Kamarás Iván: Én egy jó zombi vagyok

A színház után a mozgókép felé fordult Kamarás Iván, aki idehaza és külföldön is szerencsét próbál.

– Mikor váltott?
– Ötödik éve kezdtem el a teljes szabadúszást és a színháztalanságot. Feladtam azt az életet, amikor a színházból rohantam a szinkronba, éjszaka pedig alvás helyett alternatív műhelyekben igyekeztem feltöltődni. Kiszálltam a taposómalomból egy másik szakmai kísérletért, ha úgy tetszik, új tanulnivalóért, ami a filmezés.

– Sikeresnek tűnik a kísérlet?
– Idén tíz filmem jön ki, abból – ha az, amit most forgatunk, még 2013-ban a mozikba kerül – egy nagy és egy kicsi lesz magyar. A többi külföldi.

Kamarás Iván: Valami tényleg megmozdult végre itthon is

Fotó: Székelyhidi Balázs

– Milyen filmek ezek?
– Van köztük kis költségvetésű produkcióban nagy szerep, nagy költségvetésű filmben kis epizód- vagy karakteralakítás. A karrierem szempontjából például fontos lehet a Strike Back című HBO-sorozat. Velük forgattam Dél-Afrikában és itthon is. A Mark című film első és második része is jelentős ilyen szempontból. A harmadik részben, amit őszre terveztek, de csúszik valamiért, már én lennék az abszolút főszereplő. Nem rossz egy plakáton szerepelni Eric Robertsszel. Vagy ott van egy mostanában nagyon divatos filmes műfaj, a képregény-adaptáció. Én az Out Post című film harmadik részében játszom. Az első részből kultfilm lett Amerikában, tulajdonképpen az lett a nácizombifilmek archetípusa. A második rész tavaly jött ki, a harmadik, amiben én is játszom, idén kerül a közönség elé. Ez az első két rész eseményeinek az előzményét mutatja meg. Én egy jó zombi vagyok benne. A végén sajnos meghalok, de csak a legvégén.

– Ki hozza ezeket a munkákat?
– Attól függően, hogy itthonról vagy külföldről kerülök egy produkció látóterébe, a magyarországi, az angol vagy az amerikai ügynökségek intézik a dolgokat. Az amerikai céggel igazából még nem dolgoztam, most intézzük a kinti munkavállalási engedélyemet. Már folyamatban van a zöldkártya is, csak az interjú van hátra. Ha elkészült, elmegyek egy időre, körülnézek, hogy merre érdemes lépni.

– Miért pont Amerika?
– Mert a filmes világban ott van a legtöbb lehetőség, és ott tudok a legtöbbet tanulni. Közben persze nem égetem fel magam mögött a hidakat, több lábon állok – itt is, ott is, amott is.

– Nem akadály az akcentus egy szereplőválogatáson?
– Nem igazán, sőt időnként előny is lehet. A The Mark című film első és második részében, ahol Christopher Lambert szerepét vettem át, az Antikrisztust játszom, aki a világbank elnökeként átveszi az uralmat a Föld fölött. Nincs meghatározva a nemzetisége, ez a figura az én kiejtésemmel beszél angolul, és kész.

– Hol látható?
– A legnagyobb amerikai internetes filmletöltő hálózaton nagyon sikeres. Egy másik munkámban, egy amerikai katasztrófafilmben meteorológus-professzort alakítok. Nem lesz Oscar-díjas mű, de olyan kollégákkal dolgoztam együtt, mint John Rhys-Davis – akit az Indiana Jones filmből ismernek sokan, illetve ő volt Ghimli a Gyűrűk urában vagy Jeff Fahey, aki a Lostban hat évig volt az egyik főszereplő. Nagyon helyesek voltak, és ami ennél sokkal fontosabb, ez is a tanuláshoz tartozik.

– Hosszú ideje foglalkozik küzdősportokkal, ez komoly előnyt jelent?
– A bunyós jeleneteknél feltétlenül. Nem vagyok akcióhős, aki valamennyire tud játszani, hanem színész, aki, ha kell, hitelesen verekszik. Ma már ez elvárás. Dráma és humor nélkül nincs krimi, thriller és akciófilm sem. Nagyon izgalmas ötvözetek ezek. Szerintem ma izgalmasabb feladat filmszínésznek lenni, mint színházban játszani.

– Miért?
– Sokáig azt gondoltam, hülye kérdés, hogy miben különbözik a film és a színpad. Aztán rájöttem, hogy nem butaság, mert ez egy újabb szakma, amit meg szeretnék tanulni. Egész más a szereplőválogatás és a teljes felkészülési munka. Amikor behívnak egy castingra, egyedül kell felépítened a karaktert, sokszor egy-két jelenet alapján, amit előzetesen elküldenek neked.

– Muszáj már a válogatásra pontosan felépíteni a szerepet?
– A filmesek nem valami olyasmit, hanem pontosan azt keresik. Ha eltalálod, a tiéd, ha nem, jön más.

– Kis és nagy szerepeknél is ugyanez a helyzet?
– Ha nagy szerepre mész, akkor vagy elküldik előre a forgatókönyvet, vagy a casting director vázolja, hogy az adott szereplő sorsa merre alakul. Te megkapod a szöveget, hibátlanul megtanulod, és elkezdesz egyedül készülni arra, hogy mit is kezdjél vele. Nincs próba, odamész, és tudnod kell. Egy esélyed van.

– Végleg lezárult a színházi korszaka?
– Nincs végleg, de most úgy érzem, ebből mindent kihoztam, amit csak tudtam.  Nem látom a jövőt, de most a filmezést szeretném alaposan megtanulni. Máig kapok színházi felkéréseket, köztük olyanokat is, amik nagyon érdekelnének, de nem fér bele az életembe, hogy fél évekre lekössem magam.

– Azért figyeli, mi történik itthon?
– Persze. De ami engem illet, mást szeretnék. Erről ennyit mondanék.

– Van valami probléma?
– Egyáltalán nincs, de másfelé keresem a kihívásokat.

– Nem hiányzik a színpad?
– Társulati tagként jó volt a rendszeresség, a közösség, amihez tartoztam, a biztonság. De közben mindez iszonyú nyomást is jelent. Úgy éreztem, hogy megint el kell jutnom ahhoz az állapothoz, amikor akarok dolgozni. Nem szerettem azt érezni munka közben, hogy csak legyünk már túl az estén. Mióta nem játszom színházban, illetve sokat dolgozom külföldön, érzem, hogy foszlanak le rólam a manírok.

– Milyen manírok?
– Amik ráragadnak egy színészre, aki sokat játszik. Mankók, hogy legyen mibe kapaszkodnod, segítsenek elviselni azt az iszonyú nyomást, ami ilyenkor rajtad van. Egy bevált mozdulat, hanghordozás, gesztus segít, hogy kijöjjön a mondat, hogy megszülessen a pillanat. Csakhogy ezek egy idő múlva modorossá válnak. Ha nem építesz minden darabban egy új manírvárat magadnak, akkor a régiek veszélyesen hozzád tapadnak.

– Korábban is kísérletező típus volt, talán épp ezért.
– Igen, és élveztem is, szükségem volt valami egészen másra, mint a kőszínházban. Ilyen volt Vajdai Vilivel a Minden Rossz Varieté. Régen a rádió- és a tévéjátékok adtak lehetőséget a színészeknek arra, hogy keveredjenek egymással. Ha ma valaki a Nemzeti vagy a Vígszínház tagja, nem is találkoznak egymással a premierbanketteken kívül. Szerencsére most megint készülnek magyar filmek, amelyek lehetőséget nyújtanak ilyesmire. Ha pedig külföldön dolgozhatsz, az még izgalmasabb.

– Most épp egy magyar filmben forgat.
– Igen, egy vígjátékban. Az a címe, hogy Megdönteni Hajnal Tímeát. Vidám film, én Osvárt Andrea partnerét játszom benne, de nem lövöm le a poént. Helyes komédia, ami nem bánt senkit.

– Milyen karaktert alakít?
– Egy olyat, akire rá lehet ismerni. Az életben sincs jó vagy rossz figura – bizonyos helyzetekben, bizonyos cselekvéseket lehet rossznak vagy jónak megítélni, a nézőponttól függően. Ez a figura egy kicsit balfék, de amellett nagy sztár, aki a magánéletében időnként bakot lő.

– Említette, hogy sorozatokban is játszik. Nem is olyan régen kifejezetten lenézték a színházi színészek az ilyen feladatokat.
– Egészen új perspektívák nyíltak ebben a műfajban is. Szerintem a Vészhelyzet sikere hozta a nagy áttörést. George Clooney-t sorozatszínészből pillanatok alatt első vonalbeli filmsztárrá tette. A Vészhelyzetben annak idején még szinkronizálni is nagy dolog volt. Magam is négy különféle tévésorozatban játszhattam. Az egyik az HBO Strike Back című sorozata, ami Európában és Amerikában is rendkívül népszerű. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen ereje lesz a tévésorozatoknak. Tavaly voltam egy castingon egy Vikingek című sorozathoz – Gabriel Byrne mellé. Hajszálon múlott. Ha bejön, ma sztár vagyok. Majd legközelebb.

– Kicsit olyan ez, mint a rulett.
– Simán – ha ott vagy, ahol lenned kell, és a szerencse is melléd áll, nagyot kaszálsz. Viszont itt, legalábbis ha észnél vagy, akkor is csak nyerhetsz, ha sokáig nem találod el a nyerőszámot. Izgalmas, jópofa játék. Eddig sem panaszkodhattam, és még bármi lehet.

– Nem látok Kamarás Ivánban görcsös akarást, a minden áron való bizonyítás vágyát, viszont nyugalmat és elégedettséget igen. Ez manapság elég ritka jelenség.
– Hova görcsöljek? Amit eddig elértem, az elég jó, indulásnak mindenféleképp. Itthon is haladnak a dolgok. Géczy Dávid barátommal beadtunk egy forgatókönyvet a filmalaphoz. Vele készítettünk tavaly egy kisjátékfilmet is, ami Cannes-ba is eljutott. Angolul forgattunk, játszott benne egy angol kolléganőm, akit a Markban ismertem meg. A nagyfilm forgatókönyvében pedig nagyon hiszek. Ez egy igen erős éjszakai, kelet-európai thriller történet, krimi- és akcióelemekkel. Van szó több magyar forgatásról is, amelyek ősszel-télen kezdődnének. Szóval valami tényleg megmozdult végre itthon is. Persze sosem tudhatod, hogy a sok tervből mi valósul meg. Csak a bizonytalanság biztos. Ilyen a filmipar, nemcsak nálunk, Hollywoodban is.

– Mit szeretne elérni, mire vágyik?
– Sok munkára és minél jobb filmekre. Nem az a lényeg, hogy nagy költségvetésű, megaprodukciók sztárja legyek, bár kétségtelenül nem baj, ha az embernek nincsenek anyagi gondjai. Bármi lehet, de most is jól vagyok.