Nem volt könnyű utolérni, noha személye már korábban sem volt ismeretlen a nagy nyilvánosság előtt. A hetvenhét éves üzletembert és feleségét fényképek is megörökítik, többek közt amikor 1979-ben A rejtélyes Tiziano című kamaratárlaton bemutatják a képet Pécsett. Abban a városban, amelyben több évtizedes lappangás után 2005 tavaszán a Nagyházi Galéria aukciójára került. Akkor úgy fogalmazott: a kép, noha az akkori becsértéknél, 1,5 milliárd forintnál jóval nagyobb ajánlatot kapott rá akkoriban is, a Szépművészetiben „marad, mert ott a helye, hogy mindenki láthassa”.
Éppen ebből a meggondolásból adta tartós letétbe a festményt 2006-ban. – A Jóistentől ajándékként kaptam ezt a képet – mondja –, valahogy megálmodtam, hogy meg kell vennem. Mint emlékezik, akár 500 milliót is adott volna érte, ha nem ér véget a licit. Pedig akkor még csak a Tizianónak tulajdonított megjelölés szerepelt a 65 millióról indult mű leírásában. Tátrai Vilmos művészettörténész volt az első, aki kétségbevonhatatlanul bebizonyította a mű eredetiségét.
Pintér Gyula fél évszázada műgyűjtő, tányérokkal kezdte, azután gyűjtött mindent. Szenvedélyévé váltak a motorok, ezért is kapta a motorkirály nevet. A festményekhez immár harmincöt éve hű, gyűjteményét egy olyan kollekcióval alapozta meg, amelyet két, édesapjától örökölt kép – egy Borsos József- és egy id. Markó Károly-mű – eladásából vett meg. Mindig az antik mesterek vonzották, és nagyon szerette a vallásos tárgyú műveket is. Éppen ennek köszönhetően figyelt fel Tiziano alkotására is.
Mi lesz a kép sorsa a továbbiakban? – vetődik fel a kérdés a hír hallatán, hogy felmondta a tartós letétet, és elhozta a páratlan értékű képet a múzeumból. Bárhogy faggatom, nem ad egyértelmű választ a kérdésre, sőt megmutatni sem hajlandó a művet, ahogyan nem árulta el jelenlegi őrzési helyét az örökségvédelmi hivatal munkatársainak sem. – Hét unokám van, jobb, ha a jövőjüket elrendezem – mondja rejtelmesen, de közvetve mindenképpen arra utalva, hogy a kép eladási ára ma sokszorosa lehet annak, mint amennyiért megvásárolta. Erre utal az is, hogy emlékezete szerint a Szépművészetiben kiállított művet 15 millió dollárra biztosították, de ha külföldi kiállításra viszik, a biztosítási összeg már 15 millió euró. Tiziano csak egy van, hangsúlyozza, s azt említi, hogy a festő egy másik műve, a Diana és Akteon néhány éve 18 millió fontért kelt el Skóciában.
Mennyit ér a budapesti Tiziano? Ez akkor derülne ki, ha tulajdonosa úgy döntene, hogy valóban eladja. Erre a kérdésre sem ad feleletet, de ha így döntene, akkor a kép újra a nagyközönség elé kerülhetne. A mű ugyanis védett alkotás, egyrészt az államnak elővásárlási joga van rá, másrészt nem vihető külföldre. Jól tudja ezt Pintér Gyula is, aki állítása szerint az elmúlt években jó néhány „vevőjelöltet” utasított már vissza, éppen azért, mert úgy vélte, hogy valójában külföldi gyűjtőknek szerették volna közvetíteni a remekművet. Jó hazafiként – mondja – ebben ő nem akart segédkezni. Most is azt szeretné, ha a festmény mindenképpen itthon maradna, akár oly módon, ahogyan a skótok tartották otthon a másik Tiziano-képet: összegyűjtötték rá a pénzt.
