William S. Burroughs: Meztelen ebéd
Kezdjük rögtön egy nagyágyúval. Burroughs – a beatgeneráció többi tagjához hasonlóan – nem vetette meg a tudatmódosítókat. Az ön- és közveszélyessé kábult alkotók közül azonban alighanem ő ment a legmesszebbre a tombolásban. Egy részeg éjszakán Tell Vilmos-játék közben fejbe lőtte az élettársát, aki azonnal meghalt. Sokak szerint ez a rettenetes esemény faragott írót Burroughs-ból: mintha újra és újra saját tragédiáját írta volna meg. Ikonikus műve, a Meztelen ebéd egyértelműen ennek az emléknek a víziószerű újraírása. Az apró momentumokból összerakott jelenetek semmilyen törvénynek nem engedelmeskednek: nincs kronológia, nincs cselekmény, még hagyományos elbeszélés sincs. A könyv egy morbid humorral és kegyetlen iróniával megírt kábult utazás története. William Lee, a szerző alteregója a rendőrök elől a saját széthulló hallucinációiba menekül, ahol rövid képsorok erejéig visszaköszönnek Burroughs életének gyomorforgatóan obszcén eseményei. A hatalmas rovaroktól hemzsegő szövegből David Cronenberg rendezett sci-fi-horrort.
Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegasban
Úgy látszik, a filmrendezők előszeretettel nyúlnak a kábult széthullást megörökítő szövegekhez. Hunter S. Thompson könyvéből az ex-Monty Python-tag, Terry Gilliam forgatott filmet Johnny Depp főszereplésével. A szövegben a Meztelen ebédhez hasonlóan számtalan életrajzi áthallást találni. Sőt, voltaképpen az egész könyv annak a riportnak a története, amit Thompson a Sport Illustrated számára készített a Mint 400 elnevezésű sivatagi autóversenyről. És mint Burroughs művében, a klasszikus elbeszélés helyett itt is inkább LSD-be, meszkalinba, alkoholba és éterbe fulladó montázsokból összerakott víziót kapunk. Raoul Duke, az író alteregója és dr. Gonzo, akit a mexikói ügyvédről és aktivistáról, Oscar Zeta Acostáról mintázott a szerző, Las Vegasba utaznak, hogy tudósítást közöljenek a sivatagi versenyről. A közvetítés őrült ámokfutásba torkollik: sötét víziók, mámoros lebegés, paranoia, pusztítás és rengeteg drog főszereplésével. De ahogy Burroughs mesterműve, úgy ez a szöveg sem csupán a drogok néha félelmetes hatásának a lenyomata. Harry S. Thompson komor, cinikus és kiábrándító képet fest az amerikai társadalom jelentős részéről.
Malcolm Lowry: Vulkán alatt
Önéletrajzi ihletésű regény az ital elől az italhoz menekülő, magányos íróról. A Vulkán alatt egyetlen nap történetébe sűrítve mondja el egy ember és a környezetének (voltaképpen az egész világ) széthullását. Felesége elhagyja, az emberiség egy pusztító globális háborúban engedi felszínre az elfojtott indulatokat (a regény 1939 őszén játszódik), az egyetlen megoldás az ital. A főhős pedig iszik, hogy aztán lelkiismereti, sőt egzisztenciális kérdést csináljon az ivásból. Kisszerű, groteszk paródia, amely azonban a banális problémát kozmikus jelentőségűvé tágítja. A jó és a rossz örök küzdelme jelenik meg a főszereplő, a Konzul lassan széthulló elméjének terében. Az inni vagy nem inni kérdésének tétje már nem a józanság vagy az önmérséklet, hanem a világ tragédiájának felismerése. Hiába minden, a menekülés is csak megalázó kísérlet, nem rejtőzhetünk el a világ elől.
Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából
Malcolm Lowry regénye óriási hatást gyakorolt a modern magyar próza egyik legeredetibb alkotójára, Hajnóczy Péterre. Nem véletlenül. A fentiekhez hasonlóan az ő munkásságában is összefonódott a valóság a fikcióval, megalkotva a Hajnóczy-legendát, amit még a tudományos elemzések sem próbáltak meg lerombolni. Az inni vagy nem inni dilemma nála inkább csak a részegség mértékére vonatkozott. A magyar irodalom ködlovagja – így búcsúztatta Mészöly Miklós a 39 évesen elhunyt írót. Hajnóczy a hagyományos irodalmi fogalmakkal valóban megragadhatatlan, kívülálló alkotó volt, aki a saját leépülését alkotta szöveggé. „Íme, a rettenetes üres, fehér papír, amire írnom kell, gondolta” – így kezdődik a kisregény. A fehér lapokat megtöltő fikció és az azokat megalkotó író élete szépen lassan fedésbe kerül. Persze mindvégi tudjuk, hogy szépirodalmat olvasunk, mégis nehéz elfelejteni, hogy a delírium nagyon is valóságos volt és hogy ennek az önpusztító kábulatnak köszönhetjük a könyvet.
Raymond Carver: Kezdők
Az amerikai Csehovként számon tartott Carvert a rövid, tömör szövegei tették halhatatlanná. Aztán kiderült, hogy a novellák többnyire a szerkesztő ollójának estek áldozatul. Carver özvegye hosszú hadakozás után elérte, hogy kiadják a férje szövegeinek eredeti változatait. Ezek sem nagyregények, de a részletesebben kidolgozott szövegek egészen új megvilágításba helyezik az író munkásságát. Amelynek középpontjában a harmincas-negyvenes éveikben járó férfiak széthulló élete áll. Alkoholizmus, munkanélküliség, hűtlenség és szenvedés. Mindezek azonban olyan természetes részei a szövegben szereplők életének, hogy el sem tudjuk képzelni, hogyan lehetne másként. Éppen ezért az ivás és annak következményei alapvetően különböznek a fent említettek írásaitól. Itt nincsenek szürreális víziók, az elbeszélő nem száll a saját lelkének legmélyebb bugyraiba, hogy rovarrá változott írógépekkel hadakozzon. Carver egyszerűen csak rögzítette a világot, ami körülvette. Ez a kiábrándító egyszerűség azonban néha sokkal mélyebbre löki az olvasót, mint bármilyen kábult ámokfutás. A Magvető jóvoltából már magyarul is olvashatjuk Carver szinte összes novelláját.
Aldous Huxley: Szép új világ
Huxley negatív utópiája a távoli jövő boldog, gondtalan társadalmát mutatja be. A 26. századi emberek jelentős része egyetlen szuperhatalom felügyelete alatt él. Mindenki elégedett a kiszámítottan tökéletes életével, nincsenek konfliktusok, nincs háborúskodás, szabad a szerelem, és korlátlan mennyiségben állnak a polgárok rendelkezésére a drogok. Persze, hogy a feszültséget elkerüljék, a vallást és a művészeteket és mindenféle érzést is száműzték a társadalomból. Az embereket futószalagon gyártják, minden leendő példányt előre az öt kaszt valamelyikébe sorolják, elejét véve így bármilyen lázongásnak vagy elégedetlenségnek. John, a vadember a szép új világ társadalmán kívülről érkezve szembesül az érzelem- és művészetmentes rendszer ridegségével. A konfrontáció elkerülhetetlen, John végül felakasztja magát. A 1931-ben íródott regény egészen újszerű szereppel ruházza fel a drogokat, amelyek a társadalmi boldogsághoz elengedhetetlen tompaság és felejtés eszközeiként is olvashatók. Huxley élénken érdeklődött minden hallucinogén anyag iránt. Úttörőnek számít nemcsak a különféle pszichedelikus drogok irodalmi ábrázolása, de azok tesztelése, tudományos igényű leírása területén is. Tapasztalatait Az érzékelés kapui és a Moksha című könyveiben rögzítette többek között.
Tar Sándor: A mi utcánk
Ha élet és irodalom szétválaszthatatlanságát emlegettem korábban, Tar Sándor művészetére már nem nagyon maradtak szavak. Esterházy Péter írta, hogy Tar azok helyett beszél, akik nem tudnak megszólalni. A társadalom olyan rétegéről tudósított – és volt tagja időről időre ő maga is –, amely legtöbbünk számára elképzelhetetlenül mélyen van. Láthatatlanul mélyen. Ahol az emberek voltaképpen nem is élnek, inkább csak vegetálnak, és várják, hogy a szenvedésük mikor ér véget. A mi utcánk összefüggő novellái egy falu egyetlen utcájának történetét mesélik el, bántóan őszinte képet festve az alkoholista, erőszakos és végtelenül reménytelen lakókról. Raymond Carver szereplői is kiábrándító arcukat mutatják, ám ők éppen az elvesztett életük miatt váltak szerencsétlenné, Tar Sándor szereplőinek nem maradt mit elveszíteni: lejjebb már nem kerülhetnek. Tragédiájuk az, hogy még mindig léteznek. És hogyan működhet ez irodalomként? Tar különleges látásmódja avatja művé ezt a vegetációt. Nem ítélkezik, nem sajnáltat, hanem páratlan humorral meséli el a történeteket, ahogy azok valóban megeshettek abban az utcában. Mi pedig nem tehetünk mást, összeszorult szívvel szórakozunk az idült alkoholisták történetein.
Charles Bukowski: Tótumfaktum
A végére a kedvencem. Bukowski utolérhetetlen, ha a piálásról van szó. És nála csak arról van szó. Az életműve egyetlen hatalmas lerészegedés története. Chinaski nevű alteregójának a bőrébe bújva meséli el a saját életét. Az erőszakos apától az alkohollal való első találkozásán át a folyamatos munkakeresésig és -kerülésig. Aztán a versek, a felolvasások, a nők, a postai munka, a regényírás, végül pedig a világhír. Bukowski igazi sztár lett, Sean Penn-nel és Madonnával bulizott, ezrek tolongtak a felolvasásain, dokumentumfilmet és játékfilmet forgattak az életéről, és a legnagyobb amerikai piásokkal emlegették együtt. A Tótumfaktumban azonban Chinaski (Bukowski) még csak egy szakadt csavargó, aki folyamatosan munka után lohol, hogy aztán az első pillanatban kirúgassa magát. Semmi sem érdekli, csak az ital, a nők, és hogy lehetőleg békén hagyják. Nem közönyös, egyszerűen így él. Nincs póz, nincs modorosság, nincs ideológia vagy értelmiségi szenvelgés, ami a szívén, az a száján és a könyvek lapjain. Ennél egyszerűbben és hitelesebben nem lehet írni az életről és a részegségről, ami Bukowskinál nagyjából ugyanazt jelentette.
