– Nyolcévnyi hallgatás után tért vissza a rendezéshez. A Tango Libre-t elnézve úgy tűnik, őszintén élvezi a filmkészítést. Miért tartott akkor mégis ekkora szünetet?
– Független filmkészítő vagyok, akkor filmezek, amikor úgy érzem, hogy vállalható kockázatot teszek a rendezéssel. Ez gyakran sok időt vesz igénybe, mert a barátaimmal együtt magányosan végezzük a munkát. Szenvedélyesen rajongok dolgokért, s egy ponton ezeket teszem bele egy filmtörténetbe. Tudja, amikor forgatókönyvet írok, sosem tudom, hogy mennyi ideig fog tartani. Néha ez egy-két évig is eltart, aminek a végén a történetet eldobom, mert nem érzem elég érettnek a vászonra. Ezért önmagában az is időigényes számomra, hogy a témára rátaláljak. De folyamatosan a film tölti ki az életemet.
– Utolsó két alkotásának, a Pornográf viszonynak és a Gilles asszonyának Velencében volt a premierje. Milyen érzés volt nyolc év után a Tango Libre-vel is visszatérni a Lidóra?
– Korábban nagyon értékes szuveníreket kaptam itt. (nevet) Természetesen nagyon fontos volt számomra a velencei szereplés, mert itt lettem elismert rendező, ezért boldog voltam, hogy visszatérhettem ide. Ez a fesztivál tényleg nagyon fontos számomra, s nagyon elégedett voltam a Tango Libre díjazásával. Nem a fő versenyprogramban szerepelt a filmem, s itt nemcsak rengeteg film volt, hanem összesen csak két díjat osztott ki a zsűri. Ezért őszintén meg is lepődtem a sikeren.
„A filmjeim valóban az én emberi kapcsolataim és nőkhöz való viszonyom pillanatnyi leképezései.”
Fotó: Béres Attila
– Munkásságán végignézve úgy tűnik, különösen érdeklődik az emberi kapcsolatok, a férfi-nő viszonyok után. Van ennek bármilyen személyes oka?
– Filmjeim nem szükségszerűen realisztikusak, de életrajzi elemeket tartalmaznak, s ez a legfontosabb számomra. A férfi-nő viszony számomra a nagybetűs KAPCSOLAT paradigmája, ami valami bonyolultabb nexus. Hosszas pszichoanalízist folytattam a kapcsolat megértése végett, s folyamatosan keresem a kérdéseimre a választ, filmjeimen keresztül próbálom megérteni a viszonyt, szeretném működőképesen ábrázolni, s ez egyébként rengeteg örömöt is okoz közben.
– Ha jól értem, akkor a mindenkori személyes hangulatát tükrözik a filmek. A Tango Libre-t elnézve akkor most az élet napos oldalát látja éppen?
– Igen, egyértelműen. A filmjeim valóban az én emberi kapcsolataim és nőkhöz való viszonyom pillanatnyi leképezései. Most nagyon szerelmes vagyok, megházasodtam, gyerekünk lesz. Teljesen más a hangulatom, mint mondjuk a Pornográf viszony idején, ami a szenvedélyről szólt, és ezért is gondolom, hogy sokkal romantikusabb volt, mint a Tango Libre, ami inkább tragikomédia.
– A Tango Libre-ben egy nőt három férfi szeret. Ez is megtörtént az életében?
– Nem, itt sokkal inkább arról van szó, hogy olyan művészekkel dolgoztam együtt, akiket szeretek. A női főszerepet a feleségem játssza, Sergi Lopezzel pedig korábban már dolgoztam együtt, s nagyon sokat köszönhetünk egymásnak.
– A felesége nemcsak a főszerepet játssza, hanem a forgatókönyvírásban is részt vett. Melyik volt előbb? Íráskor már tudta, hogy ő fogja a főszerepet is játszani?
– Nem, először elkezdtük írni a történetet, és fokozatosan jutottam el odáig, hogy megkérjem a szerep eljátszására. Mert ez is az én, és nem az ő ötlete volt. Úgy éreztem, hogy ő lenne a legalkalmasabb a szerepre. Ez számára leginkább azért volt kihívás, mert két teljesen különböző szerepnek kellett megfelelnie. Az írás teljesen más karaktert és hozzáállást igényelt tőle, mint a színjátszás.
Fonteyne-t az élet folyamatos változása érdekli
Fotó: Béres Attila
– Egy korábbi interjúban beszélt a történetmesélés építéséről, ami, úgy tűnik, egész életművében értelmezhető koherens egész. Első filmjében két férfi rúg be, és nőről szó sincs. A második egy férfi és nő közötti szenvedélyről szól. A harmadik a féltékenységről. A Tango Libre pedig a szerelemről. Egy ember érzelmi fejlődésének fázisait követi nyomon? A következő lépcsőfok a házasság, a gyerekvállalás lehetne?
– Igen, ez jó meglátás, és kétségtelenül igaz. Az évek során én is fejlődök, sőt színészeim is fejlődnek és változnak, s ezért is örültem, hogy visszatérhetek korábbi művészeimhez, hogy lássam, most mit adunk hozzá egy más relációban felállított viszonyrendszerhez. És valóban, a következő filmem lehetne egy családalapítás körül bonyolódó mozi, ami éppen most kitölti az életemet is. De a halálról és elmúlásról biztosan nem fogok beszélni, mert engem az élet folyamatos változása köt le, az foglalkoztat.
Frédéric Fonteyne: a tangó kifejezi azt, amit nem tudok szavakba önteni
Fotó: Béres Attila
– És miért helyezte mostani történetét egy börtönbe? Az élet egy börtön az ön számára?
– Igen, számomra a börtön afféle metafora, az élet, amelybe beleszorul az ember, amiből nem tud szabadulni. Szabadságról akartam beszélni, s itt a szabadság megfosztottságán keresztül fordítva beszéltem erről.
– És hogyan talált rá a tangóra? Ön is táncol?
– A tangó nagyon bonyolult tánc, elkezdtem tanulni, de aztán abbahagytam, mert számomra túl komplikált. Lenyűgöz a tangó látványra, s a tánc mögött meghúzódó mondanivaló. A tangó több, mint egy tánc, mindannak a metaforája, amiről beszélni akartam ebben a filmben, és amit nem tudok szavakba önteni, de a tangó kifejezi mindezt. Egyébként a tangóra magára a feleségemen keresztül találtam rá, aki tíz évvel ezelőtt látta Mariano \'Chicho\' Frumbolit és Pablo Teglit együtt táncolni, ami szokatlan, mert két férfi az általános tudásunk szerint nem szokott együtt tangózni. Megjegyzem, Buenos Airesben ez épphogy így történik, s ott ez természetes, hogy a férfiak együtt táncolnak. Mindenesetre innen jött az ötlet, hogy hogyan lehetne ezt a szituációt értelmezni, így kerültek börtönbe, ahol nincsenek női rabok, tehát egymással táncolnak a férfiak, ha táncolni szeretnének. Chicho és Pablo pedig ezért került be a filmembe is, tudásuk előtti tiszteletem jeléül.
