Holokauszt és katarzis a csatornarendszerben

Agnieszka Holland Oscar-jelölt filmje, A város alatt megrázó őszinteséggel beszél a második világháború szörnyűségeiről, megtörtént események alapján.

Agnieszka Holland régen dédelgetett filmterve készült el A város alatt című holokausztdrámával, s ez a személyes ambíció máris választ ad arra az egyébként kézenfekvő kérdésre, hogy lehet-e ebben a témában még újat mondani, lehet-e gazdagítani az eddig is sokszínű és gazdag világháborús filmes kánont.

A személyes ügyek sorában az elmúlt években Andrzej Wajda, és Roman Polanski is elkészítette saját munkáját, így egyáltalán nem meglepő, hogy Holland érdeklődése is a lengyel történelem legtragikusabb korszakára irányul – ráadásul immáron harmadszor. Az elmúlt években komoly nemzetközi karriert is elérő, sőt Hollywoodban is elismerést kiváltó rendezőnő kemény, férfias témát választott, s egy pillanatra sem érzékenyül el a sötét történet súlya alatt.

A sztori a mai Ukrajna területén található Lvov városában játszódik, ahol egy szennyvízmunkás jó pénzért rejteget zsidókat az általa oly jól ismert föld alatti csatornarendszerben. A háború előrehaladtával az üldözöttek számára egyedüli menekülési lehetőséget kínáló szennyvízhálózat embert próbáló körülményei már első pillantásra is hidegrázóak, az eltöltött hetek egyre jobban rátelepszenek a menekültek életére. Ráadásul a pénzük is elfogy, s így teljesen kiszolgáltatottak lesznek az őt rejtegető férfinak. Utóbbi szociális érzékenysége a pusztítást látva felszínre tör, s ekkor már humánumból segíti a zsidókat, saját, valamint családja életét is kockáztatva tettével.

Az emberi kiszolgáltatottság tökéletes visszaadása

Fotó: Vertigo Média

Holland külföldi roadshow után tér vissza A város alatt-tal lengyel vizekre, és jobban nem is tehetett volna, mert az elmúlt évek legjobb produkciójával rukkolt elő. Hogy mennyire lehet összevetni Európa, Európa című, hasonló témát feldolgozó alkotásával, kérdés – de tény, témája mellett motívumrendszerében is azt a kiforrott utat járja, mint egykor.

A film zöme a föld alatti csatornarendszerben játszódik, roppant világa sötét, mind a szó szoros, mind átvitt értelmében. Az emberi kiszolgáltatottságot tökéletesen tematizálja a fekáliával, bűzzel teli légkör, amelyet szinte magunk is érzünk a vásznon keresztül. A föld alatti és feletti világ elválasztása plasztikus kifejezése az alá-fölérendeltségi viszonyoknak, a háború idején kiosztott társadalmi szerepeknek. Az emberi sorsok és érzelmek ábrázolása mellett viszont Holland egy másodpercig sem romanticizálja az eseményeket, kétséget sem hagyva afelől, hogy a háború és zsidóüldözés mennyire mocskos dolog.

A város alatt nagy késéssel érkezik a magyar mozikba, és a rendezőnő életművében elfoglalt fontosságát jól mutatja, hogy Holland életműdíjat kapott a tavalyi Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a díjátadó alkalmából ezt a filmet vetítették. Az Oscar-jelölés a legjobb külföldi film kategóriában teljesítményéért éppen annyira megérdemelt, mint az Európa Filmdíj nomináció a közönségdíjas jelöltek között. Holland amerikai sorozatrendezései és europuding mozijai mellett a jelek szerint nem feledkezett meg a klasszikus filmes értékekről és erényekről, s a lengyel film egyik legnagyobb rendezője az elmúlt évek egyik legjobb lengyel és háborús moziját készítette el A város alatt-tal.

Jó néhány lengyel rendező gyarapította a második világháborút feldolgozó filmek sorát, ám azt talán kevesen tudják, hogy kimondottan holokauszt tematikájú filmből is számos akad a lengyel mozi történetében – egy, a témát feldolgozó lengyel könyv recenziója szerint 1945 és 2010 között tizennyolc ide sorolható film készült.

Nem biztos, hogy lent van a polkol

Fotó: Vertigo Média

Az első lengyel film a témában, Alexandr Ford Graniczna utca (Ulica Graniczna) című mozija 1948-ben készült el, és még abban az évben Arany Medált kapott a Velencei Filmfesztiválon. A film komoly indulatokat kavart, mivel elég kritikusan mutatta be a lengyelek zsidókkal szemben táplált ellenérzéseit. A bemutatót követően fellángoltak az antiszemita indulatok a háborús rettenetet éppen hogy átélt Lengyelországban, és a film határozott elutasításban részesült. A felháborodás hatására a filmet át kellett dolgozni a nézők elvárásainak megfelelően. Ez érintette többek között a varsói gettó megjelenítésének kérdését: az utcán heverő holttestek látványát például száműzni kellett a vászonról. Maga Ford is kénytelen volt megtapasztalni az antiszemitizmust: 1968-ban sok ezer zsidó származású honfitársával együtt őt is emigrációban kényszerítette a kommunista vezetés áll.

Az ötvenes-hatvanas évek több neves rendező, így többek között Andrzej Wajda is elkészítette a maga filmjét a témában 1954-ben (Pokolenie). A film, ami A mi nemzedékünk címmel egy évvel később került a magyar mozikba, még magán hordozza a háború poklától megszabadult és az országot újjáépítő generáció lelkesedését, és híresség váló lengyel filmiskola első fecskéjeként szokás emlegetni. Érdekessége még, hogy feltűnik benne az ifjú Roman Polanski is, aki később maga is elkészíti az egyik legismertebb Holokauszt-filmet, A zongoristát. Wajda 1961-ben ismét a témáról forgatott, és megszületik a Sámson (Samson) című filmje.

Nem mindegyik film jutott el azonban a filmvászonra azonnal. Andrzej Brzozowski 13 perces fekete-fehér rövidfilmje, például 1963-ban készült el, de csak 1992-ben mutatták be. A híres varsói Se-Ma-For Stúdióban készült film szereplője egy zsidó lány, akinek sikerrel megszöknie a transzportból, és sérülten fekszik a hóban, akit a falusiak ugyan megszánnak, de végül nem mernek neki segíteni. Több film már a tervek szintjén elakadt hatalmi nyomásra. A már említett Ford például a hatvanas években szeretett volna filmet forgatni a híres gyermekjogi aktivistáról, a treblinkai megsemmisítő táborban elhunyt Janusz Korczakról (Lengyelországban a tavalyi évet Korczak-évvé nyilvánították halálának hetvenedik évfordulója apropóján) – sikertelenül.

Az 1968-as lengyelországi antiszemita hullámot követően hosszú ideig háttérbe szorult a holokauszt témája a lengyel filmen belül. A nyolcvanas években azonban már több olyan rendező is felbukkant (Juliusz Janicki, Waldemar Dziki), akik bátran mertek a témához nyúlni, és nem csak a lengyelek szenvedéstörténetére koncentráltak a háború kapcsán, hanem az etnikai együttélés és konfliktusok kérdését is filmre merték vinni.

A kommunizmus bukását követően megszaporodtak a lengyel-zsidó kapcsolatokra fókuszáló történelmi filmek. 1990-ben film készült Korczakról Wajda rendezésében, és ugyancsak ő 1995-ben leforgatta a Nagyhét (Wielki tydzien) címe filmet. Az 1943-ban játszódó történet hőse egy fiatal zsidó nő, akinek sikerül megszöknie a varsói gettóból, és egykori szerelménél és annak feleségénél keres menedéket, csakhogy ezzel őket is veszélybe sodorja. Agnieszka Holland Európa, Európa című filmje vagy a már említett Polanski-mozi, A zongorista témájukban szintén erősen kötődnek a lengyel történelemhez, és annak világháborús fejezetéhez, még ha ezek már nem hazai gyártású filmek is.

Az utóbbi években továbbra is nagy számú történelmi mozi készül Lengyelországban (ahogy arról már korábban is írtunk), és ezek között szintén találni olyat, ami a zsidó-lengyel kapcsolatra vonatkozóan nem fél a kényelmetlen kérdéseket is felvetni. Agnieszka Holland filmje tehát nem a semmiből érkezett, hanem egy olyan régóta folyó diskurzus része, ami évtizedek óta része a lengyel mozinak éppúgy, ahogy az európai és tengeren túli filmes közéletnek.