Hager Ritta kibontja a bennünk lévő istenit (x)

Hager Ritta Kossuth-díjas textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja harmincöt év terméséből ad áttekintést a Forrás Galériában.

A Bojtok című 1977-es munkával kezdődik a kiállított művek sora és a 2012-es Textil+ című kisméretű, gobelin, aranyszál, len, vas felhasználásával komponált alkotással – minitextillel – zárul le. Az összeállítás jól érzékelteti, hogy Hager Ritta művészi világát indulása óta a spirituális, szakrális tartalmakhoz való vonzódás, az ünnepélyes, drámai fogalmazásmód, a barnás, rozsdabarna tónusok hangsúlya jellemzi. A kifejezésmód erőteljessége érdekében egy-egy művön belül is együttesen alkalmazza a gobelint, ógobelint, fonást, kötözést. Falikárpitjai kilépnek a sík két dimenziójából, plasztikus, sőt a tér három dimenziójában megjelenő műveket is komponál; kísérletezőkedve, anyaghasználata egyrészt a faliszőnyeg újraértelmezéséhez vezet, másrészt fontos helyet biztosít számára a magyar textilművészet 60-as évek végén megindult megújulási folyamatában. A kísérletezés és a tradíciók tisztelete éppúgy egyszerre jellemzi, mint az anyag tulajdonságainak hangsúlyozása és az anyagon túli értékek iránti vonzódás. Hager Ritta egyébként az Ars Sacra fesztiválok rendszeres résztvevője, kiállítója, ebben az évben úgy adódott, hogy egyéni kiállítását rendezte meg a Forrás Galéria a fesztiválhoz kötődve, miközben részt vesz a Vízivárosi Galéria csoportos bemutatóján is.

Hager Ritta: Folyamat

Fotó: Forrás Galéria

A Forrás Galériában kiállított művek egy része a nyolcvanas években született, azok közé a meditációs gobelinek közé tartozik, amelyek az egyházfilozófusok, Keresztes Szent János, Avilai Szent Teréz, Sienai Szent Katalin, Teilhard de Chardin irásainak hatására született. Az Éjszakát például Keresztes Szent János A lélek sötét éjszakája című verse ihlette, az a gondolat, amely szerint ha hisz az ember, ott van mellette a fény, amely mindenen átsegíti. Minden megmarad, de nem mindegy, hogyan éli át az ember, a hitén keresztül képes elfogadni mindazt, ami hit nélkül elviselhetetlen.

A „létező szocializmus” éveiben, a három T korában az eleinte tiltott, majd tűrt kategóriába besorolt művésznek 1988-ban sikerült kiállítani ezeket a műveket, aminek pályája későbbi alakulásában komoly következményei lettek. Michael Marsch német domonkos rendi szerzetes, pszichoterapeuta meghívta kiállítani Heiligkreuztalba, s a tíz műnek, amelyet sikerült bemutatnia, igen jótékony hatása volt a pszichés betegekre. Ott látta a kárpitokat Christine von Kalckreuth grófnő, művészettörténész, aki ahhoz a társasághoz tartozott, amely a berlini Brandenburgi kapu Csend termét létrehozta. Eredetileg az Éjszakát akarták a teremben elhelyezni, végül az 1994-ben létrehozott Csend termében a Sugárzó csend című, plasztikus felvetésű gobelin kapott helyet, amely elhelyezése óta sok százezer, a világ minden részéből érkezett látogatót ösztönzött elmélyülésre, saját életén és a világ dolgain való elgondolkodásra.

Hager Ritta: Fúzió

Fotó: Forrás Galéria

Hager Rittára még a hetvenes években egy Szekszárd környékén látott népi textília, egy gyönyörű halotti lepel gyakorolt döntő hatást. Hazatérve elkezdte próbálgatni azt a csomózott technikát, amelyet látott, így születtek meg a csomózott tértextilek, amelyeket 1977-ben mutatott be a Dorottya Galériában. De a néhány bognyi méret hamar megváltozott, néhány textil óriási méretűvé nőtt.

A hetvenes évek alkotásai ezek, a „kísérleti textil” nagy korszakának az alkotásai. A nyolcvanas években Hager Ritta egy lengyelországi művésztelepen szerzett inspirációk hatására plasztikus felvetésű, természetes szálakkal szőtt gobelineket szőtt, a Forrás Galériában rendezett kiállításán majdnem tucatnyi mű képviseli ezeket az éveket. Részt vett a nagyméretű közös mű, a Kárpit határok nélkül megszövésében is, amelyért nagydíjat kaptak a szombathelyi biennálén 2000-ben. Azután jött a Szent István, a korábbinál is monumentálisabb gobelin, ez a munka hozta össze a Kárpitművészek Egyesületét. Úgy véli, ezekkel a nagy művekkel a magyar textilművészet valóban beérett, újra összekötődnek a fonalak, amelyek majdnem száz évvel ezelőtt, a 20. század első évtizedeinek a végén, a gödöllői szövőiskola hanyatlásával elszakadtak. A folyamatosság helyreállítását jelzi az a csoportos kiállítás is, a Fényt hozzon II., amelyen a Forrás Galériában rendezett egyéni kiállítása mellett szintén bemutatkozik.

Az Ars Sacra fesztivál keretében megrendezett, lassan már hagyományosnak mondható tárlat alkotásai egy sajátos tisztulási tendenciáról beszélnek, arról a vágyról, hogy a kortárs művésznek a benne – mindannyiunkban – megvélő istenit kell kibontania, s ha ez sikerül, nem a rossz, hanem a jó felé haladunk.