Versmaraton: 12 óra a magyar költőkkel

Idén újra lesz Versmaraton a költészet napján, április 11-én a budapesti Thália Színházban. Követhető a helyszínen, a rádióban vagy élőben a neten.

rKissNelli
2013. 04. 04. 16:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Napló Kiadó idén harmadik alkalommal ünnepli délelőtt 11 órától este 11 óráig tartó Versmaratonnal április 11-ét, a magyar költészet napját. Az eseményt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Rádió, a Thália Színház és a Magyar Írószövetség közreműködésével rendezik meg. A Thália Színház színpadán azok a költők adják egymásnak a mikrofont, akik a Magyar Napló Kiadó Az év versei 2013 című antológiájában szerepelnek, a kötetbe beválogatott verseket hallhatja tőlük a közönség. Először 2011-ben rendeztek Versmaratont a költészet napján, ekkor a Magyar Rádió Márványterme volt a helyszín, tavaly óta pedig a Thália Színház ad otthont az eseménynek.

A rendezvényt támogató Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, Halász János az esemény tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a könyvet az ország összes középiskolájába eljuttatják. Kifejtette, a művek megjelentetésén túl is sokat kell tenni azért, hogy az irodalom minél több emberhez eljusson, hiszen a nemzeti kultúra attól lesz erős, ha sokan tudják „fogyasztani”. Kiemelte: ami ezt a programot igazán kinyitja, az a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerepvállalása.


Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese elmondta: a Kossuth Rádió A hely című műsora kitelepül a rendezvényre, és beavatja a hallgatókat a Versmaraton kulisszatitkaiba, és a Thália Látványstúdióban a költőkkel készült beszélgetéseket is a Kossuth Rádió műsorán hallhatjuk. A közmédia más műsoraiban is kiemelt szerepe lesz a verseknek és a költészet napjának: ilyen lesz a 180 perc, a Napközben, a Közelről és a köztévé új kulturális magazinja, a Belépő. Gazsó L. Ferenc fontosnak tartja azt is, hogy a költők által megszólaltatott versek bekerülnek a közmédia archívumába. „Olyan kincs képződik így az évek során, amelyet utána bármikor elő lehet venni, és élünk ezzel a lehetőséggel” – mondta a vezérigazgató-helyettes. „A Petőfi Rádió április 11-én egész nap megzenésített verseket mutat be, és a Bartók Rádióban is elhangzanak olyan versek, amelyek klasszikus zenei művekhez kapcsolódnak” – tette hozzá Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója.

Oláh János, a Magyar Napló Kiadó vezetője elmondta: a tizenkét éves Az év versei antológiasorozattal fel kívánták hívni a figyelmet az irodalmi folyóiratok körül képződő műhelyek fontosságára, és ez jelenti  a válogatás alapját ma is. Több mint negyven határon túl és határon belül megjelenő irodalmi folyóirat versterméséből szemezgettek a szerkesztés során. A folyóiratok szakmai előszűrőt jelentenek, nélkülük ez az antológia sem jöhetett volna létre – hangsúlyozta Oláh János.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke szerint a költők és az irodalmi szervezetek szeretnek panaszkodni, és okuk is van rá időnként, de ezúttal méltán örülhetnek. Szerinte a magyar költészet ritkán dicsekedhet olyan sikertörténetekkel, mint Az év versei és a rá épülő Versmaraton, amelyet joggal nevezhetünk a a Kárpát-medence legnagyobb versünnepének. Az elnök úgy véli, a kötet szerkesztője, Nagy Gábor idén is impozáns névsort állított össze, amelyben a nagy öregek – például Juhász Ferenc, Tornai József, Vasadi Péter –, a középnemzedék és a fiatal alkotók, a magyarországi és a határon túl élő költők is helyet kaptak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.