A darabot három művész adja elő, akiket a Reykjavík Sinfonia vonósnégyese kísér, illetve a háttérben jelen lesz Frost is elektronikával. A vizuális megvalósítás Mirella Weingarten munkája – aki meglehetősen zord természeti tájképeket alkotott a darabhoz –, a világításért pedig Lucy Carter lesz a felelős. Bregenz után Berlinben (Hebbel am Ufer) és Londonban (Covent Garden) fogják játszani az operát.
Az apjával egy skót falucska mellett egyedül élő 16 éves Frank története bombaként robbant be a nyolcvanas évek brit irodalmi életébe. Egyes kritikusok kegyetlensége és naturális ábrázolásmódja miatt támadták A darázsgyárat, mások az egekig magasztalták, és szerzőjében kivételes fantáziával, lenyűgöző stílusérzékkel megáldott új tehetséget láttak.
Iain Banks első regénye azóta is mélyen megosztja az olvasókat, ennek ellenére a tekintélyes angol napilap, a The Independent szavazásán a huszadik század száz legjobb regénye közé választották.
Az ausztrál–izlandi Ben Frostnak nem ez az első ilyen jellegű munkája: a kortárs kísérleti elektronika ismert alakja 2011-ben Daníel Bjarnasonnal közösen Stanislaw Lem Solaris című regényéhez szerzett modern klasszikus zenei anyagot – ezt 2012-ben előadta a Művészetek Palotájában is.
Frost az évek során tematikusan kísérletezett az elektronikus effektekkel és zajokkal: írt témákat gépekre és ismerkedett a vadvilággal, miközben ismert a sci-fi iránti lelkesedése is. A darázsgyár rá jellemző választásnak tűnik, a regény hűvössége, brutalitása és mechanikussága mind olyan jellemző, amely jól írja le a zenéjét.
