Plusz kétmilliárd forintnak örülhetnek a zenekarok

Balog Zoltán miniszter szerint országos jelentőségű stratégiai lépés a komolyzenei együttesek támogatása. Kisebb zenekarok és vidékiek is nyertek vele.

rKissNelli
2013. 03. 29. 15:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy kétmilliárd forint többletforrással támogatja idén a kormány a nemzeti és kiemelt zenekarok és énekkarok működését és szakmai programjait  – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tegnap a Budapesti Vonósok Kamarazenekar próbáján a Művészetek Palotájában.

„Magyarország a 20. század második harmadáig biztosan zenei nagyhatalom volt. Szeretnénk, ha ez a 21. században is így lenne. A Művészetek Palotájának és azoknak, akik a Művészetek Palotája színpadain fellépnek, nagy szerepük van ebben” – mondta a miniszter.

A Művészetek Palotája számára 200 millió, a Budapesti Vonósok számára 15 millió forint pluszforrást jelent a rendkívüli támogatás 2013-ban. Nem a Budapesti Vonósok az egyetlen kamarazenekar, amely segítséget kap idén. A tavalyival ellentétben a szimfonikus zenekarok mellett a kamarazenekarok és a budapesti együttesek mellett a vidéki zenekarok, valamint énekkarok is részesültek a támogatási keretből. Az összeg is nőtt, idén összesen közel 600 millió forinttal több pénzt osztott szét a minisztérium, mint az előző évben. Akkor egyes zenekarok esetében tűzoltásra kellett a pénz, a Concerto Budapestet például a megszűnés széléről rántotta vissza a 480 millió forintos soron kívüli támogatás.

Az összeg elosztásakor gyakorlatilag tejesen a szakma képviselőiből álló Zeneművészeti Bizottság javaslata valósult meg – mondta Balog Zoltán. Az 1,4 milliárd forint elosztása vitákat is generált tavaly, az érintettek közül többen aránytalannak érezték a támogatási összegek közti különbségeket. Az a kifogás is felvetődött, hogy a minisztérium az odaítélés során nem egyeztetett a szakmai szervezetekkel. „Idén a Zeneművészeti Bizottsággal, a miniszter szakmai tanácsadó testületével egyeztettük az elosztási listát” – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Balog Zoltán.


Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár kifejtette: az új előadó-művészeti törvény eredményeképpen a minősített szervezetek köre szélesebb lett, és a törvény a minősítéstől függően pluszfeladatokat is telepített a művészeti szervezetekhez, de a költségvetési források nem növekedtek. A zenekarok esetében ezt kompenzálják a rendkívüli támogatással. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar és Énekkar, amely egyetlen zeneművészeti szervezetként nem tartozik az előadó-művészeti törvény hatálya alá, és a jogszabályváltozások pozitív következményeiből kimaradt, szintén plusztámogatáshoz juthatott. A támogatás egyharmad részét májusban, a fennmaradó kétharmad részt 2013 második felében kapják meg a zenekarok és énekkarok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.