A liliputi irodalom korában élünk?

Jurij Poljakov védjegye a szovjet és a posztszovjet korszak kifigurázása. Idén ő kapta a Bethlen Gábor-díjat, és új könyve is jelent meg magyarul.

– Sokat foglalkozik a műveiben a a szovjet időszakkal, amely sokaknak tragikus kor volt. Ön mégis mindig szatirikus humorral közelít hozzá. Vannak ezen a téren követői a kortárs orosz irodalomban?
– Az olyan szerzőkből, akik realisztikusan, mégis fanyar humorral közelítenek a dolgokhoz, minden korszakában nagyon kevés volt az orosz irodalomban. Én Gogolt, Bulgakovot tartom tanítómesteremnek. A modernebb irodalomból ilyennek számít még Szergej Dovlatov, de már ő sem él. Ami pedig a humort illeti: az írásaimban nem helyzetkomikumra, hanem verbális humorra törekszem. Horatius azt mondta, hogy a vers akkor jó, ha az egymás mellett álló szavak rácsodálkoznak a szomszédságukra. Szeretném, ha a műveimben a szavak rámosolyognának egymásra, vagy kinevetnék azt a helyzetet, hogy egymás mellé kerültek. A mai ismert írók közül valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki hasonló módon közelíti meg ezt a korszakot. Vannak olyan szerzők, akik ezzel az időszakkal foglalkoznak, és bár náluk is fellelhető egyfajta szarkazmus, de az enyémhez hasonló ironikus humor nem nagyon jellemző ebben a témában.

Jurij Poljakov

Fotó: Béres Attila

– Sok könyve vált közönségsikerré, a fordításokkal együtt összesen hatmillió példány kelt el a műveiből. Emiatt Magyarországon már hajlamosak lennének eleve kommersznek tekinteni azt, amit ír.
– Ilyesfajta támadások engem is értek, de szerintem egy mű nem feltétlenül kommersz amiatt, ha sok példányban elfogy. A XIX. században is előfordult ez: akkor Turgenyev művei keltek el óriási példányszámban, vagy Nyikolaj Nyekraszov versei. A jó irodalom miért ne lehetne sikeres üzleti szempontból? Sokkal inkább más miatt szoktak támadni; leginkább azért, mert a posztszovjet korszak irodalmában a szokás a tradicionális vagy konzervatív értékek kinevetése, nálam pedig fordítva van ez. Nem liberális szemszögből nevetem ki a tradicionális értékeket, hanem tradicionális szempontból a liberális értékeket.

– Nemcsak emiatt kritizálták legújabb könyvét, a Szökni szeretnék című regényt, hanem az erotikus jelenetek miatt is. Ez furcsa, mert semmi égbekiáltó nem történik ezen a téren a könyvben. Ilyen alacsony a tűrésküszöbe az orosz kritikusoknak?
– Valóban sok az erotikus jelenet a könyveimben, mert a cselekmény középpontjában általában szerelmi történet áll. Egészen addig, amíg  ki nem találjuk, hogyan tud az ember beporzással szaporodni, nagyon nehéz lesz erotikus jelenetek nélkül szerelmi történetet írni. A kritikusok esetében másról van szó: akad olyan orosz szerző, például Jerofejev, aki nem hogy erotikus témákról ír, hanem kifejezetten vulgárisan fogalmaz. Ugyanazok a kritikusok, akik rajtam számon kérik az ágyjeleneteket, tőle szó nélkül elfogadják a durvaságot.

– Ezek szerint jelen van a kettős mérce az orosz irodalmi gondolkodásban.
– Sajnos ez jellemző az orosz kritikára, főleg mert nagyon átpolitizált az irodalom. A műveket nem annyira a művészi színvonaluk alapján ítélik meg, hanem az alapján, hogy ki melyik politikai oldalhoz tartozik. Mivel én valójában nem tartozom sem egyik, sem másik ideológiai csoportosuláshoz, ezért egyiktől is, másiktól is kapok éppen eleget.

Jurij Poljakov: „Ha kinyitjuk a Lityeraturnaja Gazetát, annak egyik oldalán egy liberális, a másikon egy konzervatív, a harmadikon egy kommunista beállítottságú író művei találhatóak”

Fotó: Béres Attila

– A Lityeraturnaja Gazeta Önök szerint iberális konzervatív vagy konzervatív liberális. Mit jelent ez ma?
– A Lityeraturnaja Gazetát Puskin alapította. Egy hasonló nézeteket valló barátja a halála után azt mondta róla: lehet, hogy konzervatív liberális volt, de az is lehet, hogy liberális konzervatív. Ezt a centrális meghatározást tőle örököltük, és úgy gondolom, nagyon is helyén való, a folyóiratban ezt próbáljuk képviselni. A Gazeta százezres példányszámban jelenik meg, ami egy kulturális kiadvány esetében óriási dolog, minden más kulturális kiadvány öt-nyolcezer, de legfeljebb tízezer példányban jelenik meg, ez mutatja, hogy van is igény erre Oroszországban. Sokszor előfordul, hogy ha kinyitjuk a Lityeraturnaja Gazetát, annak egyik oldalán egy liberális, a másikon egy konzervatív, a harmadikon egy kommunista beállítottságú író művei találhatóak. Jerofejevet erősen kritizálom, de ha valami jót ír, az is megjelenik a Lityeraturnaja Gazetában. Ljudmilja Ulickaja írásairól megjelent néhány elég éles hangú kritika, de utóbbi néhány művét pozitívan méltatták a folyóiratban. Politikai nézeteit tekintve ő liberális író, de az írásaiban abszolút hagyományosnak mondható, realista vonalat követ. Ezzel szemben például Prohanov a politikai nézeteit tekintve a szovjet időszak ideológusa, de az írásaiban egészen posztmodern jellegű.

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy Ön szerint a liliputi irodalom korában élünk. Nincsenek nagy írók és nem születnek nagy művek. Miért gondolja így?
– Azok az események, amelyek a Szovjetunió széthullásakor zajlottak, jelentőségükben nagyjából az 1917-es forradalom időszakával hasonlíthatók össze. Arról az időszakról születtek nagy összefoglaló művek, a kilencvenes évekről viszont nem látok ilyen formátumú műveket, ezért neveztem a korszakot liliputinak. Ebben az értelemben valószínűleg én is liliputi vagyok, de én legalább képes vagyok liliputi kosárlabdát játszani.

– Ön sok más mellett orosz–magyar társaság elnöke is. Mivel foglalkozik ez a társaság? Milyen benyomásokat szerzett elnökként a magyar irodalom állapotáról?
– A társaság célja a magyar–orosz kapcsolatok fellendítése, a magyar kultúra propagálása. A legkülönfélébb Magyarországot érintő kulturális kérdésekkel foglalkozunk, szervezünk irodalmi esteket is, például Örkény István születésének 100. évfordulójára. Két éve vagyok a társaság elnöke, de az már korábban létezett. Én csak véletlenül csöppentem bele az egészbe. Eredetileg el sem akartam vállalni, hiszen nem voltak kapcsolataim Magyarországon, és a nyelvet sem ismerem. De meggyőztek, hogy az orosz kosárlabda-szövetség elnöke sem kosárlabdázott soha, és hogy a lényeg a törekvés. Ugyanakkor a társaság többi tagjának sok köze van Magyarországhoz, itt dolgoztak vagy tanultak, és jól tudják a nyelvet. A két év alatt beledolgoztam magam a témába, de a magyar irodalom állapotáról egyelőre nem tudok nyilatkozni, ennek feltérképezéséhez több időre lesz szükségem.