Három ország szentje
Szent Márton életútját olyan mértékű mobilitás jellemzi, ami a 21. század emberének is bőven becsületére válna: a jeles szentre élete fő helyszínei alapján rögtön három ország formálhat jogos igényt. Köztük Magyarország is, hiszen Márton Pannóniában, Savaria városában, vagyis Szombathelyen látta meg a napvilágot. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született, és Szent István a Koppány elleni háborúban Szent Márton segítségét kérte. A bencés történetírás még a 20. század második felében is ragaszkodott Pannonhalma szülőhelyi státuszához, de a kutatók szerint a szent szülőhelye biztosan a mai Szombathely volt, több ereklyéje – például koponyacsontjának egy darabja – máig itt található.
Szent Márton családja számára viszont nyilván Róma volt a világ közepe. Provinciában éltek, de az édesapa katonatisztként szolgálta a birodalmat, és amikor végül itáliai birtokot kapott a szolgálataiért, rögtön vissza is települt Lombardia területére. Szent Márton gyerekkorának helyszíne Ticinum (Pávia) lett. Így a mai Olaszországgal együtt már két országnál tartunk, de végül úgy alakult, hogy Szent Márton ma Franciaország védőszentje. Tours-ban választották püspökké, miután a mai Olaszország területéről durva módszerekkel elűzték a Szentháromság-tagadó ariánusok, akik ellen egyébként elszántan harcolt.
Lázadó kamaszból lett legenda
Szent Márton legismertebb cselekedete katonai köpenyének kétfelé hasítása volt. A didergő koldus megsegítése az első szimbolikusnak mondható tette, amely valószínűleg különös feltűnést váltott ki a hadsereg rideg környezetében. Ráadásul sokkal többet jelentett, mint gondolnánk: a felszereléssel ugyanis el kellett számolniuk a katonáknak, és súlyos retorziók is érhették azokat, akik elkótyavetyélték a kincstári holmit. Szent Márton tehát komoly egzisztenciális kockázatot vállalt a köpenyvagdosással, nem beszélve arról, hogy a legenda szerint látomása is volt, álmában Jézus jelent meg neki, aki a koldusnak adott fél köpönyeget viselte.
A seregben más tetteivel is felhívta magára a figyelmet, életrajzírói szerint egyszer például visszautasította Julianus császár zsoldját, mert Krisztus katonájaként nem akart többé fegyverrel küzdeni. A legenda szerint a császár gyávasággal vádolta, és fegyvertelenül akarta kiszolgáltatni a barbároknak. Másnap az ellenség váratlanul követeket küldött, és megadta magát. A csodát Szent Mártonnak tulajdonították, aki ekkor már nem először került szembe pogány környezetével. Kamaszkori pályafutását azzal kezdte, hogy tizenkét éves korában titokban, szülei ellenzése dacára keresztelkedett meg. Később jelet kapott, hogy keresztelje meg pogány szüleit, de csak édesanyja hajlott a szavára, apja pogány maradt. Abból, hogy a legenda szerint az ördög többnyire római istenek, sőt egyszer a császár alakjában jelent meg neki, nagyjából következtetni lehet arra, milyen sajátos átmeneti korban is élt Szent Márton, aki egyébként nagy térítő és többszörös kolostoralapító is volt.
Halál a lúdra!
Mai napig viták vannak arról, hogy mi köze van Szent Mártonnak a lúdhoz. A jól ismert legenda – miszerint Szent Márton szerénységből a ludak óljába menekült volna a püspökké való kinevezés elől, és a gágogás lett volna az árulója – a szakemberek szerint nélkülöz minden életrajzi alapot, és kétlik, hogy a lúd és Márton találkozása még a szent életében történt volna meg. Az viszont igaz, hogy Szent Márton a fennmaradt források tanúsága szerint püspökké nevezése után is visszavonult és önmegtartóztató életet élt, és semmit nem fogadott el a püspöki pozíció anyagi előnyeiből. Sok csodás tettét is feljegyezték, ezek között szerepelnek látomások, több halott feltámasztása, betegek meggyógyítása, leprás megtisztítása, hogy az elemek – a víz, a tűz – is a szolgálatába szegődtek, és hogy növényeknek és állatoknak parancsolt, lúd azonban ezek között sem volt. Sem a róla szóló életrajzok, sem a legendák nem emlékeznek meg róla, és az egyházi szimbolikában a lúd különben sem bír semmi különös jelentéssel.
Szent Márton megosztja köpenyét egy koldussal
Fotó: Wikipedia
Ábrázolásain a 15. századtól kezdve mégis lúddal kezdték el jellemezni Szent Mártont, a madár a korai időkben sültként, később élő állapotban szerepel a képeken. Tóth Endre, aki a Vasi Szemlében foglalkozott tudományos alapossággal Márton és a lúd viszonyával, arra jutott, hogy a lúd csakis a néphagyományból kerülhetett Szent Márton mellé. A Márton-napi mulatságok énekei, a Martinsliedek Németországban már a 11. századtól összekapcsolták Szent Mártont a lúddal, aki gyakran jelképes bírósági tárgyaláson is átesett, mielőtt „kivégezték” volna az ünneplők, amiért gágogásával elárulta a rejtőzködő Szent Mártont. De előfordul az is, hogy Szent Márton megmentőjeként szerepel ezekben az énekekben. A lúd maga eredetileg a germán mitológia szereplője, innen került át Mars isten mellé, más, a germánok által tisztelt állatokkal együtt. Mars isten madara a római hagyományok szerint egy alkalommal gágogással mentette meg Rómát egy orv gall rajtaütéstől.
A pogány vallási tartalmak a kereszténység felvételével népszokásokká szelídültek, Tóth Endre szerint így járhatott a lúd is. Nem utolsó szempont az sem, hogy a novemberi ünnepnap eleve alkalmas volt a mulatozásra: Szent Márton halálának napja a gazdasági év vége, a pásztorok, jobbágyok, adósok számára az őszi elszámolás napja és sok helyen törvénynap is volt egyben, ekkora forrt ki az újbor, a liba pedig elérhető luxusnak számított, sok helyen automatikusan járt a cselédek évi béréhez.
