Nem Petőfi Sándor az egyetlen a magyar irodalmi panteonban, aki tudatos imázsépítő – egyszerűbben pozőr – volt, és ez a róla készült portrékon is nyomot hagyott. Ha beállított képről van szó, a későbbi nagyok közül elég csak Ady Endre jellegzetes könyöklésére és merengő tekintetére gondolni. Utánozták is a fényképezkedő kamaszok, amikor Ady – már életében – legendává vált, és minden ábrázolása közül ezt ismerjük a legjobban a mai napig. A saját legendája építgetéséért sokat tett Petőfi Sándor is, de Petőfi esetében az utókornak talán még nagyobb szerep is jutott a legendagyártásban, mint magának a költőnek. A halála pillanatától gondosan ápolt kultusz meghatározta azt, ahogy rá és az életművére tekintünk. Ezt a kultuszt az utóbbi két évtizedben egyre sűrűbben emlegette az irodalomtudomány, és mára már eljutottunk odáig, hogy érdemes lenne a kultusz mögé tekinteni, de legalábbis adottnak venni a létezését. A Petőfi Irodalmi Múzeum új, 2011-ben megnyitott állandó Petőfi-kiállítása is ezt tűzte ki célul. A „Ki vagyok én? Nem mondom meg Petőfi választásai” című tárlatot tulajdonképpen Petőfi életében viselt szerepeire fűzték fel, amelyeket tudatosan vállalt és hangsúlyozott a költő.
Ha pedig maga Petőfi is ezt tette, nem csoda, hogy az életében róla készült ábrázolásai is sok mindent visszatükröznek abból, hogy hogyan látta és akarta láttatni magát, vagy hogyan akarták ábrázolni a költőt a kor képzőművészei. A 19. század a panteonizáló szemlélet ideje volt a portrékészítésben, de a század második felében már megjelent a tudományos igény is, vagyis felvetődött a portré hitelességének a kérdése. Az ARC poetica című új, a Petőfi Irodalmi Múzeum kiadásában megjelent kötetben ilyen portrékat találunk. A hitelesség ez esetben azt jelenti, hogy Petőfi életében készült a képek nagy része, és a költő nagy valószínűség szerint modellt ült hozzájuk, vagy legalábbis a valóságot vette alapul a készítésükkor az alkotó.
A valóság tényleg csak alapként szolgált, egyebekben ugyanis azt látjuk a képeken, amit a költő akart közölni magáról, vagy amit a képzőművész szeretett volna mondani Petőfiről. Még az egyetlen, fennmaradt dagerrotípia is nyilvánvalóan „irányított” portré. Az elemzésben azt olvassuk: feltételezhető, hogy itt amatőr fotográfus barátja, Egressy Gábor vette rá a színészmúlttal is rendelkező Petőfit, hogy vágja magát a szigorú forradalmár-költő pózába. Egressy színész volt, és az emberi arcokat, a kedélyállapotok tükröződését vizsgálta a képeken. Petőfi nem szerette ezt a képet, élete végéig fiókja mélyén rejtegette a „retusálatlan valóságot”. Ebből látszik, hogy mennyire hathatott a kor portréval kapcsolatos elvárása magára Petőfire is.
A legtöbb festmény, rajz, litográfia ennek az elvárásnak felel meg: még a költő unokatestvére és barátja, Orlay Petrics Soma is különböző mesterséges pózokban és környezetben ábrázolta Petőfit, a képeken egyértelműen a nagybetűs költőt szerette volna megörökíteni, szimbolikus módon: boroskupával, szüleinek szavalva, esetleg karddal és könyvvel, mint nem sokkal halála előtt, 1849-ben Mezőberényben. Barabás Miklós megfestette kölyökképű költőnek, de csak egy év telt el, és következő képén már egy érett férfit ábrázolt – nyilván nem Petőfi változott ilyen gyorsan, hanem a körülmények és Barabás véleménye. A kor gondolkodásának megfelelő portrékon kívül néhány, a nagyközönség által kevésbé ismert Petőfi-ábrázolással is találkozunk a könyvben: ilyen Szeremley Miklós karikatúrába hajló rajza Szerkesztőségi ülés címmel, amely valószínűleg a forradalom napjaiban indított sajtóorgánum, a Márczius Tizenötödike alapítását ábrázolja, vagy Törökfalvi Pap Zsigmond skicce Petőfi nagybányai látogatásáról.
Az Adrovitz Anna és Kalla Zsuzsa által szerkesztett olvasmányos, de a legfrissebb kutatások eredményeit is összefogó könyv időrendben halad végig a képeken, és hozzájuk kapcsolódva felvillant egy-egy pillanatot vagy egész életszakaszt Petőfi életéből. A kötetben ismert, de máig lappangó képekről is szó esik. A szerkesztők szerint az is előfordulhat, hogy a könyv nyomán jelentkezik egy ilyen Petőfi-portré tulajdonosa.
