A művészettörténészek már régóta sejtették, hogy Picasso (1881–1973) egyike volt az első olyan mestereknek, akik olaj- helyett falfestékkel dolgoztak, hogy az ecsetvonásokat elrejtő, sima felületet hozzanak létre. Az amerikai Argonne Nemzeti Laboratórium fizikusai a speciális röntgensugaras vizsgálattal a pigmentrészecskék szintjén tudták tanulmányozni a festékanyag összetételét.
Az elemzésből kiderült, hogy Picasso olyan zománcfestéket használt, amelynek kémiai összetétele pontosan megegyezik az első kereskedelmi forgalomba hozott falfestékével, a Ripolinéval. A kutatók összevetették a mű festékanyagát a korszakban kapható Ripolin mintáival, amelyekre az Ebay portálon tettek szert – adta hírül a LiveScience című tudományos portál.
A szennyeződések vizsgálata révén a szakembereknek még a festékanyag származási helyét is sikerült meghatározniuk. A művészettörténészek szerint Picasso azért kísérletezett Ripolinnal, hogy a hagyományos, lassan száradó és erősen elegyedő olajfestéktől eltérő hatást hozzon létre a vásznon. A falfesték ugyanis gyorsabban szárad, márványos hatást, tompa éleket vagy akár festékcseppeket is eredményezve.
Az Applied Physics A: Materials Science and Processing című folyóiratban közölt tanulmány szerzői szerint azonban még mindig nem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy a falfesték használata volt Picasso jellegzetes stílusának kulcsa.
