Érdekes, hogy a szerelem a kötetben alig-alig jelenik meg. Úgy tűnik, inkább az egymás létezésére törő indulatok azok, amelyek most különösen érdeklik a szerzőt: például a szerencsétlen módon nagyon különböző testvérek viszonya (Csomag a nadrágban), a történelem vagy a kisebbség-többség viszony problémái miatt egymás ellen fordult emberek (Disznóölés, Gátépítők balladája). Az utolsó novellák egyikében egy másféle kapcsolat, a mester és a tanítvány viszonya is felbukkan (Kiképzés). Ez azon kevés novellák egyike, amelyben az alkotásra magára reflektál Potozky László. Közülük kerül ki a címadó novella, a Nappá lett lámpafény is, amelyben a színház és a valóságos élet csúszik össze, azt sugallva, hogy a művészet behatárolt, mégis óriási távlatokat rejt. Olyan dolgokat, amelyek igazak, sőt a művészet talán valóságosabb, igazabb is, mint az úgynevezett valóság. Az értelmezésre persze számtalan lehetőséget kínálnak Potozky László novellái, amelyek nagy része képes arra, hogy egyetemes emberi élményeket fogalmazzon meg.
A Nappá lett lámpafény tájait legtöbbször nem tudjuk valódi tájakhoz kötni. Sokszor a szürreális, a groteszk irányába mozdulnak el ezek a történetek: Az akvárium lakóiban akváriummá válik egy lakás, és a családfő kedvence, az egyre növekvő cápa veszi át az uralmat, Az ég szerelmében a főhős létrát épít, és el is éri vele az eget. Potozky László vidékei mindig szimbolikus vidékek: leginkább talán a Kiképzés című elbeszélés városának körvonalaiban sejtjük a szerző írói indulásának helyszínét, Kolozsvárt. (Potozky László első kötete, az Áradás az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség sorozatában jelent meg.) Már csak a téma, a mester és az írótanítvány különös együttélése miatt is adja magát, hogy a szerző saját élményét, és így Kolozsvárt ismerjük fel a sorok mögött – annál meglepőbb, hogy a történet végén váratlanul egy piszkos, szürke tengerpartja is lesz a névtelen városnak.
