Gyorsan szögezzük le – és aki nem akar egy picit sem elbizonytalanodni, az ne is olvasson majd tovább: alapvetően érdemes elmenni és megtekinteni a Murder című, látványban és fényeffektben már-már túlhabzó, de mindenképpen vérbő kiállítást. Az igazság azért az, hogy ha valaki tényleg ragaszkodik a borzongás felsőfokához, az inkább tegye tiszteletét a Szucha névre hallgató második világháborús varsói börtönmúzeumban, fényeffektek és hanghatások nélkül is garantáltan kifacsart lélekkel távozik majd a nyomasztó közegből – de addig is érdemes tesztelni, hogy a hírverésben ígért látványhatások mennyire ejtenek rabul bennünket a Vörösmarty téri üvegpalotában helyett kapott kiállításon.
Mert azért a Murder se házi csokimikulás-öntő szakkör, citromfűteát szürcsölgető buddhista óvónők vezetésével. Ámde ettől még nyugodtan elvihetjük rá a családot is, egy hétvégi teszkózás kihagyását mindenképpen megéri a dolog, sőt, bár valószínűleg ott is látnánk épp elég ámokfutót és potenciális sorozatgyilkost, csak közben – szerencsés esetben – nem duruzsolna egy bársonyos férfihang a fülünkbe.
De térjünk vissza a tett helyszínére, hiszen biztos sokan kaptak már vérszemet a várost járva a nagyszabású idegborzolást sejtető szuperkiállítás plakátjainak hatására. A gyilkos tárlat névre is hallgató vállalkozás egyébként azzal csábít, hogy megismerteti a mindenre elszánt látogatókat a leghírhedtebb gyilkosságokkal és sorozatgyilkosokkal. A kiindulópont amennyire hatásvadász, annyira ígéretes is, ráadásul a kiállítás egészéről elmondható, hogy viszonylagos profizmussal kíván eleget tenni célkitűzésének. Éppen ezért picit sajnálatos, hogy a végeredmény a legnagyobb jóindulat mellett is felemásnak mondható: helyenként kimondottan jól sikerült és hatásos megoldások váltakoznak semmitmondóbb installációkkal.
A legnagyobb gond magával a koncepcióval van. Mert valljuk be: a sorozatgyilkosok – bármennyire is lohasztó ezt tudomásul venni – szinte popkulturális státuszra emelkedtek az elmúlt másfél évszázadban, köszönhetően többek között a tömegmédia rohamos terjedésének (Hasfelmetsző Jack például majdnem annyi levelet írt a maga korában a lapoknak, mint dr. Del Medico Imre) – szóval az ötlet, hogy a társadalmi faunának ezeket a visszataszító bestiáit mutassa be egy kiállítás, egyáltalán nem halva született, ráadásul számos vizuális ziccerrel kecsegtet – ezekből itt is lecsapnak jó párat. Ami viszont kevésbé lelkesítő a Murder esetében, az a túl széles merítés, hiszen láthatóan valamiféle tágan értelmezett történelmi áttekintést is szeretnének az agyunka masszírozni, csak a nagy nekibuzdulásból sokkal inkább borzongástörténeti gyorstalpaló lesz.
Amint a lifttel leereszkedünk a mélybe, sétánkat egy koponyákkal teli barlangszerű szobában kezdjük. Miután ácsorogtunk kicsit a halál előszobájában, máris régi ismerőst üdvözölhetünk: Báthory Erzsébet hálószobájában találjuk magunkat a következő teremben. A fülünkbe csordogáló, a természetfilmes narrációkból ismert férfihang lelkesen mondja fel az összes közhelyet a véres ízlésű nőszemély viselt dolgairól, az eseménytelenséget leginkább csak az töri meg, amikor a falról lelógó áldozatokból diszkréten bugyogni kezd a vér az alattuk található fürdőkádba. Nem találnák ki, hogy ki a szomszédja az alternatív bőrápolás női úttörőjének: természetesen a Drakula kapcsán emlegetett román Vlad Tepes fejedelem viselt dolgairól is megtudunk ezt-azt, továbbhaladva a sétán.
Így sétálhatunk teremről teremre, a függöny mögül nézhetjük végig Lincoln meggyilkolását, időzhetünk egy keveset egy chicagói bűnbarlangban, ahol a feltörekvő Al Capone vár véres debütálására, bevezetést kapunk a Ku Klux Klán történetéről, szóval ide-oda csapódunk időben és térben, miközben bábok és mindenféle mozgó masinériák, vasajtók és komor díszletek szegélyezik utunkat. Amivel nincs is olyan nagy baj, bár az élmény kicsit olyan, mintha egy dokumentumfilmes csatorna délutáni műsorsávjába varázsolt volna bele minket a tévés ismeretterjesztés gonosz szelleme.
Ki kell mondani: a helyzet ott válik biztatóbbá, amikor megérkezünk John Wayne Gacy kellemes szobabelsőjébe. A Pogo bohócként elhíresült túlsúlyos meleg férfi mintapéldánya volt a környezete által megbecsült pszichopaták filmekből jól ismert alakjának: miközben az év emberévé választották, koptatta a templompadot és gyerekeket szórakoztatott, sorra erőszakolt és kínzott meg fiatal férfiakat, hogy kivégzésekor büszkén emlékezzen meg utolsó szavaival arról, hogy sikerült a terve: híres lett, könyvek és színdarabok ihletője. Itt már megmutatkozik a jól átgondolt kiállításszervezés ereje: bár egyetlen szobáról van szó, igencsak hatásos összefoglalót kapunk egy rettenetes élet momentumairól, és a történetmesélést olyan, egyszerűségében is erős effektek segítik, mint a lebukásról szóló narráció alatt a redőnyön felvillanó szirénák fénye.
A többi gyilkos elmét bemutató szoba esetében is hasonló élményben lehet részünk. Álldogálni egy sötét konyhában, ahol a zseblámpafény előtt emberi bőrből varrt bútorok bontakoznak ki, időzni egy óriási hűtőben, fejünk felett emberi végtagokkal, beülni egy villamosszékes kivégzésre, látni a haszonélvezetből embereket savban elemésztő gyilkos műhelye falán az UV-fényben kirajzolódó vérnyomokat: ha akarjuk, ha nem, ezek a trükkök hatnak ránk. Fura leírni, de mégiscsak „közelebb kerülnek” hozzánk és arcot kapnak azok a nevek, amiket esetleg korábban már hallottunk itt-ott az andoki rémtől kezdve Ted Bundyn keresztül a rosztovi mészárosig. A kiállításnak a rendezők szándéka szerint okító szerepet is szántak: valami olyasmi üzenetről van szó, amit a végén, a kissé erőltetett meditációs szobában bele is búgatnak a fülünkbe, hogy a társadalom csinál gyilkost mindenkiből.
Akár egyet értünk a fenti szentenciával, akár nem, a Murder jó alkalmat kínál arra, hogy majdnem közvetlenül szembesüljünk a ténnyel, amit egyébként a tévéképernyőn keresztül vagy a mozivásznon is sokszor közvetítenek felénk: a legelborultabb gyilkosok is a bennünket körülvevő hétköznapok díszletei között „alkotnak” és mutatnak példát arra, hogy időnként az emberi elme határait szinte semmi sem korlátozza – a rossz irányába sem.
