Sokági elátkozott projektnek tűnt a Z világháború, amely a neves színész-rendező Mel Brooks fiának, Max Brooksnak a regényéből készült. Jó sokáig, és a számos pótforgatás, többfilmnyi felvett anyag után az volt a szakma előzetes érzése, hogy nagy bukás készül a brutális, 200 millió dolláros büdzséből. Egyedül abban lehetett bízni, hogy kommersz fronton eddig nem volt rossz Pitt szimata, a rendező Marc Forster pedig eddig csak tehetségéről tett tanúbizonyságot, legyen szó közönségfilmről (A Quantum csendje) vagy szerzőibb darabokról (Szörnyek keringője, Papírsárkányok, Felforgatókönyv, Én, Pán Péter). A hosszú szülés után korrekt végeredmény született, Amerikában aratott a mozi, de világszerte sikeres lesz a Z világháború, amelyben az ENSZ-képviselő Pitt egyszemélyes hadseregként igyekszik az egész világon keresztülfutni a zombik elől, hogy megtalálja a zombulás ellenszerét. A horrorműfajban gyakran előforduló képtelenségeket, logikai furcsaságokat ellensúlyozza a számos akciójelenet, amelyek között kifejezetten emlékezetesek is vannak. A „semmiből” érkező siker az uborkaszezon egyik üde közönségfilmje, és mielőtt megszoknánk, máris számoljunk a folytatással, amit a friss sikert látva, a gyártó stúdió már be is jelentett.
A fényűzés, tét nélküli élet, a vég nélküli rivalda plasztikus ábrázolása a celebekkel telezsúfolt médiában fantasztikus hatást gyakorol világszerte a fiatal tévénézők millióira, és akik mindennél jobban vágyják azt a felszínes perclétet. Ilyen gondolkodású fiatalok alkották azt a csapatot is, akik a valóságban törtek be Paris Hilton és más sztárok luxuslakásaiba, és összesen 3 millió dollár értékben loptak el tőlük ruhákat, ékszereket, kiegészítőket. Ezt a sztorit találta meg Sofia Coppola a Vanity Fair egyik számában, és utóbb Lopom a sztárom címmel adaptálta vászonra. Hősei a filmben látványosan megszépültek a valós karakterek külsejéhez képest, ami nem is baj, mert így jobban illeszkednek az Ambi Pur Hollywood rózsaszín felhői közé, és érzékletesebb lehetőséget kínálnak a kritikára – legyen az akár a sztárvilág fals példaképalkotó mechanizmusa, az elferdült családi modellek és pedagógiai módszereik vagy egyszerűen a kallódó fiatalokat megnevelni, egyáltalán megismerni képtelen oktatási rendszer kritikája. A Lopom a sztárom végül mindegyik egy kicsit, de alapvetően egyik sem igazán. A főszereplő a tüneményes Emma Watson és a nagy felfedezés, Israel Broussard, akik sok jó pillanattal segítik át a filmet a nehézségeken.
A Pixar-henger ugyan továbbra sem áll le, de azért most már érkeznek a folytatások is az eddigi eredeti sztorik után – vagy mint esetünkben, az előzmények. Az elmúlt másfél évtizedben az animáció új szintre helyezéséért felelős Pixar a számítógépes animáció és a remek történetek révén olyan szuper családi alkotásokkal sokkolta riválisait, mint a Toy Story, a Verdák és A hihetetlen család. Az első kettőből azóta folytatás(ok) is készült(ek), a Toy Story harmadik része pedig még a bűvös egymilliárdos dollárbevételt is megugrotta. A 14. Pixar-történet ezúttal a 12 évvel ezelőtti Szörny Rt. előzményfilmje lett, amelyért máris rajong a közönség és a kritika is. A történetben Mike és Sulley egyetemei éveit ismerhetjük meg, valamint egy csodálatos barátság kezdetét.
A tavalyi cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában bemutatkozó és ott díjazott Szarajevó gyermekei, Aida Begic új játékfilmje, amely követi a korábban szintén Cannes-ban elismert Hó című alkotása szép filmes hagyományait. A Szarajevó gyermekei ezúttal a kallódó fiatalok problémáira mutat rá, történetének hőse két árva fiatal, akik nehéz sorsukat eltérő módon igyekeznek feldolgozni. A lány az iszlám, a fiatalkorú srác inkább a bűnözés felé fordul. A lány megpróbálja a hit és a jó út irányába terelgetni a srácot, ám megváltás helyett újabb titkok látnak napvilágot, s ez a kritika a bosnyák jelen szomorú lenyomatának is tekinthető. A fesztiválkedvenc Szarajevó gyermekei most a magyar mozikban is bizonyíthat.
Tavaly Berlinben okozott kellemes meglepetést a kanadai A háború sámánja, amely megrázó témáról, az afrikai gyerekkatonákról, és sanyarú sorsukról szól. A háború sámánja realisztikus képet mutat arról, ami napjaink drámája Fekete-Afrikában. A fiatalon a családjaiktól elragadott, gyerekkatonának kiképzett kiskorúak tömegei számára nem sok választás lehetőség jut, ha élni szeretnének. Ebbe a közegbe csöppen egy kislány, aki felnőtt férfiakat meghazudtoló módon edződik a háborús viszonyok között, és látomásos víziói miatt hamarosan sámánként kezdik tisztelni. Miközben megismerkedik a szerelemmel és érzelmekkel is, meg kell tanulnia, hogy Afrikában nincs helye boldogságnak, mert a halál bármelyik pillanatban lecsaphat. A legjobb külföldi film Oscar-díjára is jelölt, a tavalyi Berlinalén az ökumenikus zsűri díja mellett a legjobb színésznő elismerését is begyűjtő A háború sámánja különösen a fiatal Rachel Mwanza alakítása révén marad emlékezetes – no meg a megrázó és kíméletlen története miatt.
