Pauer Gyula, Kossuth-díjas képzőművész 1941-ben született Budapesten.
A budapesti Díszítőszobrászati Szakközépiskolában érettségizett az 1950-es évek második felében. Mestere De Battista Alajos volt. Az 1960-as évek elején a Képzőművészeti Alap kivitelező stúdiójában, majd 1966-tól a Magyar Filmgyárban kapott munkát.
Az 1970-es évektől számos vidéki és budapesti színháznál vállalt díszlettervezői feladatokat. Díszleteivel több alkalommal is elnyerte a kritikusok díját. Rengeteg tapasztalatot szerzett már a gipszformázásban, a filmes és színházi illúzióteremtésben, amikor 1985-től szellemi szabadfoglalkozású lett, s csak a képzőművészeti alkotótevékenységnek élt. 1990-ben bekerült a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szcenikai Tanszékére, majd 1994-től a Film- és Színházművészeti Főiskolán tanított. 1996-ban beválasztották a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjainak sorába.
A XX. század második felének jeles magyar neoavantgárd nemzedékéhez tartozik, amelyet Fajó János, az „öreg\" Korniss Dezső, Attalai Gábor, Bak Imre, Bocz Gyula, Csiky Tibor, Harasztÿ István, Hencze Tamás, Keserü Ilona, Lantos Ferenc, Nádler István neve fémjelez. Hatott rájuk a konceptuális művészet, a minimal art, a pop-art, a legkülönbözőbb vegyes technikákat alkalmazták, például kollázs, térplasztika.
Pauer Gyula azokat a termékeket, amelyeket a díszítő és kivitelező művészet terén alkotott, például fémszobornak ható festett gipszplasztikáit, kiállításokon is szerepeltette, mintegy átemelte a színházi és filmes látványt, illúziót, varázslatot a képzőművészetbe. Mindig a pszeudóból indul ki, s mindig oda tér vissza. „A pszeudo \"...ál, hamis, nem valódi, valódinak látszó. A pszeudo szobor nem annak látszik, ami valódi formája... nem a szobrászatról beszél, hanem a szobrászat helyzetéről... és a következő szobrászati témákat tartalmazza: 1. A plasztika meglétét. 2. A plasztika hiányát. 3. A pszeudo jellegű attitűdöt, a tárgy manipulÁLtságát... tehát nem csak tagadja a manipulált egzisztenciát, hanem igenli is... \" (Részlet a Pszeudo kiáltványból, 1970).” 2000-es alkotásait így jellemzi a szerző: „pszeudoreál, pszeudononreál és pszeudonaturál”.
1966 óta kiállító művész. Kirakatok, színházi előadások, filmek látványtervezője, köztéri művek alkotója, aki maga is provokálta az alkalmat, hogy akár színházi előadáshoz vagy egy-egy film felvételeinek helyszíneihez kapcsolódva közszemlére tehesse alkotásait. Számos külföldi galériában (Musée d\'Art Moderne, Párizs; The Art Gallery of New South Wales, Sydney; Olimpiai Park, Szöul; Ausztria, USA több múzeuma) láthatóak voltak művei.
Munkáit jeles hazai és külföldi múzeumok őrzik, köztük: Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár; Janus Pannonius Múzeum, Pécs; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Xántus János Múzeum, Győr; MMK/Stiftung Ludwig Bécs; Szczecin, Lengyelország.
Legismertebb és legfőbb művei közé tartozik a Biomobil (1969), az Első pszeudo manifesztum (1970), a Marx-Lenin (1971), a Villányi pszeudorelief (1971), a Halál-projekt (1972), a Tüntetőtábla-erdő (1978), A Fa emlékműve (Pszeudo fa), a Maya című szobor (1978), az Egy láda szobor (1985), a Szépségakció (héjplasztikák sorozata, 1985-90), a Péry Puci[8] alakja és életműve (Érmezei Zoltánnal és Rauschenberger Jánossal, 1986-87), a Torinói lepel c. szobor (a Vatikánnak ajándékozta a művész, 1990-91) és a Gólyavári Panno (ELTE BTK Gólyavár).
Műveit és munkásságát Munkácsy Mihály-díjjal (1993), Koszorús Szobrász-díjjal (1999) és Kossuth-díjjal jutalmazták (2005).
