Jászai Mari szenvedéstörténete a színpadon

Kovács-Cohner Róbert és Galambos Péter dolgozta fel Jászai életét színdarab formájában. Egy díva kálváriája, és van itt még két festő is.

A Jászai Mari életét feldolgozó új magyar színművet Kovács-Cohner Róbert dramaturg, drámaíró és Galambos Péter rendező közösen írták Borbély Szilárd munkáját felhasználva, amit utóbbi a színésznő naplója és levelezései alapján állított össze. A darab egy trilógia része, két zseniális és tragikus sorsú festő – Gulácsy Lajos és Kondor Béla – életét feldolgozó színdarab társaságában. Mindhármat láthatjuk majd a Nemzeti Színházban is.

Jászai a magyar színháztörténet egyik legkülönösebb alakja – kezdi a beszélgetést Kovács-Cohner Róbert. – Fantasztikus színésznő, maximalista művész és nagyon nehezen elviselhető ember volt. Szegény családba született, Krippel Mária néven anyakönyvezték. Apja bigottan vallásos ember, tőle alig kapott szeretetet, édesanyja pedig nagyon korán meghalt. Tízévesen pesztonkaként kereste meg a kenyérre valót, később takarított. Még tizenhat éves sem volt, amikor markotányosnőként „szolgált” a königgrätzi csatában. A kamaszlány a háború borzalmain túl is elszenvedett egy egész életét meghatározó rettenetes eseményt. Megerőszakolták. Talán ez is közrejátszott abban, hogy színésznői pályafutása során nemegyszer kezelte eszközként a nőiességét. Sosem prostituálta magát, de testét szinte fegyverként használta fel, ha el akart érni valamit – meséli Kovács-Cohner.

Széchenyi István (Bakota Árpád) és Jászai Mari (Ráckevei Anna)

Fotó: MTI

Naplója kegyetlenül őszinte írás. Úgy festi le benne önmagát, mint aki a színpadra menekült múltja és démonai elő. Magánéletében, kapcsolataiban nem volt őszinte, színi alakításaiba viszont beleépítette minden fájdalmát. Azt írta: nem több egy üres héjnál, ami csak a színpadon létezik, és az általa eljátszott hősnők töltik meg tartalommal. A színészeten kívül szinte semmi sem volt igazán fontos számára. Nem nagyon tudta elviselni a férfiakat, hosszú távon azok sem őt. Három férfi iránt rajongott – egyik sem élt már: Széchenyi István, Petőfi Sándor és William Shakespeare.

– A trilógiához tartozó, Na’Conxypanban hull a hó című, a festő Gulácsy Lajos életét feldolgozó előadás a Jászai-darabbal együtt szerepel a debreceni színház repertoárján, és látható lesz a budapesti Nemzeti Színházban is. A trilógia harmadik része most készül Kondor Béla képzőművész élete alapján, Boldogságtöredék címmel. Ezt tavasszal mutatja be a Nemzeti Színház – folytatja a beszélgetést Galambos Péter író, rendező. – A trilógia mindhárom darabja, amiket közösen készítettünk Róberttel, azt vizsgálja, milyen szenvedéseken keresztül jut el egy zseniális művész a megváltásig. Vállaltan szakrális jellegű előadások – mondja Galambos, aki a műveken dolgozva sokat foglalkozott a klinikai halálból visszatértek beszámolóival. – Ezekben szinte kivétel nélkül arról a felismerésről vallanak, hogy a túlvilágon nem az Isten, hanem mi magunk ítélkezünk az életünk, a tetteink fölött – meséli.

A Gulácsy-darab egyik mottója az a Simone Weil-gondolat, amely szerint a szépség labirintus, ahová kevesen merészkednek be. Aki mégis eljut a közepére, ott találkozik Istennel, aki felfalja, majd kiköpi. Utána már nincs más dolga, mint kisétálni és a bejáratnál mosolyogva betessékelni az érkezőket. Minden ember, aki megismerésre vágyik, pokolra száll, le kell ereszkednie saját személyisége legmélyebb bugyraiba. Mivel a színésznő, Jászai és a két festő, Gulácsy és Kondor is író ember volt, pontosan követhető, hogy életük jelentős részét ezzel a rengeteg szenvedéssel, fájdalommal járó küldetéssel töltötték.

Olyan szellemi utazással, amire kevesen vállalkoznak, és még kevesebben képesek beszámolni róla. Sok alkotó esetében a művészet maga a cél, náluk nem így volt. Mindhárman szenvedélyesen vágytak a megismerésre, amelyhez a művészetet eszközként használták. A szenvedéstörténet vége a megváltás, a jutalom, a lelki béke elnyerése. Kérdés, nekik sikerült-e. Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert darabjai szerint igen.