MMA-ügyek: hallgató bulvármédia, közönyös közvélemény

Itt az Örökség Kultúrpolitikai Intézet első tanulmánya, amely a Magyar Művészeti Akadémia és a Műcsarnok-ügy sajtóbeli megjelenésével foglalkozik.

A tanulmány egyik legfőbb megállapítása szerint „párhuzamos tájékoztatási univerzumok létezésének lehetünk szemtanúi”. Vagyis míg a politikai sajtó kimondottan élénk érdeklődést tanúsított hosszú időn keresztül az említett ügyek iránt, addig a kereskedelmi médiumokban és a bulvársajtóban lényebében ezek alig kaptak nyilvánosságot. Ez különösen annak fényében elgondolkodtató, hogy (idézet a tanulmányból): a „Magyar Művészeti Akadémia körüli polémia a jelenlegi kormányzati ciklus egyik legfontosabb kultúrpolitikai vitájává vált”.

A tanulmány első fele részletes áttekintést ad az „MMA-ügyről”. Mint ismeretes, az új alaptörvény 2011. április 25-i elfogadása az MMA alkotmányba foglalását is jelentette, majd a 2011. júniusban benyújtott 2011. évi CIX. törvény elfogadásával vált köztestületté az addig egyesületi formában működő MMA. A jogszabály az állami vagyonról szóló törvényt is módosította oly módon, hogy az állami vagyon tulajdonjoga az MMA-ra ingyenesen átruházható legyen – ezt elsősorban a Pesti Vigadó épületének átadása indokolta. A sajtópolémia kezdetét a tanulmány szerint Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének 2012. november 2-án a Hír Televízió Péntek8 című műsorának adott nyilatkozata jelentette: ekkor történt ugyanis arra utalás, hogy a hazai művészeti élet támogatását az MMA-n keresztül képzeli el a kulturális kormányzat, amihez megfelelő forrásokat kell biztosítani. A sajtóvita elmélyüléséhez az Index novemberben megjelent cikkei járultak hozzá, ezekben jelent meg az az értelmezési keret, amit aztán több orgánum is átvett, mely szerint a Műcsarnok tulajdonosváltásának okát az MMA-elnök Fekete György és a Műcsarnokot vezető Gulyás Gábor konfliktusában kell keresni.

A tanulmány végigveszi az MMA-ügy eseménytörténetét is, utalva a különféle tiltakozásokra, nyilatkozatokra és konkrét politikai lépésekre, egyúttal ezek médiavisszhangjára is részletesen kitér. Ezt az időrendi áttekintést lezárva az elemzés két olyan kérdést említ, ami továbbra is lezáratlan: az egyik a Műcsarnok vezetői posztjával kapcsolatos, hiszen Gulyás Gábor novemberben benyújtott lemondását a Magyar Nemzeti Vagyonkezező Zrt. hivatalosan nem fogadta el. Gulyás pedig úgy nyilatkozott, hogy nem áll fenn az a helyzet, ami miatt annak idején a lemondás mellett döntött, mivel a korábbi híresztelésekkel ellentétben a Műcsarnokkal kapcsolatban beterjesztett törvényjavaslatban nem szerepel az MMA egyetértési joga művészeti és szakmai kérdésekben. A másik nyitott kérdés, hogy lesz-e jogkövetkezménye Szabó Máté alapjogi biztos indítványának, mely szerint ellentétes az alaptörvényben deklarált művészi szabadsággal, hogy a művészeti köztestület tagjai döntően egy civil szervezetből kerültek ki, valamint hogy az MMA maga határozza meg a tagság kritériumait.

A médiavisszhang elemzéséből a tanulmány készítői azt a tanulságot szűrték le, hogy a politikai sajtó – mind a hagyományos, mind az online médiumok – nemcsak hogy nagy érdeklődést tanúsítottak az MMA körüli történéseknek, hanem aktívan alakították is azokat. A nyomtatott sajtó esetében egyértelmű, hogy visszatérő témáról volt szó, ha csak a hetilapokat nézzük, akkor az látszik, hogy az elemzett orgánumok (Magyar Demokrata, Heti Válasz, Élet és Irodalom, Magyar Narancs, HVG, 168 óra) a vizsgált időszakban, vagyis 2012 novembere óta mindegyike számos cikket is szentelt az MMA-ügynek, a legtöbbet egyébként magasan a 168 óra (tizenötöt), de a „sereghajtó” HVG is négy vonatkozó írást közölt. Ráadásul mindegyik lap szerepeltette valamilyen formában az MMA-ügyet a címlapján is, a legtöbb nem is egy alkalommal. Tanulságos része az Örökség Kultúrpolitikai Intézet elemzésének a kormányközeli sajtóra vonatkozó része – ebből az derül ki, hogy korántsem esett egyazon megítélés alá az idesorolt lapoknál az MMA-ügy, és a keményebb kritikának is jutott hely.

A kérdés a blogszférában és a Facebookon is élénk figyelmet váltott ki, és az interneten terjedő mémeknek – vagyis a gyorsan terjedő, általában humoros vagy annak szánt üzeneteknek – is komoly szerep jutott az MMA-ügy értelmezésének alakításában.

Ugyanakkor kérdéses a tanulmány szerint, hogy „valóban széles közfigyelemre számot tartó ügyről van-e szó”, miután a kereskedelmi és a bulvármédia ingerküszöbét láthatóan nem érte el az MMA körül kibontakozott vita. Feltűnően keveset foglalkoztak az MMA körüli történésekkel a kereskedelmi csatornák hírműsorai is, bár ezen a téren a közszolgálati csatorna híradója sem számított aktívabbnak.

Az elemzés végén az MMA-ügyben az intézet megbízásából készített közvélemény-kutatás eredményeit találni. A kutatás három kérdésre fókuszált: 1) a megkérdezett mikor járt utoljára a Műcsarnokban, 2) hallott-e a Műcsarnok tulajdonosváltásáról, 3) mi arról a véleménye, hogy a Műcsarnok az MMA tulajdonába került. A válaszokból tanulságos kép rajzolódik ki, arról például csak a válaszadók 11 százaléka hallott, hogy a Műcsarnok az MMA tulajdonába kerül. Kevesen voltak, akiknek határozott véleményük volt a változásról (8 százalék), ami leginkább annak fényében tűnik alacsonynak, hogy a politikai sajtó mennyire kiemelt témaként kezelte az MMA-ügyet.

A részletes elemzést elolvashatja itt.