1993-ban Johnny Depp nagy lobonccal igyekezett lepattant családját összetartani. Dagadék, mozdulni képtelen anyja, stikkes öccse visszatérő nehézségeket jelent számára a hétköznapokban, s nincs ideje lányok után futni, amit az ő korában minden férfi tesz. Amikor aztán mégis bekopogtat a szerelem, minden egy kicsit könnyebb lesz, bár a normálistól még mindig távol esik a Grape család. Lasse Hallström filmjének főszereplője ugyan az akkorra már tisztességes sztár, Johnny Depp, de nagy felfedezettje Leonardo DiCaprio, aki ebben az évben egyszerre két filmszereppel, gyakorlatilag a semmiből válik közkinccsé. A Gilbert Grape-ben megformált bolond srác különösen nagy teljesítmény volt részéről, Oscarra, Golden Globe-ra is jelölték rögvest, igaz, mindkétszer Tommy Lee Jones nyert előtte, s abban az évben Sean Penn, John Malkovich, Ralph Fiennes is remekelt a karakterszínészek között. A Gilbert Grape Hallström egyik legeredetibb és legérzékenyebb mozija.
Kiválóan egyensúlyozni a giccs és érzékenység között – ezt a nem kis kihívást oldotta meg Hallström, igaz, Tobey Maguire élete legjobb alakítását tette hozzá a sikerhez, Michael Caine pedig egyszerűen csak ragyogó volt, mint mindig. John Irving regényének adaptációjában egyébként is minden jól sikerült: remek a fényképezés, szuper a zene, és kellőképpen tradicionális értékek jelennek meg benne ahhoz, hogy az Amerikai Filmakadémia hat Oscar-jelöléssel ismerje el Hallström erőfeszítéseit. És bár sem a rendezés, sem a legjobb film díját nem az Árvák hercege nyeri, a forgatókönyvért (John Irving) és karakterszínésznek járó aranyszobrocska (Michael Caine) jó helyre került 2000-ben. A történet pedig egy árvaházról, és annak szeretnivaló lakóiról szól, no meg a humánus orvosról, abortuszról és tragédiába forduló almaszüretről. A drámaiság mellé pedig szerelem és igaz érzelmek is jutnak ebben a kedves alkotásban.
Még egyszer Johnny Deppel állt össze Lasse Hallström, az Oscarnak szánt Csokoládé azonban nem lett olyan jó, mint a Gilbert Grape. Az összeállítás talán legszentimentálisabb darabja ettől még bőven szeretnivaló, elvégre klasszikus mese a csokoládé varázsáról – és ki ne szeretné a meséket és a csokoládét? A történet szerint Juliette Binoche és lánya egy kis faluba költözik, ahol csokoládéboltjukkal fenekestül felforgatják az emberek életét, s mindenekelőtt boldogságot visznek a hétköznapjaikba. Ennek majd mindenki örül, a mogorva falusi elöljárót leszámítva, akinek meggyőződése, hogy a kétfős család ügyködése legalábbis az ördögtől való. Hallström nagy tettet vitt végbe, az Árvák hercege után rögvest előállt egy újabb, többszörös Oscar-jelölt darabbal. Igaz ezúttal csak öt jelölést kapott a filmje, díjat nem nyert és rendezőként nem terjesztették fel, de ezzel együtt is egyértelműen – és cseppet sem érdemtelenül – jutott az ezredfordulón karrierje csúcsára a svéd rendező. És nem elhanyagolható módon kevés pénzből (25 millió dollár), még az előzőnél is nagyobb sikert ért el a kasszáknál (152 millió dollár).
A legendás Sidney Lumet mondta egyszer, hogy hármas sikerszéria után a hollywoodi stúdióvezetők már nemcsak előre köszönnek, de körberajongva teljesítik a rendező bármely kívánságát. Nos, Hallströmön nagy nyomás volt az Árvák hercege és a Csokoládé egymás utáni sikere miatt, így nem lehet megkövezni őt azért, hogy végül nem sikerült megfelelnie a mind magasabb elvárásoknak. A Kikötői hírekben ezúttal az éppen még az Amerikai szépség sikerében lubickoló Kevin Spacey volt a főszereplő, aki ezekben az években egymás után Oscarra gyúrt filmekben erőlködött. Itt még szívesen is nézte az ember, sőt, játszótársaival (Judi Dench, Julianne Moore) sem volt semmiféle probléma, egyszerűen túl borongós lett a Kikötői hírek az előző két mozihoz képest, s ez a hidegség elegendő hőmérsékletbeli különbséget jelentett az Oscarnál és a kasszáknál is. Pedig a Kikötői hírek profi és emlékezetes darab, amelyben a feleségét autóbalesetben elvesztő férfi egy északi, sötét halászfaluba megy felejteni, újságot írni és új életet kezdeni, amelybe majd belefér a románc is. Csak éppen túl komor az alaphelyzet és zord a táj a felolvadáshoz.
A CBS gyártotta, s alapvetően egy kis bemutatónak indult, de Amerikán kívül meglepően szép mozis karriert futott be a Lazacfogás Jemenben, amelyben kicsiben az köszön vissza, amit Hallström igazán tud, s ettől már nem is olyan nagy meglepetés a film sikere. Ewan McGregor hitelesen szerencsétlenkedik egy lehetetlen projektben, ami arról szól, hogy egy gazdag jemeni sejk kedvéért lazacot telepítsen az aszályos országba. Az abszurd vállalkozás közben pedig barátságot köt és szerelemre is talál az elkötelezett halszakértő, s dacára az alaphelyzetnek, még működik is benne a romantikus szál. A Kikötői hírekkel ellentétben itt ugyanis sok a napsütés, nincs halál, a konfliktusok pedig nem annyira súlyok és visszavonhatatlanok, hogy ne lehetne megoldani, vagy visszacsinálni őket. És a néző Hallström filmjeiben éppen ezt szereti.
Kedvenc filmtörténeti csokrainkért katt ide, de izibe!
