Ed TV
A klasszikus valóságshow-k előfutárának tekinthető az Ed TV, amelyben első alkalommal állít egy tévécsatorna tudatosan a középpontba egy átlagembert, s teszi hírré semmitmondó életét. A Truman Show-val ellentétben ráadásul itt a felek beleegyezésével és tudtával történik meg a tévés szerepvállalás. Ed egy átlagos fickó, aki a tömegekhez hasonlóan csak a hírnevet és a rivaldát látja a tévészereplésben, de nem számol vele, hogy mi történik, ha minden percben, minden lépését folyamatosan követik a kamerák. S itt nemcsak a mellékhelyiségben való tartózkodásra kell gondolni, hanem arra, hogy mindenkinek van titkolnivalója, amire egy olyan világban, amikor minden nyilvános, nincs lehetőség. Ron Howard filmje hibáival együtt is kifejező és átélhető módon beszél a média hatalmáról és az emberek megvezethetőségéről és kiszolgáltatottságáról.
Truman Show
Minden médiakritika etalonjává vált a Truman Show, amelyben Jim Carrey egy olyan férfit alakít, akit egy tévécsatorna fogadott örökbe, s annak tudta nélkül egy egész világot kreál számára valóság gyanánt. Trumant ugyan csecsemőként adoptálják, de felnőttkorára is ugyanabban az álvilágban éli öntudatlanul hétköznapjait, s életének összes fordulópontja dramaturgok kezében és a nézettség függvényében változik. Peter Weir remek érzékkel beszél a manipulálhatóság végtelenségéről és a média gátlástalanságáról, erős társadalomkritikai közegbe helyezve az egyébként remek alakítást nyújtó Jim Carrey-t.
Gyilkos optika
A nyolcvanas évek elején még inkább próféciának tűnt a Gyilkos optika, amely évtizedekkel később válik izgalmas kordokumentummá. A Sean Connery főszereplésével készült mozi egy World Television Networkot, vagyis globális televízió-hálózatot vizionál, melyben olyan műsor is található, ahol az ember fizethet azért, hogy erőszakos hajlamait kiélve szimulálhassa szülei, rokonai meggyilkolását. A Gyilkos optika megjósolja az olajár robbanását és kiszolgáltatottságunkat az olajmultiknak, beszél a nemzetközi terrorizmus megjelenéséről, benne az USA elnöke visszaél a hatalmával, tévés főhőse pedig olyan szupersztár, mint a focisták vagy énekesek. A Gyilkos optikában a valóság válik show-vá, a tévé kreálja a híreket, megrendeli a gyilkosságokat és merényleteket, hogy élő adásban sugározhassa őket. Itt hangzik el elsők között, hogy „katasztrófával kereskedünk és erőszakkal, mert az a kelendő. Ez a szórakoztatóipar. Ha nincs benne a tévében, nem ér semmit az egész.” S ennek szellemében is zárul a film: a riporter egy háborús bevetés előtt a repülőből kiugrani készülő katonai vezetőnek így szól: „Ne feledje, mielőtt elfoglaljuk az olajfúró tornyot, három perc reklám.”
Showtime – Végtelen és képtelen
A kereskedelmi televíziózás szatírájaként a Showtime-ban két nyomozót kérnek meg egy kvázi reality rendőrműsorban való közreműködésre. Az egyik adja a tévés karizmát, a másik a rendőri szakértelmet, s mivel Eddie Murphy és Robert de Niro a film két főszereplője, könnyen kitalálható, hogy utóbbi a szakember, előbbi a bohóc. A Showtime – Végtelen és képtelen korábbi rendőrsorozatok és rendőr valóságshow-k ötvözésével igyekszik ábrázolni a televíziózás hatalmát a valóság felett, vígjátéki keretben.
15 perc hírnév
Andy Warhol híres mondását emeli be címébe a Robert de Niro főszereplésével készült mozi, amelyben egy rendőr reality show főszereplője egy nyomozó, aki a médianyilvánosságot a szent ügy érdekében használja fel, s információkat gyűjt, hogy még több bűnözőt kaphasson el. A film vele állítja szembe azokat a kelet-európai bűnözőket, akik a meggazdagodás szándékával érkeznek az Egyesült Államokba, és bűntetteik rögzítésével, valamint a felvételekkel való kereskedéssel igyekeznek hasznot húzni. Az igazi kritikát itt is a televízió kapja, amely etikát és erkölcsöt félretéve vásárolja meg és sugározza a gyilkosságot ábrázoló felvételt, a kötelességtudat álszentsége mögé bújva.
Menekülő ember
A Menekülő ember két évvel egy feltételezett, 2017-es világgazdasági összeomlás után játszódik, s meglehetősen borús képet fest a világ lehetséges alakulásáról, miközben a nyolcvanas évek második felében készült. A film egyértelmű veszélyként tekint a tévére, s azt sugallja, hogy kontroll nélkül beláthatatlan hatalomra tehetnek szert a csatornák. A Menekülő emberben a szenzációért folytatott hírversenyben egy tévécsatorna olyan valóságshow-t közvetít, amelyben a szereplők szó szerint az életükért küzdenek, s a kevésbé szemfülesek élő adásban halnak meg. A mozi húsz évvel megelőlegezi Az éhezők viadala gondolatiságát, bár még hiányzik belőle a tiniket megnyerni igyekvő közeg. Ez a világ sokkal nyersebb, ridegebb és kegyetlenebb, amelyben csak egy olyan karakter élheti túl a megpróbáltatásokat, mint Arnold Schwarzenegger.
További filmtörténeti csokrokért klikk ide ebben a minutumban!
