A gyilkos médium
Hosszú ideig valódi eseménynek számított, ha Robert De Niro új filmje került a mozikba, az elmúlt néhány évben viszont a ragyogó színész túl gyakran és túl alacsony színvonalú filmek sorával sokkolta rajongóit, így mostanság inkább a kellő távolságtartás és gyanakvás előzi meg az Oscar-díjas zseni feltűnéseit. A gyilkos médium a jobb-rosszabb szériában inkább az utóbbiak közé tartozik, van benne egy sor olyan dolog, amitől jó is lehetne, végül azonban hatalmas csalódás De Niróval és Sigourney Weaverrel együtt. A spanyol Rodrigo Cortés – aki az Élve eltemetve izgalmas, minimalista thrillert rendezte ezt megelőzősen – egy olyan párost mutat be (Weaver mellett Cillian Murhpy), amely varázsló- és bűvészimposztorok leleplezésére specializálta magát. A nagy illuzionista Robert De Niro viszont lebuktathatatlannak tűnik, s minden fizikai törvényszerűségre cáfolva úgy tűnik, képes lehet a természetfelettire.
Az öt legenda
Az erre a hétre jutó animációs filmet még a legkisebbek is megnézhetik, s ez ugyan kuriózummá nem teszi Az öt legendát, mégis jobb pozíciót biztosít a családi filmeket fürkészők számára. A Dreamworks gyártotta animáció ezúttal is számos utalást rejt más mesékre – részben azért, mert Az öt legenda nem más mint a Miklulás, a Húsvéti Nyuszi, a Fogtündér, a Homokember és a Dér Jankónak fordított Jack Frost. A különböző kultúrkörökben népszerű mesefigurák most Jack segítségével fognak össze a mumus ellen, hogy megvédjék a gyerekek igaz álmait. A világ számos országában már múlt héten induló 3D-s mozi igyekszik felvenni a versenyt – szokásos magas színvonalú animációval – a rengeteg „hagyományos” eljárással készült rajz-animációs filmekkel.
Monte Wildhorn csodálatos nyara
Nem animáció, de családi film a Monte Wildhorn csodálatos nyara, amelyben Morgan Freeman brillírozik. Rob Reiner igazi one man show-t ajánlott Freemannek, akivel A bakancslistában is együtt dolgozott. Az Oscar-díjas színész meg is hálálja a bizalmat, remekel az öreg, morgós, tolókocsis író szerepében, aki feleségét gyászolva levegőváltozásra indul, és egy isten háta mögötti kis szigetre megy rehabilitálódni. Itt megismerkedik, majd összebarátkozik egy kedves családdal (anya gyerekekkel), és a velük töltött idő alatt ismét rájön, hogy még érdemes élnie – nem utolsósorban az ihletét is visszaszerzi. Hogy Rob Reiner mennyire a kapuzárási pánik lázában ég, csak találgatni lehet, de kétségtelen, hogy a Tortúra, az Egy becsületbeli ügy, a Harry és Sally és az Állj ki mellettem című remekművek direktora ezúttal egy vállaltan negédes darabbal állt elő, s nem is akarja leplezni elérzékenyülését az élet iránt. Éljen, a napos oldal!
A tenger törvénye
Emanuele Crialese az elmúlt években lassan, de biztosan zárkózott fel Giuseppe Tornatore mellé az olasz film külföldi promótálásában. Ráadásul Tornatore Baariajához hasonlóan Crialeset is kiemelten érdekli az elmaradottabb dél, filmjei rendszeresen Szicíliában játszódnak, és a szicíliai emberekről szólnak. Az örök szerelem a vidéken belül is egyetlen sziget, Lampedusa, ahonnan a rendező első sikere is indult, s ez a helyszíne A tenger törvényének is. Crialese foglalkozott már a történelmi múlttal is, az olasz kivándorlás egyik legkifejezőbb filmjét, az Aranykaput is ő jegyezte. A tenger törvénye ezeket az elemeket ismét tartalmazza, de a lokális problémák körét kibővíti az afrikai menekültek tematikájával. Az elvándorlás, elvágyódás, a munkanélküliség kérdései, a helyi megélhetés nehézségei mellett a konfliktust a nagy számban érkező afrikaiak jelentik a történetben, akikkel a helyi társadalom nem képes mit kezdeni. Egy helyi család életét pedig közvetlenül is felborítja a befogadott várandós menekült, akinek rejtegetése önmagában is veszélyt jelent a családra.
A korábbi hetek mozibemutatóiért katt ide izibe'!
