Berlini építészcsaládból származott, apja és nagyapja példáját követve ő maga is az építészetet választotta hivatásául. Diplomájának megszerzése után, 1908-ban Peter Behrens cégénél helyezkedett el, munkatársa volt többek között Ludwig Mies van der Rohe és Le Corbusier is. 1910-ben Adolf Meyerrel nyitott önálló irodát, első sikerük az alsó-szászországi Fagus Werk racionális, egyszerű vonalakból, nagy üvegfelületekből álló ipari épülete lett. Gropius ma már az UNESCO világörökségi listáján szereplő alkotása teljesen új formarendet alkotott, amely máig sem veszett frissességéből.
A történelmi építészet formavilágát, az ipari környezetre is ráerőltetett palotahomlokzatok, íves ablakzáródások elemeit elsőként cserélte racionális, tiszta, egyszerű egyenes vonalakra, összefüggő, nagy üvegfelületeket alkalmazott, ezáltal az épület külső-belső megjelenése összhangba került az ipari termelés racionalizmusával. Ennél az épületnél fordult meg a homlokzati anyagok aránya: a modern anyagok, üveg, könnyű mellvédek váltak uralkodóvá, a tömör falazat pedig díszítőelemként, új funkcióban jelentkezett.
Gropius magánéletét alaposan felforgatta az első világháború kitörése és a zeneszerző Gustav Mahler özvegyével, Almával való kapcsolata. A független, vonzó és a művészetekben jártas Alma férje halála után rövid ideig a képzőművész Oskar Kokoschka karjaiban vigasztalódott, majd az egyre terhesebbé váló szerelmi kapcsolatból Gropiushoz menekült. 1915-ben, a katonai szolgálatát teljesítő Gropius egyik eltávozásán keltek egybe, s 1916-ban született meg lányuk, Manon Gropius. (Manon alig 18 évesen halt meg gyermekbénulásban, az ő emlékére írta hegedűversenyét Alban Berg.) Miközben Gropius a fronton harcolt, felesége az író Franz Werfel iránt gyulladt szerelemre, akivel nyíltan együtt élt s 1918-ban fiút is szült tőle. A házasságtörés kitudódása után Gropius elvált, magánélete végül 1923-ban rendeződött, amikor Ise Frankot vette feleségül, aki élete végéig társa maradt.
Gropius 1919-ben Weimarban igazgatóként Bauhaus néven egyesítette és átalakította az iparművészeti és a képzőművészeti iskolát, valamint a képzőművészeti akadémiát. Az általa létrehozott intézmény megszüntette az építészet, a képzőművészet és a technika szétválását, megvalósítva az összművészet, a Gesamtkunstwerk gyakorlatát. Elsődleges célja a historizmus minden ágazatának megszüntetése volt a célszerűség, a tárgyiasság és a világos kifejezésmód javára, ezért a Bauhaus növendékeinek az első évben egy kézműves szakmát kellett elsajátítaniuk, csak azután következett a művészképzés. Gropius később az orosz konstruktivisták és a francia építész Le Corbusier alkotásaival szembesülve átszervezte az iskolát, majd a nagyobb anyagi támogatás reményében Dessauba költöztette. A Bauhausban olyan művésztársakkal tanított együtt, mint Moholy-Nagy László, Oskar Schlemmer és Vaszilij Kandinszkij.
A Bauhaus Dessauban, 1925-26
Fotó: wikipedia
Gropius több híressé vált épületet tervezett, közöttük a dessaui Bauhaus öt épületből álló komplexumát. Bár mindig tiltakozott az ellen, hogy épületeit valamilyen stílusba sorolják, a dessaui épületek – főként a lakóházak – tisztán mutatják azokat a stílusjegyeket, amelyeket joggal nevezhetünk Bauhaus stílusnak.
A Pan Am (ma MetLife) székháza, 1963
Fotó: wikipedia
1934-ben elhagyta a fasizálódó Németországot és Angliában, majd 1937-től az Egyesült Államokban telepedett le. A Harvard Egyetem építészeti professzora, majd tanszékvezetője lett, 1946-ban megalapította a The Architect Collaborative (TAC) nevű irodát, s elnyerte a Harvard posztgraduális épületének tervezését.
A Massachusetts állambeli Lincolnban egykori bauhausos társával, az építész és formatervező magyar Breuer Marcellel dolgozott együtt a saját maga számára tervezett Gropius-házon és a pittsburghi New Kensington lakótelep épületein (tanítványai között is akadt magyar, Molnár Farkas).
Gropius kézjegyét viseli magán többek között az Egyesült Államok athéni nagykövetsége, a Pan Am New York-i székháza (ma a MetLife épülete) és a bagdadi egyetem épülete.
A múlt század egyik legnagyobb hatású építésze 1969. július 5-én halt meg Bostonban, 86 éves korában. Emlékét nemcsak különböző épületei őrzik, hanem Berlinben az általa tervezett városrész, a róla elnevezett Gropiusstadt is.
