A világtörténelem folyásának korántsem csak a háborúk jelölnek ki határozott irányt, az erotikus felhangú párnacsaták végeredménye legalább olyan gyakran bír komoly befolyással az események menetére mint egy győztes hadjárat. Így van ez az 1770-es évek Dániájában is, ahol lagymatag, de azért kellően rigorózus, a feudális előjogokat makacsul védelmező önkényuralom szürkíti a hétköznapokat. A fránya felvilágosítás egyre divatosabb eszméit meg a derék cenzorok tartják távol a lapos dán rögvalóságtól.
Csak aztán kis híján homokszem kerül a gépezetbe, amikor megérkezik az új királyné, egyenesen Angliából, aki olyan laza, hogy a batyujából úgy kell szégyenszemre kipakolni mindenféle kártékony irományokat – bár nem látjuk, de valószínűleg még egy A2-es Voltaire-posztert is be akart csempészni a napernyője nyelébe tekerve. De hát ilyenek ezek az okos angol lányok, csak a felfordulás jár velük – Mr. Darcy például tudna mesélni. Itt is hamar beüt az emocionális krach, miután rövid időn belül kiderül: az angol ara meg a dánok egzaltált (kevésbé udvariasan: kettyós) királya, vagyis VII. Keresztély, nem igazán rajonganak egymásért, és akkor még finoman fogalmaztunk.
Mondjuk nincs is sok közös témájuk, miután a királyt zavarja felesége kifinomultsága, míg a nej érthető módon nem osztja férje rajongását a kurvák és a mértéktelen italfogyasztás iránt. A megváltást egy renitens orvos, a névtelenül felvilágosult röpiratokat körmölő szabadgondolkodó, a német Johann Friedrich Struensee felbukkanása jelenti. Őt azért cipeli a dán udvarba két nemes jóakarója, hogy segítsen az uralkodónak mentálisan kicsit helyrebillenni – de ennél jóval komolyabb befolyásra tesz szert hamarosan. Egyrészt fokozatosan ráébreszti a királyt: a látszólag neki engedelmeskedő és az ő nevében parancsoló tanács valójában mást sem akar, mint a hülyének nézett király arca mögé bújva örökre fenntartani a számukra kényelmes rendet, másrészt a parlagon heverő királyné számára is elhozza a szerelmet és a szenvedélyt.
Ettől kezdve érdekes fordulatot vesz a történet és a dán történelem: amolyan felvilágosult munkaközösségként és szerelmi kommunaként – bár a király sokáig nem veszi észre a szarvakat a fején – azon dolgoznak hőseink, hogy Dánia modern és a polgároknak egyre szélesebb jogokat biztosító állammá formálódjon át. De ahogy a királyné is megfogalmazza egy helyen: túl szép ez, hogy igaz legyen. A régi rend emberei mindent megtesznek, hogy Stuensee-t, ezt a bosszantó „self-made ment” eltávolítsák a hatalom közeléből – a mocskos eszközöktől sem visszariadó erők erőfeszítéseit végül siker koronázza, és a dán felvilágosodás ügye egy időre megtorpan, a románc pedig véres tragédiába torkollik.
Politikai dráma ez mindenestül, beleértve a szerelmi szálat is. A film egyik kérdése azonos azzal, amit a királyné tesz fel egy séta során Stuensee doktornak: vajon eljöhet az az idő, amikor az emberek tényleg szabadok lesznek minden ostobaságtól és az isteni büntetéstől? És érdemes ezért feláldozni az életünket? A film rendezője, Nikolaj Arcel nem ad szájbarágós választ erre a kérdésre. Érdekes, ahogy az „emberek” vagy a „nép”, akikre a világjobbítók, így Stuensee is előszeretettel szoktak hivatkozni, mennyire hiányoznak a filmből. Ha azt várnánk, hogy majd vállukra kapják jótevőjüket, aki emberibb életkörülményeket kívánt teremteni számukra, csalódnunk kell: és ettől is hiteles a film. Stuensee ugyanis sokkal inkább típusfigura, mint a királyi pár: konokul hisz a jövőben, és bár végül szűkre szabott idő jutott neki az „uralkodásra” (mert azért ő is gondosan mellőzi és befolyása alá vonja az ideggyenge királyt), azért egy-két mozzanat sejteti: adott esetben ő is képes lenne a szabadság korlátozására a szabadság nevében.
Viszont a legtöbb „hivatalos forradalmárral” szemben mégiscsak egy átlagembert látunk, emberi léptékű vágyakkal és valós érzelmekkel, és az, hogy áldozata nem lett végül hiábavaló – a soron következő király több álmát is valóra váltja majd – nem csak személyesen neki köszönhető, hanem egykori szeretőjének, a rá szabott szerepekkel nehezen kibékülő, értelmes és mély érzésű királynénak is, aki száműzetésbe kényszerítve is azon dolgozik, hogy közös szellemi örökségüket valahogy továbbéltesse és megismertesse gyermekeivel, akiket az udvari ármány egyébként elszakít tőle a film végén. Kevés szó esett eddig a királyról, és ez nem véletlen: nem ő a leghangsúlyosabb szereplő, bár az őt alakító színész játékára semmilyen panasz nem lehet. És a rendezést illetően is csak elismerésünknek adhatunk hangot: történetileg hiteles, jó arányérzékkel felépített érzelmi drámát látunk a vásznon, a pontos és hiteles alakításoktól semmilyen zavaró túlzás és cafrang nem vonja el a figyelmünket. Dán minőség.
(Egy veszedelmes viszony. Színes, feliratos, dán-svéd-cseh-német történelmi dráma, 137 perc. Rendező: Nikolaj arcel. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)
