Szörny Egyetem: nevettetés felsőfokon

Kedvenc rémlényeink visszatértek, és ugyanolyan viccesek és szeretni valók, mint az első részben. Okosan szórakoztató mozi lett a Szörny Egyetem.

A filmrajongó önző és elátkozott lény: miközben minden porcikája az után remeg, hogy kedvenceit ismét láthassa, ám egyúttal retteg is folytatástól, mely jó eséllyel gyatra utánzata lesz a korábbi csodának. Így voltam én is a Szörny Rt. második részével. Különösen azután, hogy kiderült, a méltán elismert első rész előzményeit elmesélő folytatás az amerikai egyetemi közeget megidéző díszletek között játszódik majd.

Persze a sorozatoknak és filmeknek hála az embernek van valami elképzelése a tengerentúli közoktatásról, de ettől még joggal élhet a gyanúperrel, hogy esetleg a poénok java része túlságosan is belterjesnek bizonyul majd. Ám örömmel jelentem: a félelem megalapozatlan volt, és a Szörny egyetem élvezetes – nemcsak a korábbi rész rajongóinak, hanem jó eséllyel újabb híveket is szerezhet a félelmetesen szórakoztató rémlényeknek.

Persze ilyenkor mindig van egy persze: csodára nem érdemes számítani, hiszen az első rész annyira eredeti volt, hogy azt nem, vagy csak nagyon nehezen lehetne feledtetni. Hiszen a Szörny Rt. több szempontól is példaértékű animációs film volt. Egyrészt ott van a remek alapötletet, mi szerint létezik egy világ, amit szörnyek népesítenek be, akik az emberekére kísértetiesen hasonlító modern világuk energiaszükségleteit az általuk megijesztett gyerekek sikolyaiból fedezik, és amikor a félelemküszöb emelkedése miatt ez egyre nehézkesebbé válik, a rémlények békés életét is komoly intrikák kezdik beárnyékolni. Másrészt a rengeteg humor, a kiváló dramaturgia, és az akkoriban még sokkal frissebbnek ható 3D animáció csúcsra járatása biztosította, hogy a főállású rémisztő, a behemót James P. Sullivan (Sully), és kotnyeles, nagydumás segédje, az egyszemű Mike Wazowski kalandjai sokak számára életre szóló moziélményt nyújtottak.

Szerencsére az alkotóknak nem az volt a szándékuk, hogy valami hihetetlenül kimódolt és túlbonyolított történetmeséléssel próbálják ismét működésben hozni ezt a csodát. E helyett előálltak egy egyszerűen elmesélhető, de számos poén kijátszására lehetőséget biztosító sztorival, ami azt meséli el, hogyan ismerkedett össze a már említett páros két tagja. Merész húzással ráadásul az „untermanra”, vagyis a rajzfilmekben oly gyakori vicces másodhegedűsre, ez esetben Wazowskira hegyezik ki a történetet. A film elején megtudjuk, az egyszemű lény legfőbb vágya kiskorától kezdve az, hogy egyszer belőle is hivatásos rémisztő legyen.

A kemény tanulás meghozza jutalmát, és hősünk a Szörny Egyetemen találja magát. A felsőoktatási intézmények tipikus alaphelyzetei – beiratkozás, szobatárs megismerése, első órák izgalma, házibulik, szívatások stb. – már önmagában az által is humoros felhangot kapnak a filmben, hogy ezeket a szörnyekre szabták. Ám – ahogy az a Harry Potter-regények és filmek esetében is szokott lenni – hamarosan kiderül, mi is lesz az a kihívás, ami a filmidő végéig mozgásban tartja az eseményeket és hőseinket. Mike hamar összetalálkozik Sullyval, aki itt még nem az a szerethető melák, hanem egy beképzelt tuflák, aki a lehető legkisebb erőfeszítések árán, és a legtöbb élvezet megragadásával szeretné letudni egyetemi éveit. Kettejük között hamar konfliktus bontakozik ki, aminek következtében mindkettőjüknek erősen kepesztenie kell a bennmaradásért, nem is beszélve a vágyott rémisztő szakos képesítésért.

A jól kiszámítható dramaturgia szabályai szerint kanyarodik ezután a történek, és a két ellenlábas hamarosan kénytelen együttműködni, és az egyetem legbénább és legszerencsétlenebb lakóközösségéből csapatot szervezni azért, hogy megnyerjék az egyetemi csapatbajnokságot. A végkifejlet sem okoz túl nagy meglepetést, de nem is maga a történet az, ami miatt a film könnyen belopja magát a szívünkbe.

Mint az első részben, úgy a Szörny Egyetemben is a karakterek viszik el a vállukon a filmet. Mike ezúttal sokkal összetettebb figuraként jelenik meg, és még olyan mellékszereplők is előbukkannak, mint az első részben olyannyira ellenszenves Randall, aki itt még kezdetben egy szerencsétlen lúzernek tűnik. Nagyon jók a meghatározó mellékszereplők, főleg a hőseink mellé szegődő csapattársak, akikben könnyen felismerhetjük saját egykori ciki, de mégis szerethető iskolatársainkat kezdve a zakkant filozófiaszakostól a vastagon túlkoros és modoros évfolyamtársig. És bár az én egykori dékánomnak jóval kevesebb lába és pikkelye volt – ahogy meg tudtam ítélni a biztonságos távolság dacára –, ismerős az az érzés, hogy az egyetem falai között folytatott küzdelmeknél akkor semmi sem tűnik fontosabbnak. Később meg szebbnek.

(Szörny Egyetem. Színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 110 perc, 2013. Rendező: Dan Scanlon. Forgalmazó: Fórum Hungary)