Díjat kapott Nagy Dénes filmje Portugáliában

A portugáliai Vila do Condéban megrendezett Curtas nemzetközi filmfesztiválon a legjobb fikciós rövidfilm díját nyerte el Nagy Dénes Lágy eső című alkotása.

Grund
2013. 07. 16. 16:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A portugáliai seregszemlét, amelynek versenyprogramjába 21 országból érkeztek rövidfilmek, július 6. és 14. között rendezték meg, immár 21. alkalommal. Nagy Dénes Lágy eső című 28 perces filmjét a cannes-i filmfesztivál Rendezők két hete programjában láthatta először a nemzetközi közönség májusban. Az azonos című Tar Sándor-novella adaptációja egy nevelőotthonban nevelkedett serdülő fiúról szól, aki beleszeret osztálytársnőjébe és képtelen szerelmét normálisan megvallani.

Az amatőr főszereplőkkel forgatott film egy kistelepülésen játszódik a mai Magyarországon. Nagy Dénes rendező a film operatőrével, Dobos Tamással közösen írta a forgatókönyvet. A Lágy eső magyar–belga koprodukcióban készült a Campfilm Production (Budapest) és a Novak Prod (Brüsszel) gyártásában, producerei László Sára, Gerő Marcell és Olivier Dubois. A film elkészültét az NKA, a FilmJus Alapítvány, a belga filmalap és a svájci Vevey ville d’images alapítvány is támogatta.

Nagy Dénes 1980-ban született Budapesten. 2009-ben rendező szakon végzett Szász János osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, egy évet töltött a világhírű berlini filmakadémián. Egyetemi évei alatt számos rövidfilmet készített, melyek jelentős fesztiválokat is megjártak, köztük a Kovács Éva (Tamperei Rövidfilm-fesztivál, 2006) és a Russian Playground (Cannes-i Kritikusok Hete, 2009) című alkotásokat.

A Vmeste (Együtt) című rövidfilmje számos magyar és nemzetközi fesztiválon szerepelt sikerrel: 2008-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok rövidfilmes díját, 2007-ben versenyben szerepelt az európai rövidfilmek fesztiválján a franciaországi Brestben, a Cottbusi Filmfesztiválon Németországban, a 38. Magyar Filmszemlén elnyerte a Legjobb rövidfilm rendezői díját és meghívták az Angers-ben megrendezett Premiers Plans filmfesztiválra is. A Lágy eső című film tavasszal elnyerte a Friss hús rövidfilmfesztivál közönségdíját Budapesten.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.