is készüljenek. A külföldiek elkezdtek megrendelőként megjelenni a magyar piacon, mert látták, itt megvan a tehetség és a kapacitás, s eközben mi is meg tudtuk csinálni a saját nagyfilmjeinket, amik aztán bombasztikus sikerűek lettek.
– Személyes élmény: a hetvenes évek közepén telt ház az Apolló (akkor Vörös Csillag) moziban, egy népszerű filmen, a Hugó, a vízilón, amelyről talán nemcsak én hittem akkor azt, hogy amerikai. Ami részben igaz is (volt), ám azóta tudatosult bennem, hogy magyar koprodukcióban készült, magyar alkotókkal. Mindez hogyan volt lehetséges akkoriban?
– Akkoriban már több külföldi megrendelés is készült, rengeteg munkahelyet teremtett az animációs ipar, mikor befutott az igény, szeretnék a Hugó, a vízilót hozott forgatókönyv alapján legyártatni, a standard forgatókönyvét pedig bevitték véleményeztetni az úgynevezett Művészeti Tanácshoz. E testület tagjainak az volt a dolga, hogy zöld utat adjon a magyar gyártású filmeknek, de amikor bejött egy külföldi igény, azt is megbeszélték, megtárgyalták. Amikor kérdezgettek a forgatókönyvről, hogy ez miért így, az miért úgy van a forgatókönyvben, Gémes József felhívta a figyelmet: ez egy kész forgatókönyv, ezt így meg kell csinálni, ahogy a megrendelők kérik. A megrendelőknek pedig ez megtetszett, Gémes megkapta a rendezői jogot, holott egy olvasatlan forgatókönyvre mondta mindezt. Aztán belevitte a filmbe a tehetségét, a Hugó, a víziló pedig nagy sikerű film lett, több országban is futott.
– Művészeti Tanács, zöld út, véleményezés: cenzori történetekkel is találkozott?
– Az animáció terén enyhe volt cenzúra. Matolcsy György ennek okát úgy fogalmazta meg: a rajfilm sajátossága, hogy fikciós, olykor mesés műfaj, amit emiatt a hatalom gyakorlói nem vettek annyira komolyan. Szoboszlay Péter úgy festette le egykori helyzetüket: aranyhalakként pompáztak az akváriumban, idegen kezek néha bedobták nekik az élelmet, és nekik csak pompázniuk kellett. Érdekes, furcsa státusban volt a magyar rajzfilm, nagyon komoly alkotások születtek, menő volt, nagy becsben tartották. Az egész estés alkotások, amelyet többnyire moziban láttak a nézők, pedig taroltak: a Vukot kétmillióan látták. Ez óriási szám. A tévé nemcsak egész estés filmeket mutatott be, sorozatokat is rendelt, például a Mézga családot, a Gusztávot vagy a Magyar népmeséket. Volt egy stabil megrendelői háttér, miközben az egyedi ambíciókat is meg tudták valósítani az alkotók. A filmem azért is tarthat érdeklődésre számot, mert megmutatja, hogyan lehetne egy ilyen sikert felépíteni manapság, ez az én alkotói küldetésem. Nagyon fontos elmondani, ebben az időben gyerekeknek szóló filmek is születtek szép számmal. Ez most nagy hiány, bár egy-egy ilyen mű született az elmúlt években, sokkal többre lenne szükség.
Az élő mítosz még itt van köztünk, csak meg kell újítani
– A Pannónia Anno milyen alkotókat szólaltat meg?
– Szomorú aktualitást ad a munkának, hogy több alkotó az elmúlt években meghalt. Dargay Attila éppen a forgatás kezdetekor halt meg, csak megidézni tudtam az alakját. Varga Csaba, Vajda Béla, Foky Ottó is nemrég hagyott el bennünket. De szerencsére sokan velünk vannak: többek között Richly Zsolt vagy Szoboszlay Péter. Azok az ifjabb alkotók, akik később kapcsolódtak a stúdióhoz, vagy később értek el sikereket, mint például Gyulai Líviusz, Orosz István, Varsányi Gyula, Ternovszky Béla, a második filmben fognak szerepelni. Azok az alkotók is, akik végigkísérték a stúdió történetét, mint például Jankovics Marcell, akinek 1973-as János vitézével kezdődött a nagy egész estés rajzfilmek kora. A film második részében szerepel az Oscar-díjas A légy rendezője, Rófusz Ferenc, valamint a kecskeméti stúdió is, amely ma is virágzik. Nepp József nem szeretett volna a filmben szerepelni, de alkotásait méltó módon megidéztük. Rengeteg alkotó szólal meg a filmben, a Pannónia holdudvara, két generáció. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) archívumából válogatva egy-egy alkotás részletét is bemutatja a film. Ám lehetőségek tárháza rejlik további kapcsolatunkban.
– Dizseri Eszter Kockáról kockára című könyvében a magyar animáció krónikáját terebélyes faként jellemzi. Sikerült minden ágát megrajzolni?
– Igyekeztem bemutatni a sokféle szerteágazódást: a Varga Csaba − aki szintén most nyáron halt meg – által vezetett Varga Stúdiót vagy a kecskeméti műtermet. Nagyon érdekes, hogy jelenleg leginkább a kecskeméti stúdió működőképes. Dizseri Eszter könyve és személyes közreműködése egyébként nagy segítségünkre volt. Óriási szakmai segítséget kaptam mindenkitől, ezt felsorolni a stáblistán igyekeztünk, de kiemelném, hogy a film szakmai szerkesztője, Orosz Anna Ida munkája nélkül nem jött volna létre.
– A film második része bemutatja, hogy ez a jól működő animációs stúdió miért jutott a tönk szélére?
– Ez felvetődik a filmben, de azt hiszem, végleges válaszokat nem tud adni. A film szándéka inkább az újrafelfedezés és egyfajta segélykiáltás: a magyar animáció aranykora még élő mítosz, itt van köztünk, és ezt a mítoszt nem eltemetni kell, hanem megújítani, a korhangulathoz igazítva. Ráadásul új, fiatal tehetséges alkotóink is vannak.
– Ha valaki most vasárnap este elmulasztaná a Pannónia Annót, mikor láthatja legközelebb?
– A Hír TV október 10-én, szerdán délután kettőkor, valamint október 13-án szombaton megismétli. A szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon a Magyar Művészeti Akadémia kétnapos konferenciát tart, ez után október 13-án szombaton, délben vetíti a Pannónia Annót a Tisza mozi. E mellett egy másik alkotásommal is jelen vagyok a képzőművészeti filmfesztivál versenyében: A Nyolcak nyomában című filmemmel, amely a Szépművészeti Múzeum 2011-es kiállításához készült, de önálló alkotásként is látható, remélhetőleg hamarosan az MTVA csatornáin is.
