Persze a rádiók nem véletlenül kaptak kiemelt helyet a kiállításon, amit a Fuga Budapesti Építészeti Központ a nemrég lezajlott Design Hét keretén belül szervezett meg. A száz éve született Bozzay Dezső ugyanis már első tervével felhívta magára a figyelmet, és ez nem volt más, mint a Magyar Philips részére 1936-ban tervezett Olimpia rádiókészülék.
A sikeres belépő lehetővé tette, hogy Bozzay a gyár államosításáig formatervezőként vegyen részt annak munkájában, a tervek mellett még a cég vizuális kommunikációjában is alakító szerepet vállalt – a kiállításon is látható egy képeslapterv, mely a rádióhallgatás élményét a repülés élményéhez hasonlítja. A politikai változások láthatóan nem okoztak komoly törést a tervező pályaívében, és azt lehet mondani: Bozzay élete végérvényesen összefonódott a modern magyar ipari formatervezés felívelésével.
Ennek gyökerei a harmincas évekre közepére vezethetők vissza, és többek között az új iparág, a híradástechnika felvirágzását is elhozták. A „rádió aranykora” Bozzay számára is komoly lehetőséget kínált: a kiállítást bebarangolva nem lehet valamiféle nosztalgikus ellágyulás nélkül szemlélni az általa tervezett rádiókészülékeket, melyek egyszerre feleltek meg a szükséges technikai követelményeknek, ugyanakkor a kor stílusjegyeinek ízléses felhasználásával készült dizájnjuknak köszönhetően meghatározó elemei lehettek a lakásbelsőknek.
Bozzay a későbbi évtizedekben is megtalálta a helyét: ha kellett mezőgazdasági eszközöket tervezett, ha kellett szakértett, de haláláig tevékeny és meghatározó szereplője maradt a szakmai szcénának, és neve többek között olyan alapvető jelentőségű tervekkel forrt össze, mint a ma is használt Ganz-MÁVAG csuklós villamos. A nem túl nagy méretű kiállítás felvillantja a jelentős életmű több meghatározó arcát is. A már említett rádiókból több is szemügyre vehető, de legalább annyira érdekesek a készülékek tervei is, melyek önmagukban is komoly esztétikai minőséget jelentenek kidolgozottságukkal.
Hogy Bozzay milyen tehetség volt, jól példázza az az 1939-es zenetorony, ami semmivel sem marad el látvány terén a későbbi hifitornyoktól. De nem volt kevésbé kreatív, ha például konyhai eszközökről volt szó: ezek is nagyon naprakésznek tűnnek letisztult formáikkal, elegáns megoldásaikkal. A Bozzay által tervezett 1957-es asztali néptelevízió viszont merészségével hívja fel magára a figyelmet: akár egy korabeli sci-fiben is helye lenne – és persze mi sem jelzi jobban az akkor elképzelt (kis)polgári kényelmet, mint a készüléket bemutató fotó kompozíciója a terítővel és a tévé mellett pihenő, félig elszívott cigaretta a hamutállal. Bizonyos szempontból merész az autótelefon külleme is, akár egy James Bond-filmben is lett volna keresnivalója.
Bozzay bármihez nyúlt, nem nagyon hibázott: fura leírni, de még az általa tervezett laboratóriumi eszközök is rendelkeznek némi vonzerővel, nem is beszélve a Bozzay-féle vetőgépről, pedig az ember azt gondolná, mi dolga a dizájnnak a határban. De talán éppen ebben fogható meg annak a tervezői ideának a nagyszerűsége, amit a korszak formatervezői láthatóan magukénak éreztek: az élet minden területén elérhetővé tenni az esztétikumot. Pár napig még bárki meggyőződhet erről a Bozzay 100 kiállítás látogatójaként.
