Grimm 200: Csúcsformában Hamupipőke meg a többiek

Kétszáz éve, hogy a Grimm fivérek elkészítették a világ leghíresebb mesekönyvét. Most emléküket megbecsülve milliókat keresnek a németek.

Az a bizonyos 1812 decemberében, Berlinben kiadott könyvecske, amely a  Kinder- und Hausmärchen, azaz Gyermek- és házi regék címet kapta, kétszáz esztendő alatt a világ 160 nyelvén jelent meg. Becslések szerint több mint egymilliárd példányt adtak el belőle a könyvárusok. Belegondolni is furcsa, hogy az akkor még csak húszas éveiket taposó Grimm testvéreknek köszönhetjük gyermekeink fejlődésének olyan startköveit, mint a Piroska és a farkas, a Holle anyó, a Hófehérke vagy a Jancsi és Juliska meséje.

Az idősebbik testvér, Jacob 1785-ben, Wilhelm egy esztendővel később látta meg a napvilágot Hanau városában. Édesapjuk jogvégzett hivatalnokember, édesanyjuk pedig a kor szokásainak megfelelően főállású családanya volt. Teljes joggal, hiszen összesen kilenc gyermeket szült, akik közül hatot sikerült felnevelnie. A Grimm gyermekek a jómódú Steinau városkában cseperedtek, ahol az édesapa városi tisztviselőként tekintélyes állást töltött be, amelyhez jó fizetés és kényelmes szolgálati ház is járt. Az idillnek viszont hamar vége szakadt, amikor az édesapa 45 esztendős korában meghalt. A keserves időkben egy Kasselben élő nagynéni sietett a család segítségére – ő tette lehetővé unokaöccsei továbbtanulását is.

Mindkét fiú jogi stúdiumokba kezdett Marburg nagyhírű egyetemén. A paragrafusok mellett itt mélyedtek el a romantika irodalmában is, majd a germán nyelv fejlődését kezdték tanulmányozni. Kutatásaikat kiterjesztették a skandináv, angol, ír, holland, spanyol, szláv nyelvekre és a köztük fellelhető összefüggésekre is.

Az egyetemi éveket szerény anyagi körülmények között, de folyamatos munkával eltöltött időszak követte. Tudományos vizsgálódásaik mellett 1806-ban elkezdték feljegyezni a Kassel környékén fellelhető népmeséket, mondákat. Ehhez nem járták a falvakat, tanyákat, hanem a helybéli parasztasszonyokat invitálták magukhoz, akik egy szerény uzsonna, egy pohár bor fejében szívesen elmondták meséiket. Egyikük, bizonyos Dorothea Viehmann már-már társszerzőnek tekinthető. Az asszony hugenotta ősei a vallási üldözések elől menekültek Franciaországból német földre, így az általunk jól ismert Grimm-mesék egy része határozott gall gyökerekkel rendelkezik. Rengeteg mondát és mesét köszönhetünk annak is, hogy Dorothea leánykorában édesapja fogadójában figyelmesen hallgatta az átutazó kereskedők, vándor kézművesek, fuvarosok elbeszéléseit.

A Grimm-testvérek is óriási szerencsének tartották, hogy megismerték a közeli faluban élő, akkor ötvenéves parasztasszonyt, aki férje halála után kis földje terméséből maga nevelte fel hét gyermekét. Az különösen imponált nekik, hogy akárhányszor mondattak el vele egy már feljegyzett történetet, minden alkalommal szóról szóra ugyanúgy adta elő.

Jacob és Wilhelm három év múlva megjelentették a második kötetet. Négy évvel később alaposan átdolgozták a korábbi kiadásokat: kidobták az elbeszélések jelentős részét, a maradék felét pedig alaposan átírták – különös tekintettel az erotikusnak számító jelenetekre. A további kiadások közül az 1825-ös a legérdekesebb, mivel ennek illusztrációi testvérük, az addigra már országosan ismert grafikus és festő, Ludwig Emil Grimm tehetségét dicsérik.

A híres fivérek ezután elkészítették a német mondák gyűjteményét is – ez már nem aratott akkora sikert. Jacob folyamatosan dolgozott a német nyelvtant összefoglaló munkáján, amely 1837-ben jelent meg. A biztos megélhetést a kasseli könyvtár jelentette számukra, ahol mindketten állást kaptak, közben egyetemi előadásokat tartottak Kasselben és Göttingenben is. 1837-ben csatlakoztak a hannoveri uralkodó diktatórikus megnyilvánulásai ellen tiltakozó professzorokhoz, aminek következtében nemcsak az állásukat vesztették el, hanem a tartományból is száműzték őket. Mentőöv volt, amikor Berlinben megbízták őket az első német nagyszótár összeállításával. Wilhelm 1859-ben, Jacob pedig 1863-ban hunyt el Berlinben.

Jacob Grimm folyamatos levelezésben állt a korszak magyar nyelvtudósaival, ráadásul különösen nagyra tartotta anyanyelvünket. „A magyar nyelv logikus, tökéletes, felépítése pedig túltesz minden máson” – írta. Olyan magasra értékelte mondataink szerkezetét, hogy szerinte minden nyelvésznek tanulmányoznia kellene azt.

A Grimm fivérek példája nyomán tíz év múlva készítette el az első magyar népmesegyűjteményt Gaal György – németül. A könyv Märchen der Magyaren (A magyarok meséi) címen jelent meg 1822-ben Bécsben.

Amiben talán ma is példát vehetnénk a németekről, az a leleményesség, ahogy megbecsülik és kiválóan kamatoztatják a Grimm fivéreket és a meséiket övező óriási érdeklődést. A Német Turisztikai Hivatal (DZT) egyik legeredményesebb vállalkozása az úgynevezett Mese út. Az idei évet kifejezetten a mesekönyv kétszázadik születésnapjára fűzik fel, hogy a világ minden tájáról német földre csalogassák a tengerpart nélküli vakációt kedvelő turistákat. Az útvonal a tudósok szülővárosában, Hanauban indul, és mintegy hatszáz kilométeren át egészen Brémáig vezet. Ahol útközben esetleg nem jártak a Grimm fivérek, ott a mesefigurák játsszák a főszerepet. Kiváló példa erre Hameln városa. A csodálatos épségben maradt középkori település évszázados faszerkezetű házai között barangolva pillanatok alatt egyértelművé válik, hogy ott minden a híres hamelni patkányfogó legendájára épül. A turisztikai kiadványokban Rat Cityként hirdetik magukat, a legszebb vendéglő étlapjáról nem hiányozhat a patkányfarok nevet viselő fogás, a helyi pálinkát patkányméregnek nevezik, és egyáltalán, nehéz olyan szögletet találni, ahol ne akadna meg a szemünk a csúnya kis rágcsáló valamilyen megjelenési formáján.

Brémában természetesen a híres muzsikusok tengenek túl a turisták és a belőlük élő helybéliek legnagyobb megelégedésére. Van olyan kis falu, ahol kétszáz esztendeje még szenet bányásztak – náluk természetesen Hófehérke és a hét törpe házát látogathatjuk meg. Ezt azzal indokolják a helybéliek, hogy a bányászok akkoriban bizony apró termetűek voltak, hogy elférjenek a szűk járatokban. Sababurgban pedig egy várromot alakítottak át kastélyszállóvá – ahol természetesen Csipkerózsika körül forog minden.

Idén a szokásosnál is több helyen tartanak mesefesztiválokat, és ezerféle, a témához kapcsolódó, vonzó programot. A 2013-as, jubileumi ünnepségsorozat fénypontja az április 27. és szeptember 8. között a kasseli Documenta-csarnokban megrendezett Expedition Grimm című központi kiállítás, ahol a kortárs művészet és a legmodernebb múzeumtechnika segítségével hihetetlenül izgalmas feldolgozásban barátkozhatnak felnőttek-gyerekek a Grimm fivérek örökségével. A turisták meg csak mennek, mennek Japánból, Amerikából, Ausztriából és Németország egyéb tájairól. A legtöbben családostól érkeznek, hiszen melyik gyerek ne szeretné megnézni Csipkerózsika kastélyát? Költik a pénzt, megtöltik a szállodákat, veszik a belépőket, virsliket, söröket, és alig várják, hogy otthon elmeséljék, jobb volt, mint a Disneyland – mert itt minden mese igazi!