Március végén jelent meg hazánkban Andrzej Sapkowski, a kitüntetett lengyel író Vaják-ciklusának harmadik kötete. A Tündevér formabontóan nem novellafüzér, mint Az utolsó kívánság és A végzet kardja, hanem regény, mégpedig a fantasztikus irodalom rangos elismerésével, a David Gemmell Legenda-díjjal (2009) jutalmazott kevesek egyike. A szerző stílusáról, történeti összeszedettségéről emellett az is árulkodik, hogy megjelenésekor több német könyvesboltban a szórakoztató helyett a szépirodalomhoz sorolták munkáit. Addig viszont hosszú út vezetett, s meglehet, a Sapkowski-univerzumot fölhasználó 2007-es The Witcher című számítógépes szerepjáték nélkül a világ nagy részén talán ma sem lennének ismerősek Ríviai Geralt, a hivatásos szörnyvadász kalandjai.
Ha bármelyik asztaltársaságnál a fantasztikus irodalomra terelődik a szó, szinte azonnal J. R. R. Tolkien A gyűrűk ura című nagy eposza, vagy Robert E. Howard Conan, a barbárja jut eszébe mindenkinek, és nem alaptalanul. A műfaj gyökerei ugyan jóval mélyebbre nyúlnak az idő szövetében, mégis ezek azok a művek, amelyek a 20. században döntően jelölték ki a szerzők sokasága által azóta követett, hol összefonódó, hol messze távolodó ösvényeket.
A borító alapján nem biztos, hogy egyértelmű: szépirodalmi erényei is
vannak a szövegnek
Forrás: PlayOn
Az előbbi, miként azt a fordító megjegyezte volt: tündérmese. Az utóbbi pedig – durván leegyszerűsítve – az emberfeletti, az ösztönök vezérelte harcos diadalmenete egy alternatív középkorban. A 90-es évekkel azonban valami megváltozott: egyre több író kezdte feszegetni a korlátokat, és a csudás történetek fokozatosan valószerűbbé váltak. Az újítók közül végül George R. R. Martin és Andrzej Sapkowski emelkedett ki a legláthatóbban. Martint aligha szükséges bemutatni, hiszen az HBO saját gyártású sorozata, A Tűz és a Jég dala-ciklus alapján készült Trónok harca harmadik éve tartja lázban a televíziónézők millióit New Yorktól Tokióig. Az amerikai szerző egyébként oly messzire ment, hogy művei többek szerint inkább a politikai dráma, mintsem a fantasztikum kategóriájába tartoznak.
Vele ellentétben Sapkowski játékosabbnak tűnik. Történeteiben nem egyszer Andersen és a Grimm-testvérek meséit parafrazeálja nem kevés iróniával. A felszín alatt viszont mindahányszor valós problémákat feszeget. Jó példa erre, hogy a lengyel író világában az embereké a főszerep, ám az általuk benépesített föld őslakosai más fajú lények, akikre az amerikai indiánokéhoz hasonló sors várt: a kevés asszimilálódott törp és elf mellett tömegek kényszerültek rezervátumokba és gettókba, míg a legelkeseredettebbek az önkéntes száműzetést és a szinte bizonyos halált vállalva csatlakoznak a Scoia\'tael, a más fajú terroristák sejtjeihez.
Sapkowski a kötetei alapján készült számítógépes játéknak (The Witcher) is köszönheti a világhírt. A játék hazánkban is népszerű
A lázadók szabadságharcosoknak gondolják magukat, ami az ő szintjükön talán igaz is, a birodalmak párharcában azonban csak eszközök, mint a tálibok voltak, akiket az Egyesül Államok használt (ki) a Szovjetunió ellen. De a szerzőt nem csak a szegregáció, a rasszizmus és a népirtás foglalkoztatja. Szereplői olykor gazdasági, máskor természetvédelmi, vagy morálfilozófiai kérdésekről (például: létezik-e a kisebb rossz?) nyilatkoznak, miközben a főhős önmagával viaskodik, illetve igyekszik megőrizni semlegességét egy válságok terhelte korban. Ilyen körülmények között nem meglepő, ha Ríviai Geralt erőfeszítései egyre hiábavalóbbakká válnak, ahogy az északi királyságok és a Nilfgaardi Birodalom mind közelebb sodródik az új világháborúhoz.
A Tündevér nem közvetlen folytatása a korábban megjelent novellásköteteknek. A regény cselekménye évekkel Cintra eleste után veszi fel az elbeszélés fonalát. Akkor, amikor Ríviai Geralt a Nilfgaarddal szemben alulmaradt királyság trónörökösének, Cirinek a gondnokaként éppen vajáklányt készül faragni a gyermekből. A szörnyvadász számításait azonban keresztülhúzza, hogy a hódítók és a velük szemben álló északi királyságok uralkodói egyaránt maguknak akarják a lányt, és a hajszába a varázslók is bekapcsolódnak, mivel Ciri ősi, mágikus vérből származik.
A lengyel író munkájában ezúttal lényegesen hangsúlyosabb a politikai szál. Sapkowski betekint a hatalmasok, a nagypolitika boszorkánykonyhájába, a besúgók és kémek világába, s eközben háttérbe szorítja a bestiák utáni vadászatot. Az író javára válik, hogy ezzel nem sértette meg a vajáktörténetek megszokottá vált atmoszféráját. Ugyanakkor az elbeszélés néha kicsit elnyújtottnak tűnik, bár ezt indokolhatja, hogy a Tündevér egy pentalógia bevezető kötete. A szerző stílusa ezzel együtt változatlanul lebilincselő, amit a kiváló magyar fordításnak köszönhetően maradéktalanul élvezhet az olvasó. A hosszú, a leírásokat gyakran kiváltó dialógusok sem zavaróak. Sőt, élőbbé, mondhatni filmszerűvé teszik Sapkowski regényét.
