Május 17-én, pénteken lesz hetvenéves Kóbor János, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja, énekese, a több mint 50 éves Omega ikonja.
Budapesten született, apja elismert pénzügyi szakember volt, anyja is pénzügyi vonalon dolgozott. Ő maga sportolónak készült, gátfutásban szép eredményeket is ért el, de egy sérülés miatt álmai füstbe mentek. Ekkor kezdett komolyabban zenélni, a József Attila Gimnáziumban társaival alapított együttest. A felállást sorshúzással döntötték el, így lett Kóbor a gitáros, a dobok mögé Laux József ült. A hangszer csak öt évig lógott nyakában, aztán végleg az éneklés mellett kötött ki, rekedtes, kemény tónusú hangját soha nem képezte tanárnál.
A Budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett, miközben egyre jobban elmerült a zenében. A műegyetemisták zenekara 1962. szeptember 23-án lépett fel először Omega néven a BME várbeli kollégiumában, őt ekkor már Meckynek becézték. Az Omega 1967-ig tartó első korszaka nem volt diadalmenet, a gomba módra szaporodó együttesek második vonalához tartoztak, műsoruk angolszász számok interpretálásából állt. Kezdetben a zenekarvezető, billentyűs hangszereken játszó Benkő László is énekelt, de aztán Mecky letette a ritmusgitárt és frontemberré lépett elő.
Az Omega második korszaka 1967-ben a billentyűs Presser Gábor belépésével kezdődött. Presser invenciózus zeneszerzőnek is bizonyult, a saját dalok szövegét Adamis Anna írta. Még 1967-ben elkészültek első rádiófelvételeik és első kislemezük, a táncdalfesztiválon Zalatnay Sarolta első díjas dalát kísérték. 1968-ban megjelent Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című albumuk az első nagylemez, amelyet magyar beategyüttes készített, az év végén az Omega már vitathatatlanul második volt az Illés mögött a beatzenekarok sorában.
Miután 1968-ban a beat őshazájának számító Angliában a Decca cég is nagylemezt adott ki velük Omega Red Star néven, a zenekar tagjai hinni kezdték, hogy magyar együttes is eljuthat a világ élvonalába. A cél érdekében tudatosan dolgoztak, saját kezükbe vették az együttes menedzselését. Második albumuk, a Tízezer lépés 1970-ben jelent meg, a tokiói Yamaha-fesztiválon a Gyöngyhajú lány különdíjat kapott. 1971 tavaszán azonban Presser és Laux váratlanul kilépett, hogy létrehozzák az LGT-t.
Az Omegának új alapokon, szívós munkával sikerült megújulnia, a veszteséget Hűtlen barátok címmel énekelték meg. Minden tag aktívabb lett a dalszerzés terén, Kóbor még szövegeket is írt, s mind nagyobb súlyt fektettek a színpadi látványra és hangzásra. 1973-ban a nyugatnémet Bellaphon lemezcég hároméves szerződést kötött velük, amit öt évvel meghosszabbítottak, miután a cégnek az Omega hozta a legnagyobb bevételt. Az Omega jól csengő névvé vált Európa-szerte, világsztárokkal játszottak együtt, olykor a slágerlistákon meg is előzték őket. A tagok a pénz legnagyobb részét „visszaforgatták”: világszínvonalú felszerelést vettek, lézerfényjátékot béreltek. Évente 150-200 koncertet adtak, lemezeiket (Időrabló, Csillagok útján) csaknem hatvan országban forgalmazták, közel kerültek a világhírhez. A továbblépéshez, elsősorban Amerika meghódításához azonban – hogy véget érjen kilátástalan küzdelmük a merev hazai hatóságokkal – a zenészek visszaemlékezése szerint disszidálniuk kellett volna, s erre nem voltak hajlandók.
