Verdi Attila című operáján dolgozik Káel Csaba

A 200 éve született Giuseppe Verdi ritkán játszott operáján, az Attilán dolgozik jelenleg Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója.

Grund
2013. 03. 21. 13:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Attila bemutatója április 28-án lesz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. „Érdekes kaland ez, amely nemcsak az én személyes terveimmel, hanem a Müpa jövőjével is összefügg, ugyanis egy rendkívül komoly koprodukció első állomásáról van szó. Három évre szóló együttműködési megállapodást írtunk alá a Sanghaji Nagy Színház elnökével, az Attila a közös elképzelések próbaköve lesz: vajon egy félig szcenírozott Müpa-produkció miként kerül át egy teljesen más atmoszférájú, közel 3 ezer személyes, nagy színházba?\" – beszélt a produkcióról Káel Csaba.

Elmondta, hogy a magyar fél a szellemi értékeit viszi a közös „üzletbe”, a zenei előkészítést, a szereplőválogatást, a látványterveket, a jelmezeket. A jelmezeket Németh Anikó (Manier) és Pan Jianhua tervezi, a díszletet pedig Bátonyi György. „A ruhák és a díszlet kivitelezése Sanghajban történik, a díszletek ott is maradnak. A színpadképet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben – néhány elem felhasználásával – vetítéssel állítjuk elő – ismertette a részleteket Káel Csaba.

Hozzátette: tulajdonképpen hármas együttműködésről van szó, mert Budapesten a Kolozsvári Állami Magyar Opera zene- és énekkara működik közre Pier Giorgio Morandi vezényletével. Kiemelte, hogy sztárok lépnek színre a darabban: a címszerepet Giacomo Prestia énekli, Odabella a venezuelai Lucrezia Garcia lesz. Attila ellenfelét, Eziót a bolgár Vlagyimir Sztojanov, Forestót pedig a katalán José Bros személyesíti meg.

A rendező számára szinte megfejthetetlen, hogy Verdi történelmi szempontból is izgalmas remekét miért játsszák Magyarországon olyan ritkán. „Rendkívül elgondolkodtatónak tartom a zeneszerző – természetesen olasz párti – megközelítését azzal kapcsolatban, hogy miért nem foglalja el Rómát és milyen drámai vétséget követ el Attila, amiért elbukik. Remélem, erre rávilágít majd az előadásunk” – jegyezte meg Káel Csaba.

A vezérigazgató további munkáiról szólva felidézte, hogy két évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában koncertszerűen mutatták be Jean-Philippe Rameau alkotását, az Hippolyte et Aricie-t. „A darab nem csupán ritkaság, hanem operatörténeti fordulópont is, azt szokták mondani: ez Rameau Don Giovannija. Az évad végén a Magyar Állami Operaházban viszem színre Vashegyi György vezényletével és az Orfeo zenekar közreműködésével a barokk operát\" – fűzte hozzá.

Káel Csaba a Nádasdy Kálmán-díjról azt mondta, hogy az a zenés rendezői szakma legnagyobb elismerése. „Számomra különösképpen értékes, személyes szellemi viszony fűz a díj névadójához, hiszen amikor a Bánk bán-filmet forgattam, a forgatókönyvben azt a dramaturgiai szerkezetet használtuk, ami Nádasdytól ered” – jegyezte meg.

Káel Csaba szerint fontos, hogy a díj átvétele alkalmából beszélhet Nádasdyról. Mint mondta, sokkal többször kellene a nevének elhangzania, mert nemcsak itthon, hanem a nemzetközi porondon is megkerülhetetlen volt, elismerték a milánói Scalában a Veronai Arénában vagy a bécsi operaházban végzett munkáját. Hatott a korára, az utókorra. 1938-as Bohéméletét ma is játssza a budapesti dalszínház.

Túl a harmincadik színházi munkáján Káel Csaba úgy érzi, része van abban, hogy a Művészetek Palotájában egy sajátos előadói stílus honosodott meg. „A Fesztivál Színház 2005. március 16-án az én Orfeo-rendezésemmel nyílt meg. Úgy terveztük Kiss Imre alapító vezérigazgatóval, hogy itt fogjuk a preklasszikus, barokk és kortárs operákat meghonosítani. A Fesztivál Színháznak azonban csekély a befogadóképessége, az operának pedig nézőtérre van szüksége, így csináltunk a szükségből erényt, és vezettük be a félig szcenírozott produkciókat a hangversenyteremben. Az első ilyen operaprodukciónk a 2006-os Varázsfuvola volt. A díj arra figyelmezteti az embert: te vagy soron, és nehéz körülmények között is meg kell próbálnod méltónak lenni az elismeréshez, Nádasdy szellemi örökségéhez” – zárta gondolatait Káel Csaba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.