Mexikó a budapesti metróba költözött

Egy darabka Mexikó költözött a Keleti pályaudvar metróállomására. Julio Carrasco-Bretón derűs faliképe kimondottan a budapestieknek készült.

Aki akár csak egyetlen latin-amerikai könyvet is elolvasott, az tudhatja, az ottani hétköznapokban egyszerre kér helyet magának a harsány életigenlés és a szent révület, az emelkedettség és a durvaság, a nyers valóság és a misztika. Felszabadító volt megtapasztalni, hogy a magyar fővárosnak ajándékozott falfestmény máris működésbe lépett, hiszen a szerda délelőtti ünnepélyes átadás magasan nagyobb élvezeti értéket kínál, mint a sajtóesemények nagy átlaga. Volt itt Bob Dylant idéző BKV-vezérigazgató, művészetfilozófiai magasságokba emelkedő főpolgármester-helyettes és nemegyszer hangzott el az „Éljen Mexikó!” kiáltás.

Mindeközben a mikrofonállványoktól néhány méterre a magyar főváros népe zavartalanul élt a metrómegálló kínálta lehetőségekkel, úgymint jegy-, bérlet- és péksütemény-vásárlás. Többségük valószínűleg még nem is sejtette: mostantól egy kortárs képzőművészeti hely látogatóivá válnak minden egyes alkalommal, amikor a felújított állomáson áthaladnak.

Kortárs képzőművészet a budapesti forgatagban

Fotó: Nagy Béla

Mexikó kapcsán sok közhely juthat az ember eszébe, az asszociációk között sajnos ritkán szerepel a nagyon komoly múltra visszatekintő mexikói muralista művészet, amelynek utolsó nagy alakja Julio Carrasco-Bretón. A metróállomást díszítő festmény címe a Mexikói textilkézművesek képzeletvilága, a képet Mexikó különböző államai mesterembereinek képzeletvilága ihlette meg. Átfogja a mexikói textilkézművesség színes palettáját, a képen látható huipilek, jorongok, terítők, ponchók és szőnyegek a különböző népcsoportok jellegzetes kifejezési formáit mutatják be.

Carrasco-Bretón ajándékozókedvének korábban már számos ország örülhetett, ez idáig a művész több mint ötven falfestményt készített, általában egyetemek, önkormányzati hivatalok, állami és privát kulturális intézmények számára, amelyek Mexikóban, Spanyolországban, Olaszországban, Kanadában és számos más országban találhatók.

Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója, Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója, Szentes Tamás főpolgármester-helyettes és Isabel Bárbara Téllez Rosete mexikói nagykövet

Fotó: Nagy Béla

Mint arra már korábban utaltam, az átlagos sajtótájékoztatók kiszámítható dinamikáját csak ritkán töri meg egy-egy intellektuális értelemben váratlan akció, ám ilyenből a mexikói falfestmény átadóján több is akadt. Kezdve Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója beszédével, amely rögtön az amerikaiak koszorús dalszerző-költőjének egyik gondolatával indult, miszerint a műalkotásokat olyan helyen kell közkinccsé tenni – például éttermek –, ahol nagyon sok ember megfordul. Az amerikai poéta azonban érthetetlen okból a közösségi közlekedésről elfeledkezett – hívta fel a figyelmet Bolla, és valóban: tetszetős úgy gondolni mostantól a Keleti pályaudvar pénzárcsarnokára, mint kulturális köztérre. A vezérigazgató utalt arra is, hogy nem ez az első alkalom, amikor a BKV azzal támogatja a kortárs képzőművészetet, hogy teret és nézősereget biztosít az alkotásoknak, hiszen a Dózsa György út és a Déli pályaudvar metrómegállóban is találkozhat az utazóközönség műalkotásokkal.

Szentes Tamás, Budapest főpolgármester-helyettese nem kímélte a közönség bölcseleti kérdésekre esetleg kevésbé fogékony részét: ünnepi beszédében röpködtek az olyan szavak, mint a létezés vagy a végtelen. A kötelező ünnepi beszédekhez képest üdítően eredeti előadásban a latin-amerikai irodalom méltatásának is jutott hely, mint kiderült, Szentest a felesége fertőzte meg a spanyol nyelvű irodalom szeretetével. A főpolgármester-helyettes azt is elárulta, miért szereti ezeket a műveket. A megfejtés: a fatalizmus, amely egyenlő a lét korlátainak elfogadásával, és amelynek köszönhetően a latin-amerikaiak a hétköznapi élet részének tekintenek sok olyan jelenséget – lásd halál –, amitől mi, európaiak félünk. A képet méltatva Szentes elmondta: a mexikói kultúra egy darabja költözött most Budapestre, és vált az itteni hétköznapok részévé. „Nem a halál, az élet végtelen” – zárta az egyik latin-amerikai író gondolatával beszédét, megtoldva egy „Éljen Mexikó!” kiáltással.

A nagykövet, hasonlóan a művészhez, szívből szereti a magyar fővárost

Fotó: Nagy Béla

Isabel Bárbara Téllez Rosete nagykövet osztotta meg ezek után az egybegyűltekkel azt a kulisszatitkot, hogy a kép kifejezetten a budapestiek számára készült, és több mint egyéves munka volt eljutni eddig az örömteli pillanatig. A nagylelkű felajánlás nem olcsó pr-fogás, a februárban a Budapesti Történeti Múzeum Budapest Galériájában kiállító Carrasco-Bretón szívből szereti a magyar fővárost – árulta el a nagykövet Isabel Bárbara Téllez Rosete, aki a művész jó barátjaként első kézből szerezte ezt az információt.